Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Oliver igazi szerelme továbbra is Felicity marad - De más nők is a segítségére szorulnak majd?

2015.03.21. 09:05, Piper

Halihó. Ma reggel, ahogy felébredtem eszembe ötltött valami. Kicsit megpróbáltam összerakni a múltkori friss interjút és az elméleteimet, plusz amiket eddig tudhatunk. Egy újfajta és esetleg realistának tűnő teória ötlött eszembe. Ami számunkra igen csak érdekesnek tűnhet! Na, most van egy olyan érzésem, nem biztos,  hogy konkrétan attól kellene félnünk, hogy kedvenc párosunk szétmegy, hanem inkább most éppen Felicity féltékenysége szülhet majd problémát a párosunk között. Mindjárt el is mesélem mire gondolok itt. Stephen ugyebár nem rég megejtett egy kis infót arról, hogy Felicity nem hogy csak az évadban, de egész évben Oliver nagy szerelme marad, ergó úgy néz ki a 4. évadban sem lesz számára más hölgyemény a képben, mert ugyebár ebben az évben már elkezdik remélhetőleg a 4. évadot is. Legalábbis én a legutóbbi interjút így értelmeztem. Azt hiszem ki is raktam ide erről egy cikket. Ezenkívül volt itt még valami érdekes dolog! Stephen ugyanis megemlítette, hogy Olivernek Felicity marad a szívében, viszont lesznek itt más hölgyemények akiket meg kell még mentenie, és ebből következtetek én az alábbi pontokra, amit a "bővebben" mögött találhattok!! Ez most szigorúan az Olicity kapcsolatot elemzi, tehát aki nem kedveli őket, ne olvassa tovább, ha nem akarja! Persze, - zárójelben megjegyzem - hogy még nem kaptam meg az Égiektől a jövőbelátás képességét! ;) Erre még valahogy nagyon sokat kell gyúrnom...

Tehát lássuk is mire gondolok! Van egy olyan erős megérzésem, hogy a 3x18. rész után erősen beindulnak az érzelmek párosunk között, hiszen a 3x17. rész is már ezt akarja erősen bevezetni! A 3x17. részben megromlik Felicity és a jelenlegi párja közötti kapcsolat, a 3x18. részben pedig már azt is tudjuk, hogy Ray az aki lesérül és kórházba kerül. Úgy gondolom Ray hamarosan rá fog arra döbbeni, hogy valójában barátnője kibe is szerelmes, ezért a 3x19. részben szakítani fog Felicity-vel, de elképzelhető az is, hogy a 3x18. résznek így lesz majd vége! (Esetleg amikor pont kimondja ezt Ray, Oliver megjelenik az ajtóba, hogy azért megnézze hogy van az új hősjelölt és ezt pont meghallja és Felicity rápillant és meg is van a pár másodperc Olicity!) Na szóval tehát, Felicity újra facér lesz! A 3x19. részben lesz lehet a nagy lebukás és ezért a kis csapatnak menekülnie kell. Oliver nagyon szomorú lesz esetleg, hogy valakit elveszítettek és ez sodorja majd közelebb egymáshoz kedvenceinket. Felicity meg mind tudjuk milyen jó vígasz, nem csak Olivernek, de legfőképpen mégis neki! A 3x20. részben pedig tudjuk, hogy olyasmi óriási dolog fog kettejük között történni, ami kis híján mindannyiunkkal végezni fog átvitt értelemben, persze. Na, hát itt arra asszociálnák, hogy Felicity és Oliver úgy döntenek megpróbálják együtt, most én nem tudom, hogy azon a bizonyos jeten fog-e történni más is köztük, mert érdekes helyszín lenne pont egy repülőgép az első együttléthez, nagyon extrém, de mindegy én nem bánnám. Aztán a 3x21. rész! Ugyebár itt olyat kapunk, - amennyire én hallottam - hogy nagyon nem fogunk neki örülni! És akkor most itt jön az a dolog, ami ma reggel eszembe ötlött! Korábban rávilágítotást kaptunk arra, hogy Oliver szerelmes Felicity-be, de itt még más hölgyek is meg fognak jelenni. Lássuk csak, esetleg Shado, vagy Talia?! Lehet ők lesznek azok, akiket Oliver majd meg kell mentsen? (Thea is lehet veszélyben, de hát ő a húga, Laurel meg a barátja és ő neki amúgy is ott van Nyssa támogatása, így most ők egyelőre kizárva, hát Thea biztosan, mert szerintem nem ellenezné a bátyja viszonyát Felicityvel.) Itt elsősorban akár arról is szó lehet, - hogy ugyebár egész évadon keresztül eddig Oliver kellett dacoljon a féltékenységével - most Felicitynek nem fog az tetszeni, hogy Oliver ennyire a szívén fogja viselni, akár Shado, akár Talia vagy bármelyik más közel álló hölgyemény sorsát. Emiatt pedig eléggé komoly feszültség születhet majd a párosunk között és lehet a 3x21. részben ez ki fog teljesedni és teszem azt Oliver kap egy elég durva ultimátumot majd Felicity-től és itt jöhetne egy új kemény döntés, most vagy azt választom, hogy azzal a nővel maradok aki a világot jelenti nekem? Vagy az átkozott jólelkűségem miatt elvesztem életem szerelmét? De persze, ezek is csak feltételezések! Ez így egy komoly döntést jelenthet Oliver számára. De elképzelhető persze az is, hogy Ra'-vá válás miatt tűznek össze Felicity-vel. Arra meg gondolni sem akarok, hogy valamelyikük meghalna, vagy örökre lezárnák a kapcsolatukat, hiszen konkrétan már a kezdetek óta szeretik egymást, - legalábbis valahogy mindig több volt közöttük puszta sima baráti szeretetnél - egy ekkora szerelem meg nem múlik el pikk-pakk, mint a kámfor. Szerintem legalábbis, hiszen ennek mi értelme lenne? Mert, hogy semmi, az biztos! Szóval lehet a legnagyobb gond köztük, most nem Oliver, hanem Felicity féltékenysége lesz majd!! És lehet egy párszor összetűzésbe is kerül majd a hölgyekkel a lány és ezt Oliver nem fogja túl jó szemmel nézni, de hát mivel szereti kedvesét, mindig megbocsát majd neki... és van egy olyan érzésem, hogy Felicity papája is sok gondot fog majd szülni a páros között, hiszen tudjuk, ha Endgamet akarunk, nem fog ez túl könnyen működni kettejük között. Lehet az apuka ellenezni fogja ezt a dolgot, vagy hát majd kiderül. Viszont az is érdekes, - ezt csak így zárójelben megjegyzem - ha az Íjász-barlangnak örökre vége és esetleg Felicity maga mögött hagyja a házát, hivatását  nagyon kíváncsi leszek, hogy hogyan fogja magát feltalálni, - ha Nanda Parbatban lesz a folytatás - egy olyan helyen ahol nincsenek számítógépek, nincs tudomány, csak különleges dolgok és harcok, ami Felicity számára ezek még igencsak ismeretlen vizeket jelentenek! Ugyebár Felicity kész magát feláldozni Oliver miatt, ergó meg is van, ő biztosan vele tart majd Nanda Parbat-ba, hogy legalább egy rövid időre boldogok lehessenek majd egymással, hogy később kiteljesedhessen teljesen a szerelmük. Még számomra az is érdekes, hogy fog majd Oliver értesülni ilyen messziről, hogy van egy pár éves kisfia? Tehát kíváncsian várom a folytatást...

Na, ki mit gondol az új elméletemről??! Várjuk a ti nézeteiteket!

11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.03.21. 12:36
vir
Haaat az tuti..marc nagyon profi ebbe,bar amikor a doglunk negativ ertelmezesu akkor szerintem ugy ul otthon nint az elso evadban a rosszak ( 25-6 fegyveres orrel testorokkel es egyebek)))
Idézet
2015.03.21. 12:24
Piper

Marcból bármit kinézek. xd tudja mitől döglünk jó és rossz értelemben is. !! xd amúgy lehetséges virem XD

Idézet
2015.03.21. 11:14
vit
Jezusom piperkem lehet le kene futtatni rgy csaladfa elemzest :)mar rn is gonfoltam ra..hovy van koztunk valami terneszetfeletti kapocs..mert nagyob durvan egyezik a velemenyunk. Egyebkent pedig valoszinu egy olyan promot kapunk juliusban amitol meghalunk ha ertitek :)))
Idézet
2015.03.21. 10:48
Piper ^^

énis :) és igen még azt is szerettem, de már túl sokan vannak. xd és kíváncsi leszek milyen lesz új életet kezdeniük valahol máshol :D és igen jó lenne ha egyből kezdődne, viszont ismerem őket annyira, hogy úgy hagynak itt minket hogy majd meghaljunk októberig, hogy most mi fog történni. xd aztán meg nyáron beraknak egy olyan promót, amitől még jobban magunk alatt leszünk, tegyük fel azt ahogy Felicity és Oliver egymásnak esnek xd mint a csók is tavaly. :D

Idézet
2015.03.21. 10:39
dorothy.
Igen én is szeretem a barlangot de már valóban túl sokan tudják. Nekem is hiányoznak főleg Felicity beszólásai de most túl sok a dráma bár én nem bánom mert Felicity így is néha bedob egy két azöveget de régen többet:)) Nekem úgy is hiányoznak hogy Oli, Felicity, Digg és Roy... De hát váltotnak az idők :) Mik lesznek még itt? :O már nagyon kiváncsi vagyok.. Örülnék ha nem lenne szünet és rögtön jönne a 4. Évad xD de a Drágáinknak is kell a pihi :))
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.