Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Kik jöhetnek szóba a Lazarus Pit terén? - Találgatásaim

2015.03.20. 20:08, Piper

Készítettem nektek egy sajátos teóriát több szereplőről is, vajon kiken fogják/kiken alkalmazták a Lazarus Pitet eddig, azok közül akiket mi is ismertünk, vagy ismerünk esetleg. Nézzük kik is jöhetnének szóba.

Tommy: Amennyire mi tudjuk, Tommy jelenleg halott. Azonban senki sem látta, hogy eltemették volna a testét. Nem láthattuk mi történt vele a halála óta. A visszaemlékezésekben pedig gyakorta szerepet kap és többször is emlegetik őt. Ráadásul Malcolmnak igen nagy büntetés lenne a halálból visszatérő fia!

Sara: Sara látszólag halott. Azonban egyre gyanúsabb minden körülmény a halála körül. Ezzel kapcsolatban sok meglepetést ígérnek a készítők. Valami mindenki számára azt súgja, hogy Sara valójában nem halt meg. Valószínűleg Ra'-nak tervei voltak még a lánnyal? Elképzelhető, hogy már rég Nanda Parbatban bujdosik? De akkor kit temettek el Starling Cityben a barátai? Felesleges volt Laurel kanárisága és a vérbosszúk is, a felesleges gyászok és Lance árulása? Hamarosan fény derülhet az igazságra...

Felicity: Oliver éltetőereje! A legdrágább kincse! Ha bármi történne ezzel a lánnyal, abba Oliver belehalna. Könnyen lehet, hogy valami baleset éri szegény leányzót, ami miatt Oliver annyira összetörik, hogy képes lenne feltámasztatni őt Ra's-zal, még ha ennek komoly ára is lenne? Könnyen elképzelhető! Hiszen Emily is említette, hogy lesznek itt még kemény döntések!

Roy: Mint a legjobb tanítványa Oliver-nek? Valami baja eshet! Nos ez is benne van a pakliban, több utalás is van arra, hogy esetleg Roy-jal történhet valami. De egy biztos, a mester biztosan nem engedné,  hogy tanítványa meghaljon! Csak szegény Roy-t láthattuk mennyire nem viselte túl jól a Miracuru hatását, hát mi lesz még a Lazarus Pitnél? Ajjajj!

Lance: Laurel édesapját, hamarosan elrabolják. Ra' talán rájön, hogy veszélyt jelenthet a terveire? Mi több, pont ő keveri bele Lance-t? Könnyen meg lehet, hogy kihúzza a gyufát a kapitány valakinél és Olivernek könyörögnie kell majd, hogy megmeneküljön a rendőr, hogy Laurel ne törjön össze ennél is jobban.

Maseo: Könnyen előfordulhat, hogy Oliver védelmezője és tanácsadója kerül bajba. Oliver az egyik legjobb barátjának tekinti és előfordulhat, hogy Maseo vét valamit Ra' ellen, ami miatt halnia kell. De elképzelhető, hogy Oliver könyörögne, hogy visszahozhassák őt a forrással és ezzel behódolna a Nagy Úr előtt!

Malcolm: Könnyen elképzelhető, hogy Thea miatt Oliver harcolna, hogy Malcolm élhessen. Ez a férfi van a legnagyobb veszélyben, hiszen Nyssa és Laurel is holtan akarják látni őt Sara miatt és ez ügyben mindent el is követnek. A bukkanó csak az, hogy Oliver imádja a húgát és nem akarná, hogy apa nélkül maradjon! Hmm. Majd meglátjuk mi sül ki ebből!

Shado: Mi van, ha ő is így jött vissza és ezt a titkot rejtegeti, ezért jelent meg újra, így jöhetett vissza a halálból? Ez is elképzelhető. Hiszen, hogyan lehet túlélni egy ilyen mértékű fejlövést??

(C) ARROWOLICITY.GP

11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.03.22. 07:09
Piper

Hűha, érdekesek az elméleteid. :))) Majd kiderül mi fog itt történni. és ezért is örülök, hogy nem ragaszkodnak annyira erősen a képregényekhez, mert unalmas lenne előre tudni, hogy mi fog történni, így meg tele van váratlan izgalmakkal az egész sorozat. :)) és hát nekünk is jut némi remény.... :D

Idézet
2015.03.21. 22:53
MorganaA

Kb amit tudunk:

1. Oliver - jogosan - utálja Amandát, aki korábban valahogy "lejjebb" került a kinyírandók listáján

2. Amanda egy gátlástalan szemétláda, akinek nincsenek skrupuliusai, átgázol bárkin és kihasznál bárkit. Még akkor is, ha a "jót" szolgálja, tipikus példája annak, hogy a cél (legyen az bármilyen "emberbarát") soha nem szentesítheti az eszközt.

3. Oliver és Lylia egyaránt elfogadja (szemben Diggl és Flash), hogy vannak akik csak extrém körülményekkel találkozva, extrém módszerekel kezelhetők (pl. kinozzuk őket, hogy megtudjuk amit akarunk).

Amit nem, vagy alig értek:

1. Ollie eredetileg kényszerből fogadta el ezt a fenti metalitást, de mintha végül valamilyen szinten elfogadta, sőt a magáévá tette volna, elfogadható eszközként tekint rá (érdekes volt Ollie és Lylia beszélgetése, összenézése (Amanda szövegének idézése)ebben a témában, a szem és testbeszéd  utalt arra, hogy b ár mindketten utálják a módszert annak használatát adott esetben elfogadhatónak találják, egyyetértenek, de azt is tudják, hog Diggl más állásponton van). Az viszont árdekes volt, hogy Ollie az ezzel kapcsolatos aggályait  - és embersége elvesztésének lehetősgét, kétségeit - megosztotta Barry-val

2. Bárki bármit mond, Ollie múltja nagyon is meghatározó lehet és részemről "várós". Történhetett valami, ami miatt számára elfogadható lett  a kínzás és a gyilkolászás (nagyon meglepett, hogy  az úgynevezett "vallatás" eredménye mosolyt csalt az arcára az omega-alfa FB-ben), miközben bármire képes volt, hogy Maseoval eggyütműködve, Amandát is becsapva kimenekítse Tatsut. Jellemábrázolás szempontjából nagyon meghatározó és jól tükrözi vissza Chien Na Wei későbbi szövegét: "egy barátért mindent" ...Szóval van/lesz itt még valami "csavar", amit most még nagyon nem tudunk. 

3. A jelenre visszatérve, hogy a csudába lehet, hogy senkit nem érdkel,hogy kb. egy hónapig hol volt Ollie? Normális,hogy csak úgy simán elfogogadják, hogy ripsz-ropsz visszatért? Semmi kérdés? Thea reakciója tetszett, de az már nem, hogy ennek kapcsán fel sem merült benne a kérdés, hogy akkor mi is történt az alatt az egy hónap alatt. Engem biztos nem hagyott volna hidegen. 

4. RAG nyilván jó és kiterjedt kémhálózattal rendelkezik, hogy mindent tud Ollieról. Miért is nem látunk ebből többet? Az a szegény DJ srác csak a jéghegy csúcsa lehetett.

 

 

Idézet
2015.03.21. 21:22
Piper

Morganam én is próbálkoztam. xD és majd meglátjuk én is jó néhány embert kizárnák így előre. de ki tudja bármi kitelik tőlük. :D:D akit biztos kizárnék az Diggle kislánya. XD

Idézet
2015.03.21. 21:19
MorganaA

Bocsika, de szvsz Roy,  Thea, Diggl, Ray, Frlicity kizárható

Lylia és a nonem lányka, Olie nem.. Ha azt nézem Ollie-nak és a csapatnak ki fájna a legjobban, akkor Lyla valamilyen konfliktusna az ARGUS-sal, vagy az öngyilkos osztaggal. Kérdés, hogy Ollie - tekintve szoros kapcsolatát Diggl - hogyan képes ezt kezelni, figyelembe véve, hogy Amandával egyébként sem jó a kapcsolata. Ez megint egy nyitott kérdés Oliver múltjában (lásd 2. évad).

 

Idézet
2015.03.21. 21:00
MorganaA

PiperI

Ez csak egy próbálkozás vol! :-)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre