Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

4. évad várható folytatása? - Több Olicity több Felicity központú rész H.I.V.E és új főellenség?

2015.03.23. 09:20, Piper

Halihó. Ma kicsit nézelődtem, hátha tudok nektek fordítani valami kis szaftos infót és máris találtam két érdekes cikket, amin megakadt a szemem. Pedig Amerikában még csak vasárnap éjszaka lehet. Vagy nem tudom, mindegy kaptunk itt néhány elemzést, ami előreláthatólag rámutatást ad a következő szezonra és egyre jobban megnyugodthatunk azon a téren, hogy a régi csapatból mindenki életben marad. Felicity, Digg és Oliver is, sőt talán még egy kicsit több Olicity is várhat ránk a következő évadban!

És most nézzük a legfontosabb infókat. Még egyszer mondom, ezek félig meddig már tények, viszont azért spekuláció is van benne, nem 100%-os infók, de eléggé valószínű, hogy ez lesz a folytatás a cikkek szerint:

A 3. évad utolsó részében jelenhet meg majd nagy valószínűséggel Damian Dark, aki a 4. évad hatalmas főellensége lesz. Így Oliver elé újabb óriási kihívás áll! Aztán mivel ekkora gazfickó ez a férfi, egy zseniális elmére lesz szükség a legyőzéséhez, itt jöhet majd képbe az, hogy Felicity jelentős szerepet kap majd ebben az új évadban! (Most egyesek szerint az is elképzelhető, hogy az új gazfickó lesz Felicity drágalátos papija!) Hát mindenesetre ezek komoly gondokat szülhetnek majd. Aztán elképzelhető, hogy ugyebár az Olicity kapcsolat kicsit jobban megerősödik majd. Továbbá nagy valószínűséggel végre fény derül Andy titokzatos halálára a H.I.V.E bűncsoport által. Digg-nek ezért lesz majd fontos a 4. évad! Nagy eséllyel Malcolm Merlyntől elbúcsúzhatunk ebben a szezonban! (De mondom, ezt még ne vegyétek teljesen készpénznek!) Itt azt írják vagy megölik, vagy Lian Yu-ra kerül végleg! Hogy ki hal meg még komoly meglepetést fog okozni a rajongóknak!

Egy kicsit a Flashről is találgattak, gondoltam megemlítem, hátha van még pár rajongó aki hasonlóképpen kedveli azt a sorozatot is, mint én! Szerintem zseniális alkotás! Le a kalappal! Itt van egy igen vicces jövendölés arról, hogy "Majmok Bolygóját" fogunk játszani. Hogy ez pontosan mit takar? Nos tudjuk ugyebár, hogy Wellsnek van egy Gorillája és elvileg ő lehetne a 2. évad főgonosza! (Persze ez még csak eléggé találgatás!) Caitlyn talán egyesülni tud majd Ronnie-val valahogyan. Nagy valószínűséget látnak abban is, hogy Caitlyn és Cisco végre megkapják az erejüket!

Fordítottam: #1 #2

Ki mit vár a legjobban, ki minek örülne a legjobban? ^^ Eddig ezek tűnnek a legbiztosabb folytatásnak!!

Jómagam nagyon kíváncsi leszek, hogyan folytatnák az Olicity kapcsolatot, a H.I.V.E-ra, hogy végre Diggle is méltó bosszút állhasson a bátyja miatt, márha tényleg halott; aztán Felicity apukájára és ha igaz Ciscoék erejére... :D

7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.03.23. 10:46
Piper

ezek nagyon  jó meglátások Evelin :)))) mikor kezdődik az órád? :D utána remélem jössz vissza :D:D

Idézet
2015.03.23. 10:29
evelin
Az hogy cisco él nem barrin múlott, szerintem a sors is azt akarja hogy vibe legyen de helyette szerintem a testvére fog meghalni mert a sors mindig kicseréli a katasztrófákat. És az a szemüveg olyan mint vibe szemüvege :D Felicity legalább a pisztollyal bánhatna jól amig nem tud harcolni mert szerintem oliver amiatt fog idő elött megkopaszodni hogy folyton veszélybeen van. Szerintrm Malcolm jövőbeli halála egy hatalmas csavar lesz. :D A hive tagja lehet hogy Slade is volt mert vki tuti támogatta anyagilag.
Idézet
2015.03.23. 10:09
Piper

Óóamindenit Styke!! én is!!! *-* aszta mintha neki "írták" volna a fegyvert xd nem lehet, hogy az Arrowból van a kép??? :PP amúgy láttam Emilyről egy korábbi képet, olyan gyönyörű oldalt összekötött göndör haja van az egyik filmben. *-* köszönjük a gyors kommenteket, nagyon érdekes a ti meglátásotok is és reméljük, hogy mindenki megkapja amire vágyik a 4. évadban az Arrow és a 2. évadban a Flash terén is, majdnem ott is 4. évadot gépeltem. xd csak mert annyira ráálltak az ujjaim. xd na szal, igen Remete én is sajnálnám nagyon, bírom a "Piócát" és Styke-nak igaza van, én is olvastam, hogy nem ígérheti sajnos, hogy nem ölik meg a karakterét! Evelin, legyen úgy, legyen Cisco a nagy erős emberke! :DD szívesen megnézném hogyan nevezi majd el magát, "ultramegahumán Cisco" :D:D

Idézet
2015.03.23. 10:05
Styke

https://www.facebook.com/StephenAmellGreece/photos/a.1479442375603867.1073741828.1477886359092802/1603759916505445/?type=1&theater

annyira el tudnám képzelni az Arrow-ban is ezt :D Nagyon jól áll ez a szerep is FElicity-nek :D

Idézet
2015.03.23. 10:03
Styke

Marc-nak írták tumbl-ren hogy ígérje meg Malcolm-ot nem fogja kiírni a sorozatból és azt mondta hogy ő is szereti, de nem ígérheti meg. Szóval ő tutira valamikor menni fog, ha nem most akkor a kövi évadban biztosan.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!