Nos, mivel közeleg a Húsvét. Úgy döntöttem egy kis meglepetéssel készülök nektek. A mostani új rövidke fanficemet a 3x20. jet-es rész ihlette! Kellemes szórakozást kívánunk hozzá! A rövidke fanficeknek ezután már címeket is adok. Az új címe: Szerelem a felhők felett...

Eléggé szeles és viharos hajnal köszöntött Starling Cityre. Oliver egész éjszaka csak forgolódott az ágyában, képtelen volt aludni. A gondolatai szinte keresztesháborúkat vívtak a fejében. Egyszer hol Felicityre tudott gondolni, milyen jó lenne ha most a kihűlt ágyát felmelegíthetné neki a lány, máskor hol arra tudott csak összpontosítani, mit tegyen, hogy Roy kiszabadulhasson arról a pokoli helyről, végül pedig az járt a fejében, hogyan mentse meg a városát Ra' fenyegető hatalmától. Ha most megtehetné legszívesebben örökre Lian Yu-ra menekülne, de nem szabad. Nem lehet gyáva, nem futhat el a felelősség alól, hiszen ő mégis csak egy hős. Vagy legalábbis próbál az lenni, még ha mindenki ellenségnek is tekinti őt.
Még csak hajnali 5 óra környékén járt, ő mégis kibújt az ágyból, felhúzta nadrágját, megmosta arcát és a tükör elé állt. Végigsimította ujjaival a számtalan heget, amelyek izmos felsőtestét diszítették. Mikor lefutott az emeletről, még korom sötét volt az egész villában. Oliver úgy gondolta, Thea még biztosan alszik. Bár mióta Roy pokoli fájdalmakat kell megéljen a börtönben, a lányt folyamatosan álmatlanság és rémálmok sora gyötrik. Alig van egy-két nyugodt éjszakája. Most azonban úgy néz ki tényleg sötét van még a szobájában.
Az idő mintha egy örökkévalóság lett volna Oliver számára. Olyan lassan teltek a percek reggelig, mintha már háromezer év óta ülne egy helyben a konyhai széken. Mikor végre feljött a nap, Thea kissé kócosan, karikás szemekkel lépdelt le a lépcsőkön a konyháig.
- Tudtál aludni? - kérdezte Oliver.
- Fogjuk rá. - legyintett a lány.
Thea elég szűkszavú volt. Minden életkedve elment, mióta Royt elszakították tőle. Halkan elkészítette Olivernek és magának a reggelit, majd úgy döntött elmegy a klubba, hogy elterelje egy kicsit fájdalmas gondolatait.
Oliver még egy ideig egy helyben ült és dermedten meredt a padlóra, majd rövid idő múlva úgy döntött felkeresi Roy-t a börtönben, hátha kideríthet valami újat, ami támpontot adhat neki Roy felmentésével kapcsolatban.
Amikor Oliver odaért, Roy kellemetlen hírekkel fogadta őt.
- Felesleges bármit is tenned, Oliver. Az ítéletet már meghozták. Lehetetlenség, hogy innen élve kijussak. Ha nem az életfogytiglan öl meg, akkor ezek a mocskok nyírnak ki. - mondta Roy, olyan hatalmas belenyugvással, hogy Oliver egy pillanatra meghökkent.
- Roy, nem neked kell fizetned helyettem! Ez az én saram! Mit akarsz elérni? Meg akarod öletni magad? Térj észhez, ember! Mire volt ez jó? - fakadt ki Oliver.
- Megérdemlem. Most legalább méltó büntetést kaphatok a rendőr halála miatt. Neked pedig nem velem kéne foglalkoznod, hanem továbbra is hősként folytatni a küzdelmet. Te Oliver, te vagy az igazi hős! Nem én! Eleget tettél már értem! Megmutattad milyen csodálatos érzés embereket menteni. Neked köszönhetem életem szerelmét is és a világ legértékesebb barátait. Éppen eleget tettél már azért, hogy boldog lehessek. Most hadd viszonozzam neked ezt a szívességet. - szólt Roy.
- Ez nem egy szívesség volt, hanem a kötelességem! Te vagy a legjobb tanítvány Roy, akivel valaha találkoztam, éppen ezért nem szabad feladnod. És azt kell mondjam őrült vagy, amiért így állsz ehhez az egészhez. Tudod te mekkora gondot akasztottál ezzel a nyakamba? Egyszerűen felemészt a kétségbeesés, hogy nem tudok segíteni téged kijuttatni erről az átkozott helyről! - zsörtölődött Oliver.
- Lejárt a látogatási idő! Harper, vissza a celládba! - dübörgött a rendőrnő hangja.
- Vigyázz Thea-ra helyettem is és mondd meg neki, hogy szeretem! - intett Roy.
Oliver egyedül maradt a teremben. A kétségbeesettség és a düh kettőse kavargott benne, majd úgy döntött hazaindul.
Egyszerűen már semmi sem tudta lekötni. Leheveredett a kanapéjára és ismét csak merengett a plafont bámulva. Talán az elfojtott harag, vagy reménytelenség lehetett a kiváltója annak a lépésnek, amit most határozott el, ebben a pillanatban!
Elindul Nanda Parbatba és megfontolja Ra' ajánlatát! Ettől senki és semmi nem tarthatja többé vissza. Elege volt!
Gyorsan felszaladt a szobájába, összepakolta legfontosabb holmijait, majd összehívta a csapatot, ahová már Ray is csatlakozott ideiglenesen váltva Royt.
- Miért kellett ilyen gyorsan iderohanni? És miért pont a reptérre és mi ez a bőrönd nálad, Oliver? - kérdezte idegesen Laurel.
- Digg és Felicity hol vannak? - kérdezte Oliver, mit sem törődve Laurel kétségbeesetten hangzó szavaival.
- Digg most Lylat és a lányukat kellett sürgősen elvigye valahová, Felicityt pedig nem sikerült még értesítenem. - mondta Ray.
- Semmi szükség rá, már itt vagyok! Most kaptam meg az sms-t! - lihegte a lány. Felicity csak kicsit hátrébb jutott parkolóhelyhez, ezért egy jó ideig sietnie kellett, hogy még időben ott érje a többieket.
- Hová készülsz? - kérdezte a lány kíváncsian és meghökkent vigyorral.
- Azért hívtalak össze benneteket, hogy közöljem, - és most Fekete Kanárira és Atomra pillantott - egy időre rátok bízom a város irányítását. Tudom, hogy mindketten kitűnő harcosok vagytok. Nem féltem Starling City-t amíg távol leszek és tudom, hogy a ti kezetekben biztonságban lesz! - kezdte a férfi.
- De, Oliver... - hökkent meg Laurel, de Oliver csendre intette.
- Számíthatok rátok, vagy sem? - kérdezte óriási komolysággal Oliver.
- Természetesen, haver. Bár nem értem a döntésed. - mondta Ray.
- Ezen nektek nem kell törnötök a fejeteket, ez az én küldetésem. Egyedül. Senki másé. - motyogta az Íjász.
- Mi az, hogy a tiéd? Mi egy csapat vagyunk! - fakadt ki Laurel, de Oliver ismét nem törődött a lány szavaival.
Oliver most Felicity felé fordult.
- Szükségük van a csodálatos képességeidre. Támogasd őket a tanácsaiddal, pont mint ahogy mindig nekem segítetted megmutatni, mi a helyes lépés. Légy mellettük, bátorítsd őket, segíts nekik! Nálad jobb és bátrabb embert nem ismerek! - mondta Oliver, majd gyöngéden megsimogatta a lány kézfejét.
Oliver egy utolsót bólintott mindenki felé, majd a Jet felé vette útját.
Amikor éppen felszállt volna már a gépre, Felicityt látta rohanni a repülőgép lépcsőihez.
- Nem, uram! Azt már nem! Én, hoztam egy döntést! Megfogadtam magamnak bármi is történik ezután, soha többet nem távolodom el tőled! És úgy érzem Kanári és Atom elég tapasztaltak ahhoz, hogy egyedül is boldoguljanak. Jó csapat! Ray és én köztem pedig hát amúgy sem úgy mennek a dolgok miután szakítottunk egymással, mint előtte. Ezért igenis elviszel magaddal, addig nem csukódhat be ez az ajtó! - förmedt Oliverre Felicity.
- Tisztában vagy azzal, mit kérsz tőlem?? Az ahová most készülök, a bérgyilkosok Olümposza! Hogy maradjak nyugodt úgy, hogy közben attól kelljen féljem mikor szúr le valaki téged álmodban! - morgolódott a volt milliomos.
- Ha te a közelemben vagy nem eshet bajom! Ezt  már megtanultam a hosszú évek alatt. - mosolygott a lány. Oliver most először látta hosszú idő után először ezt a melegséggel teli mosolyt a lány gyönyörű arcán. Gyönyörű! Igen. Most valahogy még szebben ragyogott. Valahogy sokkal szebbnek és sokkal szexibbnek találta őt Oliver, mint valaha. Annyira vágyott rá, hogy már végre a karjai között tarthassa a szépséges szőkeséget, de tudja, hogy ez tiltott gyümölcs most számára.
Mégis a lány iránt érzett szerelme és a folyamatos vágyakozás, - ahogy már egy ideje ültek a repülőgépen - egyre jobban kezdte átvenni Oliver felett a hatalmat. Egyszerűen tökéletesnek látta a lányt. Érzéki szemei csillogtak a szemüvege mögött. A lány öltözéke tökéletesen kiemelte a szép és formás alakját a szőkeségnek. Ahogy a repülő időnként megrázkódott, a lány puha bőrének érintésétől, Oliver egyszerűen már nem bírt nyugodt maradni. Az érzelmei hirtelen olyanra késztették, amit már hosszú idő óta félt megtenni, most mégis erőt vett magán. Hirtelen a lány felé fordult és megfogta a kezét.
- Felicity... - kezdte kissé elvörösödve. Talán még nem is volt ilyen izgatott soha.
Felicity feszülten, de mégis csendben figyelte őt és összekulcsolta ujjait Oliver ujjaival.
Oliver folytatta.
- Igazad volt. Hibát követtem el, hogy ellöktelek magamtól. Már számtalanszor bevallottam neked mennyire szeretlek és hidd el ez nem hazugság. Egyszerűen fogalmam sem volt arról, hogy lehet valakit ennyire szeretni! Ha a közelemben vagy, ha csak hozzám érsz, egyszerűen képtelen vagyok gondolkodni, csak téged látlak folyton magam előtt, csak te jársz a fejemben, rád vágyom! Te kellesz nekem! Nélküled az ágyam is olyan kihűlt és üres. Vágyom rád és az életem árán is megvédenélek bármilyen gonosztól! Szeretlek a szívem legitsztább mélyéből és minden egyes porcikámmal, csak téged! Úgy ahogy még senkit soha, ezen a Földön! Az, hogy téged is elveszítselek, nem tudnám elviselni, túlságosan szeretlek és most nem akarok másra gondolni, csak ez éltet, ez ad erőt a te szerelmed! - Oliver befejezte és hirtelen érzelmi áradattól vezérelve hevesen megcsókolta a lányt.
Felicity egy pillanatra gyöngéden levette ajkát a férfi ajkáról, majd megszólalt:
- El sem hiszed, mennyire jól esnek a szavaid nekem. Eddig sosem mertem beszélni az érzéseimről, de úgy hiszem most ez a legjobb pillanat arra, hogy végre én is bevalljam neked amit már oly hosszú ideje érzek irántad, de mindvégig féltem beismerni és elmondani ezt neked, mert úgy éreztem, hogy talán éppen ezért veszítenélek el téged! Talán már akkor elkezdődött ez az egész nálam, mikor legelőször besétáltál a számítástechnikai részlegre, ahol konkrétan úgy viselkedtem mikor megláttalak, mint egy komplett idióta, aki már mióta várta hogy megszólítsa az a helyes fiú ott a másik padsorban a gimiben. Na jó, mindegy ez most nem tartozik ide.. ööö.. szóval tehát ott tartottam, hogy a franc, hogy ezt milyen nehéz elmondani, pedig ekkora IQ-val azért ez alap lenne. - Felicity rázta a fejét és kereste a szavakat, miközben Oliver a homlokát ráncolta és kérdően nézett a lányra, izgatottan várva a folytatást. - Szóval.. - folytatta Felicity - jaj oké ez egy olyan romantikus pillanat, de én még ezt is elrontom, inkább nem köntörfalazok meg nem regélek itt tovább, na szóval én is szeretlek! Fogalmad sincs már milyen hosszú ideje! Talán igen, a legelső találkozásunk óta! - mosolygott gyöngéden a lány Oliverre.
Oliver picit közelebb húzódott a lány mellé és a fülébe súgta egy halvány mosollyal kísérve: - Én már korábban is ismertelek. Már akkor megfogott valami benned, de akkor még nem tudtam hová tenni ezt az érzést. - Oliver kacsintott egyet, majd lassan két keze közé fogta a lány arcát felé fordult és újra csókolni kezdte, most már nem álltak le és hagyták, hogy elragadja őket a szerelem tüze, ami olyan szenvedélyesen tombolt közöttük, mint egy hatalmas hurrikán, amit többé már senki nem tud megfékezni...

(C) ARROWOLICITY.GP