Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Egy kis meglepi játék - Szigorúan lány fanoknak

2015.03.14. 16:39, Piper
Ha lesz igény rá, fiúknak is készülhet!

Úgy döntöttem készítek egy kis tesztet, hogy kicsit megint interaktívabb legyen az oldal. Szeretném, hogy - akinek van kedve - kitöltsétek a kvízt és a bővebben mögött megláthatjátok azt is melyik leányzó szerepe lenne a tiétek az Arrowban. Arra kérek mindenkit ne a kedvence szerint csinálja végig, - hogy márpedig én Felicity leszek és kész - hanem tényleg őszintén, másképpen megölitek a játék élményét. Remélem tetszeni fog, Ezinem ezt neked is küldöm. Összesen 15 kérdésre találhattok különböző válaszokat és három lány közül lehettek majd egy. Azt csak a bővebben fogjátok meglátni kik ők! De szerintem hamar rájöttök! Jó szórakozást! Remélem tetszeni fog, - ha fiúk is szeretnének ilyen kvízt jelezzék! - kezdjük is:

1. kérdés: Hogy reagálsz arra, ha megbántanak?

a. dühös leszek és keményen visszaszólok
b. szomorú leszek és elviharzok
c. mit érdekel engem, inkább bulizok egy jót

2. kérdés: Melyik állat lennél?

a. anyatigris
b. hattyú
c. süni

3. kérdés: Melyik elem áll hozzád a legközelebb?

a. tűz
b. víz
c. fém

4. kérdés: Hogy viseled el ha nagyon rossz időszakon mész keresztül?

a. nyugatókkal
b. sírok
c. berugok

5. kérdés: Melyik szak-szakirány áll a szívedhez legközelebb?

a. bölcsészettudomány; társadalomtudomány, jogtudomány
b. informatika, számítástechnika, biztonságtechnika, matematika
c. üzlet, közgazdaságtan
 
6. kérdés: Milyen hajviseletet részesítesz előnyben?
 
a. kiengedett, hosszú haj
b. hosszú lófarok
c. rövid frizura


7. kérdés: Melyik a kedvenc színed?

a. fekete
b. piros
c. zöld


8. kérdés: Mennyire ápolsz jó kapcsolatot a testvéreddel?

a. hullámzó a kapcsolatunk
b. nincs testvérem
c. nagyon közel áll hozzám, időnként civakodunk, de bármire képes vagyok érte


9. kérdés: Melyik ételt szereted a legjobban az alábbiak közül?

a. saláta
b. hamburger
c. kínai kaja


10. kérdés: Melyik a kedvenc italod az alábbiak közül?

a. vörösbor
b. kávé
c. tea


11. kérdés: Melyik szimbólum jelképez téged a legjobban az alábbiak közül?

a. kard
b. szív
c. maszk


12. kérdés: Hogy reagálod le, ha olyasmit kell eltitkolj, amit sosem gondoltál volna?

a. vállalom a kockázatot
b. meglepődök, megijedek, de természetesen megtartom
c. nem tudom mi lenne a leghelyesebb döntés, elmondani vagy megtartani


13. kérdés: Hogy reagálsz, ha féltékeny vagy?

a. mérgesen
b. csendben szenvedek
c. hevesen, tettekkel


14. kérdés: Melyik öltözéket részesíted előnyben?

a. elegáns
b. divatos, nőies
c. laza, lenge cuccok


15. kérdés: Melyik a kedvenc elfoglaltságod az alábbiak közül?

a. sport
b. számítógép
c. bulizás
 
és most lapozz tovább...

Ha a legtöbb válaszod a:

Olyan vagy, mint Laurel! Akárcsak a bomba, egyből robbansz, ha valaki nagyon megbánt és nem félsz visszavágni. Nem riadsz vissza semmitől, keményen küzdesz azért amit elterveztél és mindig eléred a céljaidat. Ha sokszor elhasalsz, akkor sem adod fel, mert tudod, hogy előbb, vagy utóbb beérik a türelmed rózsája! Olykor nehezen viseled a nagyon kemény időszakokat, de egyedül vagy a barátaiddal, mindig túlvészeled ezeket a pillanatokat. A heves indulataid miatt gyakran kerülsz összetűzésbe a családoddal is, de képes vagy bocsánatot kérni és beismerni, ha tévedtél. A családodat nagyon tiszteled és ők is nagyon szeretnek téged, még ha sokszor nem is értesz velük egyet mindenben. Látszik, hogy a karrier fontos számodra és elég ügyesen meg is állod a helyed, a munkádban vagy éppen az iskolapadban. Szereted a hosszú hajadat, kiengedve hordani. A szerelemben nem mindig vagy szerencsés, de ha megtalálod az igazit, kitartasz mellette és hűséges vagy hozzá. Emellett pedig imádsz sportolni, nagy erőt fordítasz arra, hogy jó formában jelenj meg. Ehhez pedig elengedhetetlen az elegáns, nőies öltözék is, különösen, ha valamilyen jogi pályára készülsz, vagy ahhoz hasonlóra! Előnyben részesíted a szürke és a fekete színeket. Egyszerűen rajongsz a fekete színért! A szeretteidet úgy véded, akár egy anyatigris, nem bánthatja meg őket senki, mert különben képes vagy megbosszulni a rossz kedvüket! Még ha rosszul is fejezed ki magad, akkor is értéket képviselsz, hidd el és nem is keveset! Na, de egyszóval juj annak, aki packázni mer veled vagy a szeretteiddel, igazi "tűzről pattant kis mennyecske" vagy! ;) Jelképed: a kard; Hozzád illő pár: Tommy.

Ha a legtöbb válaszod b:

Olyan hihetetlen kedves, szelíd és jószívű lélek vagy akárcsak Felicity. Maga a megtestesült jóság, aki még egy légynek is képtelen lenne ártani! Tiszta szívű, ráadásul művelt is! Szinte nem létezik olyan ember a Földön akibe ne lennél képes valami fényt vinni az életébe. Olyan ártatlan vagy, akárcsak egy kis hattyú. A magasfokú intelligenciádat kitűnően tudod kamatoztatni a munkahelyeden, vagy akár az egyetemi tanulmányaid alatt. A szerelemben nem mindig vagy szerencsés, viszont ha rád talál az Igazi, képes lenne érted bármit megtenni, akárcsak te ő érte, képes lennél örök életen át vele maradni és hűséges lenni hozzá. Időnként még előfordul az is, hogy több udvarló is keresi a kegyeidet, de még ilyenkor is csak egy valakit tudsz szeretni! Bár néha picit bátortalan vagy és inkább elrejted az érzelmeidet és a fájdalmadat, ha a szeretteidről van szó nem ismersz félelmet és képes vagy akár az életedet is kockáztatva, megmenteni őket. Még ha nincs is testvéred, szinte mindenki a kishúgának tekint téged, hiszen bárkivel képes vagy mély barátságot kiépíteni. Sosem indulsz el otthonról a kedvenc kávéd elfogyasztása nélkül!! Szereted a hosszú hajat, de túlságosan zavar, hogy állandóan a szemedbe lóg, így inkább általában összekötve hordod. Azonban hivatalos eseményekkor, nagy alkalmakkor, szívesen kipróbálsz más frizut is.  Imádsz szépen, nőiesen és szexisen öltözködni, különösen, ha azok a kis rucik piros színűek. Számodra a karrier, az álmodozás, a békesség, a család, a barátok és a szeretet jelenti a legnagyobb kincset! Mások számára pedig te vagy a legnagyobb kincs, hiszen a legkritikusabb helyzetben, amikor már senki nem bízik bennük, te mindig ott leszel nekik és elhozod a fényt az életükbe, hogy az újra ragyoghasson! Jelképed: a szív; Hozzád illő pár: Oliver.

Ha a legtöbb válaszod c:

Olyan laza és belevaló csajszi vagy, akárcsak Thea. Veled aztán nem unalmas az élet! Mindig mosolyt tudsz csalni az ember arcára, ha szomorú! Te vagy a bulik királynője, nálad minden jöhet. Időnként engedsz egy kicsit az alkohol csábításának is, de azért nem viszed túlzásba. Ha arról van szó, hogy megvédj valakit, nagyon harcias vagy és nem riadsz vissza semmitől. Gyorsan vág az eszed, fogékony vagy a harcművészetekre is. Annyira sosem érdekelt a suli, de azért mégis úgy érezted kötelességed elvégezni. Azonban te valahogy jobban kedveled a kalandokat és mindig is az adrenalin hajtott. A testvéredet imádod, bármit képes lennél érte megtenni, még ha időnként úgy érzed ki nem állhatod őt! Ha megbántanak, nem ülsz fel rá és magasról teszel rá. Amilyen könnyen szerelembe esel, olyan gyorsan is tovább állsz. Szeretsz azért flörtölni a srácokkal, de azért nem viszed túlzásba. És juj annak a srácnak, aki meg mer csalni téged!! Öltözékben inkább a laza stílus híve vagy. Megbántani téged nagyon nehéz, olyan erős vagy mint az acél, mint lekileg, mint fizikailag, példamutató vagy bárki számára! Néha pedig sokszor süniként szúrkodsz oda, ha valaki packázik veled. A színekben talán leginkább a sötétebb színek nyerik el a tetszésedet. Összességében te vagy az élet VIDÁM LELKE! Jelképed: az acél; Hozzád illő pár: Roy.

A TESZT, CSAK EGY JÁTÉK, NE VEDD VÉRESEN KOMOLYAN, CSUPÁN EGY KIS SZÓRAKOZTATÓ FELADVÁNY, HOGY EGY KIS ÖRÖMÖT OKOZZUNK NEKED!!

Piper: Én is elvégeztem, én Felicity lettem. De nem azért mert ő a kedvencem, tényleg becsülettel végigcsináltam! Összesen 12 db "b" született, 2 db  "a" és 1 db "c".

A TESZTET AMÚGY A "NAVIGÁCIÓ" MENÜBEN IS MEGTALÁLHATJÁTOK MOST MÁR!

(C) ARROWOLICITY.GP 

9 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.03.14. 22:56
Piper

bolond xd :D <33 ^^

Idézet
2015.03.14. 22:36
Cat

Már elég régóta gyanakszom, hogy vannak skizofrén hajlamaim, most meg be is bizonyosodott.

Idézet
2015.03.14. 22:31
Piper

mindkettő vagy egyben. XD nem tudom hupsz nem gondoltam rá, akkor hosszú jellemzésed lesz, de aranyos vagy!! :D :D köszönjük a kitöltést! ^^

Idézet
2015.03.14. 22:29
Cat

Piper olyankor mi van ha ugyanannyi 'A' van mit 'C'?

Idézet
2015.03.14. 22:27
Angie

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.