Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Utolsó 3. évados rész címe + egyéb nyalánkságok

2015.04.08. 18:03, Piper

No sziasztok, én édes drága Olicity és Arrow fanjaim! 7 óra kőkemény meló után, ismét itthon. Hát régebben is voltam már többször is gyakornok, de ennyire keményet még nem pipáltam, hullaként esek haza, nap mint nap! A testmozgásom megvan, bővest! :D

Most pedig a frissek! Megkaptuk Marctól a 3x23. rész címét, ami igazán jó hangzású. Van egy olyan érzésem egy picikét, hogy talán Olicityleg is örülni fogunk, bár azért még mindig picit félek, de ez az időutazás sem lesz olyan túl nagy dolog szerintem, mert erről is kaptunk megnyugtatást, mondván, hogy Sara halála lezárt ügy. De akkor, hogy kerül ő vissza az életbe?? Na, ez egy érdekes kérdés lesz! A rész címe "A nevem Oliver Queen" "My name is Oliver Queen" A harmadik szezon utolsó részének forgatásai a tegnapi nap folyamán kezdődtek meg!! Juuuj!!! de várom már!! *-* bár tudom az mindig rossz dolog... de most nem érdekel!

Igen drága Kanári fanok! Lesz kanári sikoly! Engem mondjuk annyira nem izgat, mert holt közömbös karakter számomra Laurel, de biztosan érdekes lesz majd.

Marc mindenkit megnyugtatott azzal kapcsolatban, hogy Felicity igen is többször is megjelenik majd a Flash-ben, Arrow spin-offban, stb. de attól nem kell tartanunk, hogy Emily valaha is elhagyná az Arrowot, ő még nagyon sokáig ennek része marad! Yes!!

Marc megemlítette, hogy Oliver fia übercuki! *-* Van akik amúgy már kérdezgetnek arról is Marc felé, hogy mi lesz vajon, ha Felicityvel majd babát vállalnak, hogy ha fiú miért ne legyen Tommy, de mi van ha lány lesz, mert titokban abban reménykednek. Marc ezzel így nem ért egyet, mátmint remélem azzal, hogy nem Tommy lesz a baba neve, vagy nem kislány lesz, mert remélem, hogy egyszer tényleg lesz közös babájuk! Én márpedig egy cuki kislányt szeretnék! Egy pici Felicityt, aki az anyukája zseniségét örökölte és apuci fizikai tehetségét! Két ilyen szépségből csak gyönyörű baba születhet, legyen az lány vagy fiú. És annyira, de annyira remélem, hogy ennek az éjszakának lesz egy aprócska következménye, hiszen kétlem, hogy védekeznének Nanda Parbatban... Sőt Marc nem is ellenzi ezt a baba-témát úgy jön le... ^^

Digglenek érdekes pillanatai lesznek 3x19-ben (annyira nem) és 3x20-ban is, lehet köze lesz ahhoz, hogy a kedvenc shippje összejött! xd

Plusz egy külön esküvő lesz az Arrowban is és Olivert valószínűleg nem az időutazás hozza majd vissza, hanem egy egyszerűbb dolog annál.

Heh. Ez jó! Marc azt válaszolta az egyik rajongónak, aki egy érdekes kérdést tett fel Sara-ról, ( és ez tényleg érdekes!! végre valaki!!) hogy tulajdonképpen Oliver szerette Sara-t, de valószínűleg nem volt szerelmes belé. Ergó akibe szerelmes volt Laurel és akibe igazán szerelmes, az pedig csak Felicity. Sara inkább a szenvedélyt hozhatta ki Oliverből, szerintem.

Sajnos már bizonyos, hogy Felicity édesapját a finálé előtt semmiképpen sem ismerhetjük meg és egyelőre bőven várat még magára Roy háttértörténete is!

Asszem volt ismét egy ijedtség, hogy Felicity marad-e az Arrowban! Igen, marad!
 
Várjunk türelemmel arra, miért mondta Marc, hogy a "Bécs" dal illene Felicity és Oliver jelenlegi helyzetére!

Ra' és Felicity pillanatokat is szeretnének a rajongók?! valami ilyesmi is volt, gondolom ahogy Felicity nekiesik Oliver miatt dühében, ahogy ilyenkor megszokott tőle. csak ne rosszul süljön el. de szerintem Ra' értelmesen kezelné ezt  a helyzetet. (:

Forrás: #

Kommenteket!

13 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.04.08. 22:35
Piper

Szandim a kérdésed úgy látom bejárja a világhálót! xd http://olicity-smoak-queen.tumblr.com/

Idézet
2015.04.08. 21:39
Piper

magyarul úgy marad abba, hogy folytatódnia kell :D:D szerintem a WOEE-ndnek is ilyen vége lett csak azt egyelőre sajnos nem folytatják :( pedig sok rejtély maradt fent még annál is!

Idézet
2015.04.08. 21:30
Szandi

Hát nem hiszem, hogy pont elrabolnának valakit, mondjuk kitudja:D de én csak példának írtam mert nem tudtam jobban elmagyaráznixd

Idézet
2015.04.08. 20:47
evelin

ha a legutolsó képkockába tuszkolnák bele a kocsiba akkor sem tudnánk semmit ;)

Idézet
2015.04.08. 20:11
Piper

igen írtam is. :)) és amúgy lehet Felicity elrablása az apja által?? bár lehet nem hogy ebben az évadban még nem tudunk meg semmit.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon