Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Friss Felicitys spoilerek - Ray kapja a Felicitynek szánt nyilat és az apuka kiléte homály marad

2015.03.27. 22:06, Piper

Találtam egy friss cikket, amiben Felicity-ről kapunk némi spoilert!

"Kérlek mondjátok, hogy nem Felicityt találja el a nyíl, ne ő haljon meg! Annyit ígérhetünk, hogy Maseo nyila nem őt fogja eltalálni. Felicity egyelőre életben marad, de későbbre nem ígérhetünk semmit előre! (remek!) Úgy tűnik Ray Palmer lesz az, aki vállalja a hős megmentő szerepét, mivel őt látjuk kórházban feküdni és nem a lányt! Aztán Smoak mama is visszatér. Emily: "Anya visszatér, mert látja, hogy az ő bébijének nem jól mennek a dolgai és szeretné őt mindenben támogatni! Aput még nem láthatjuk, beszélünk róla, de hogy ki ő még fogalmunk sincs!" 

Forrás: #1

Hát ez a "későbbre azonban nem ígérhetünk semmit" dolog remélem nem fog rosszat jelenteni! Ajánlom nekik! Ray meg hősies lesz, remélem azért szakítanak a következő részben!

Azért nem tudom figyelitek-e? A cikk alatti kommentek magukért beszélnek, amik az Arrowhoz köthetők! "Köszönöm Istenem, Felicity életben marad!" "Ha Feilcity meghal bármikor is, vége az Arrownak!" És hasonló szépségek... ajjj de öröm ezt hallani a szívemnek!!

7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.03.28. 16:43
Piper

juj Styke, ez valami állati volt, elolvastam!!! *-* hamarosan le is fordítom nektek csak most picit tanulnom is kell :) estefelé ígérem meglesz, de nagyon is reálisnak tűnik, amiket írt, nagyon okos! :D :O és kíváncsi leszek én örülnék bármelyik pontnak is amit felsorolt lehetségesnek, főleg az olicity-sexnek már végre egyszer, ő ezt kötelezőnek tartja! :D:D remélem az is lesz! ;) amúgy igen a 4. évadra örülnék, ha olicity végre kiteljesedhetne és én ez az időutazásosos is érdekes amiket írt, mind nagyon jó és a 20. részes is tetszik és hogy Felicityt elrabolják ez is nagyon lehetséges :D megint poont mikor összejönnének. :/ és szerintem is szerelmet fognak még vallani egymásnak. miért van olyan érzésem, hogy a 3x20 lesz a kedvenc részem???? :D:D

Idézet
2015.03.28. 16:17
Styke

Találtam egy érdekes olvasmányt :) Roy halálról is ír benne, egy fan leírta hogy látja a sorozat végkimenetelét.

http://jbuffyangel.tumblr.com/post/114697700708/im-calm-lets-meta-arrow-final-episode

Idézet
2015.03.28. 13:53
Piper

az biztos lesz itt minden, rendesen!! :D:D:D abszolút a sorozatnak annyi, ha Felicityt végleg kinyírnák és ezt tudják pontosan a készítők is! ;) meg amúgy is a 19. részben veszünk végső búcsút valakitől és Felicity ott lesz a 20. és 21. részben is. ;) ez már biztos és majd meglátjuk, hiszen az a Lazarus Pit nem véleletlen lett bevezetve! ;) az viszont tényleg lehetséges, hogy Roy börtönben és Lance meghal! így mindenki azt fogja hinni hogy Roy volt a zöld íjász folyamatosan. :) hiszen tényleg pl. Felicityvel is sokszor látták őt, bár a furi az h Lance-t is megfogják ezzel téveszteni, mert ő valahonnan a nyuszi kalapjából kiderítette hogy Roy a vörös íjász! ez nekem furi! :/

Idézet
2015.03.28. 13:18
vir

Hát történnek itt a dolgok dögivel,azért tényleg nem ölnék meg a felicityt,az totális filmes öngyilkosság lenne :D DE a Royt ott a Ray nagyon erősen bántotta,nem is lett vele aztán semmi(az olivert sem láttuk hogy elvitte volna) talán belehal? vagy feladja magát,mert rátalálnak?? Vannak itt még kérdések :D

Idézet
2015.03.28. 12:38
Piper

remetém igen, én is várok már a nagy durranásra. :D:D nagyon is!! amúgy Styke-om abban biztosak lehetünk, hogy nem Felicitytől kell végleg elbúcsúznunk, viszont igen nagyon reálisnak tűnik ez is amit leírtál! Oliver senki másért nem lépne be a Ligába, egyedül a szerelme miatt! :) És ha történne is időutazás, a valós időben is igazából Felicityt szereti és reméljük ez így is marad. :D:D bizakodom, nagyon erősen... :D:D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.