Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Sara mégis életben van? - Visszatérhet az igazi Kanárink?

2015.03.17. 10:13, Piper

Nos, úgy néz ki már egyre biztosabb Caitynk visszatérése, mint Sara. Csak hogy ez most érdekes lesz. Fogalmam sincs, most teljesen különálló lesz-e a sorozat, vagy még az Arrowban is lesz-e ennek visszahangja, de már egyre biztosabb, hogy minden férfi néző kedvenc dögös női karaktere újra magára ölti majd a fekete bőrrucis jelmezét! Csak hát, ha lesz átfedés a két másik sorozat között, szerintem Laurel full értelmetlenül lett Fekete Kanári. Ráadásul Quentin árulása is felesleges lesz!

Úgy néz ki Sara visszatér várhatóan a 2016-ban startoló új spin-off sorozatban, amiben Atommal és Fagyasztó Kapitánnyal együtt szerepelhet majd. A producerek azt nyilatkozták Caity visszatérésével kapcsolatban, Kanáriként, hogy még valószínűleg rengeteg meglepetést várhatunk ezzel kapcsolatban, ahogy ő vissza fog térni. Elvileg tavasszal már lehet értesülünk erről, hogy fog visszatérni. Ha jól értettem még az új sorozat címét sem sikerült eldönteni a készítőknek.

Mi mindenesetre nagyon kíváncsiak vagyunk mindenki kedvenc Kanárija hogyan fog visszatérni az élők közé és vajon Ray-jel együtt ők lesznek az új védelmezők és talán egymásra is találhatnak majd??

Ki mit gondol erről? Jaj Istenem, remélem mindent jól fordítottam! Azért aki jól tud angolul, az alábbi linken visszaellenőrizhet!

Én már tudok is egy valakit, aki nagyon nagyon boldog lesz, ha megtudhatná, hogy Sara életben van és ez a személy pedig Felicity. Aki szinte mindig nővéreként tekintett a lányra! És ugyanígy fordítva is, valahogy annyira közel álltak egymáshoz. A fenti képen is látszik milyen jó barátok és a törölt jelentük is nagy kedvencem! Nagyon jó barátnők voltak annak ellenére is, hogy mindkettejüknek ugyanaz a pasi tetszett! Ti mit gondoltok erről a különleges kötelékről Felicity és Sara között? (És itt nem arra gondolok, hogy Sara mindkét nemhez vonzódik!! Mielőtt valaki még kombinálna!!) Ráadásul most, hogy Laurel-lel is jóban vannak, nekem olybá tűnik kicsit, mintha tényleg lenne valami rokoni kapcsolat a lányok között, de persze nagy valószínűséggel nincs semmi...

Elnézést kérek a Laurel-es vagy Lauriver-es rajongóktól előre is, de számomra Sara marad az igazi Fekete Kanári! Én örülök, ha visszatér és lehet nézni is fogom a sorozatot, nagyon kedveltem őt, csak az nem tetszett, hogy kavart Oliverrel. De hát ezt gondolom sejthettétek nálam.

Szöveg és képi forrásunk: #1 #2

8 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.03.17. 15:59
Angie

Idézet
2015.03.17. 15:28
Piper

nálam nem jobban! ;))) imádom a G-portált hogy tényleg így összehozza az embereket, Riceom ezzel kulcsszót mondott!! :D:D <33

Idézet
2015.03.17. 15:13
Angie

de cuki *-* biztos tényleg édes volt a kislány :)))
Piper, imádlak :))) <3

Idézet
2015.03.17. 14:32
Piper

dettó. *-* jaj tegnap néztem a PaleyFestes képeket, volt ott egy kislány aki Felicitynek öltözött alig lehetett több 4 évesnél, most elképzeltem mennyire szupii lenne és a kis lelke is hogy örülne, ha Felicity és Oliver kislányát alakíthatná, hát én meghalnák esküszöm! *-* amúgy ezekt a barátságokat én is nagyon szeretem és ugyan nincs mit! :))) egy rugóra jár az agyunk. xd nem hiába vagyunk ilyen jóban. :D:D

Idézet
2015.03.17. 14:18
Angie

Nagyon nagyon  édes vagy Piper *-* <3 <3
uhh tényleg, ott van kicsi Sara is :))) Én biztos meghatódnék :D :D (mármint, hogyha rólam neveznék el xD) és én is szerettem a Felicity- Sara barátságot. :) Meg a Felicity-Laurel jelenetek is szép jeleneteket voltak :) De még az Oli-Diggle barátság az, amit imádok :)))

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.