Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

A puzzle darabkái összeillesztve - Felicitytől búcsút veszünk de ugyanakkor mégsem?!

2015.03.09. 07:48, Piper

Oké. Előre leszögezem, mi nem vagyunk jövendőmondók, se én, sem Ezin nem tudhatjuk előre mi fog történni, nem vagyunk azért ilyen szoros barátságban Marc-kal, de következtettünk, figyeltünk, kutattunk és egyértelműen a szálak az alábbiakhoz vezettek minket, legalábbis engem. Ne vegyétek készpénznek, ez csak a saját teóriám, még egyszer leszögezem, csak a saját teóriám!! Többen is tippeltétek már Felicity-t és Lance kapitányt is, a "B" verzióban kicsit az utóbbit is kifejtem majd, miért ő lenne a "helyes döntés".

Olvass tovább, ugyanis egy igen hosszú poszt fog következni, ahol össze próbálom rakni a pici puzzledarabkákat részletről-részletre, egy kicsit Ezin teóriájából is merítettem, mert most még jobban megvilágosodott előttem valami...

Kezdjük is onnan, hogy Felicity kórházba kerül. Ez az első lehetséges kiindulópont. Most valószínűleg elég csúnyán le fog sérülni, de mindenbizonnyal felépül, - bár közel sem értem, ha egyszer elküldik kórházba utána megint halálos sebet szánnak neki egyből a következő részben - itt ugyebár bizotsan olyasmi Olictys pillanat lesz majd, hogy Olivert fogja szólingatni Felicity, meg ugye Oliver aggódása a lány állapota miatt, de így ennyi. És akkor most jön az a bizonyos omniózus 3x19. rész! Marc korábban említette, - ha jól emlékszem - hogy a kis páfrány óriási jelentőséggel fog bírni ebben a részben. Hát mi másért kapna ekkora szerepet, ha nem azért, mert Felicity-vel történni fog valami rossz dolog és Oliver esetlegesen a kis páfrányhoz fog fohászkodni, vagy megöntözni, valamit tenni, hogy segítsen neki. Ebben a részben elképzelhető az is, hogy nem Felicity lesz a pontos célpont, de ő is "bevetésre" indul és tudom is én Diggle-lel csapdába esnek, vagy Oliverrel és a lányt találják el valaki más helyett. - Itt képbe jöhet az is, hogy két nagyon fontos személy sérül meg Oliver életében és választania kell közülük, de ez megint egy másik alternatíva lenne. Ezt nem is ragozom. - Felicity-től valószínűleg búcsút vennék valóban ebben a részben, de csak ebben a részben halna meg! Akitől pedig végső búcsút vennénk ebben a részben, az pedig Ray Palmer lenne, hogy örökre elhagyja Starling City-t. Ergó így valaki egyszerre meg is halna és örökre búcsút is vennénk valakitől! Ahogy Ezin is tökéletesen megírta tegnap, Oliver valószínűleg annyira kiakadna a bánattól, hogy nem akarna soha többet az Íjász lenni, hiszen mit ér az egész a szeretett nő nélkül, akit ráadásul önhibájából veszített el, hiszen ha együtt lett volna vele, most egész biztosan élehetne a szerelme. Innentől pedig tökéletesen passzol a képbe az, hogy valami megoldást kell találni arra, hogy Felicity-t visszahozzák az életbe ezért mennek Nanda Parbat-ba és itt hagyják Starling City-t. Ezért játszódhat a sorozat végéig az összes rész Nanda Parbat-ban. Oliver ennek köszönhetően fogja talán elfogadni Ra's ajánlatát, amiért a férfi visszaadja neki a szerelmét. Ahogy Felicity-t felélesztik, elképzelhető az is, hogy valaki teljesen új Felicity fog újjászületni, mert megváltozik néhány tulajdonsága, akár. Bár ez nagyon csak teória! Itt tűnhet fel az édesapja is, akit Oliver nem ismer. Itt jöhet szóba az, hogy Oliver könyörögni fog Ra's-nak, hogy mentse meg Felicity-t. Itt lehet közös jelenete Felicity-nek Ra's-zal, amikor először látja őt. De ezek a történések már átérnek a 3x20-as részbe, sőt lehet hogy a fináléig is. Elképzelehető, hogy pont a fináléban tér magához Felicity és Oliver-rel Nanda Parbatban fognak összejönni. Vagy nem, mert ha Felicity magához tér, lehet az áll közé és Oliver közé, - és ezzel meg is lenne a megjósolt akadály - hogy Oliver-nek egy darabig Ra's-t kell követnie és így nem érintkezhet lánnyal. De ez megint csak egy teória. Sőt ezekhez kapcsolódik az is, hogy Laurel-t újra láthatjuk majd és az új főgonosz is Nanda Parbat-hoz kapcsolható. Tessék, azt hiszem így már minden összevág! A zeneszám, pedig szintén tökéletesen idézheti ezt a részt, amit Ezin is megemlített már! Így pedig előre be lenne biztosítva izgalmakkal a következő évad is! Ami már lehet teljes egészében Nanda Parbat-ban játszódik majd és Starling Citytől és az Íjász-Barlangtól örök búcsút kell majd vegyünk! Emlékeztek, hogy bejött a Raylicity-s teóriánk is?! Szerintünk ez a legesélyesebb a jelenlegi felállás szerint!

Egyértelműen ez a rész lenne, minden eddigi legérzelmesebb és legsiratósabb része! Hiszen így tökéletesen mi is átérezhetnénk Oliver fájdalmát és együtt szenvednénk vele!! Továbbá így be lenne vezetve az a bizonyos Lazarus Pit és nem Oliverrel és Felicity találkozása Maseo-val is összevágna!! Ergó itt még az is képbe jöhet, hogy Tatsu gyógyítja meg Felicity-t, ahogy korábban Olivert is, de ez megint egy új alternatíva lenne, de egyúttal egyfajta keretes szerkezetet is adna a történetnek. Olivernél nem kellett annyira félni, mert tudtuk, hogy biztosan nem halhat meg.

Érvek Felicity biztos életbenmaradásához:

- NŐI FŐSZEREPLŐ!!
- 4. évadban sokkal nagyobb szerepet szánnak elvileg neki!
- Édesapja múltját még homály övezi és minek hoznák be, ha a lánya már nem élne?!
- Olicity és Felicity fanok milliói élnek a Földön!
- Nem kapott volna ennyi figyelmet az ő múltja.
- Valamiért mindig ez a lány az, akit mindig Oliver mellé rendel valami véletlen folytán a sors...

- Megbukna a sorozat és Oliver örökre búcsút mondana az Íjászatnak.
- És a legfőbb ok, amiért Felicity nem halhat meg!! Értelmét vesztené az oldalunk témája! :)

És akkor most nézzük Lance miért halna meg:

Először én is rá tippeltem. De őszintén, Lance Laurelen kívül kinek hiányozna? Szívbetegnek, szívbeteg, igaz, de nem hiszem én sem, hogy bárkit annyira megríkatna, ha ő halna meg. Valóban nagyon esélyes, hogy az ő karaktere már kifulladt, de ez annyira senkit sem botránkoztatna meg. Majd meglátjuk! Egyetlen olyan komoly érvet tudnák felhozni Lance mellett, ami "megnyugtató" lehet számunkra, hogy eddig is mindig valaki jelentős karakter meghalt, de mégsem volt annyira meghatározó karakter, hogy az az egész sorozatra nagy hatással legyen, épp ezért teszek egy voksot Lance kapitányra is! Állandó szereplő, de mégsem annyira főszereplő!

Hadd köszönjük meg azt nektek, hogy tegnap megdőlt a látogatottsági rekordunk!!

(C) ARROWOLICITY.GP

9 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.03.09. 14:17
Piper

igen, Dorothym az biztos és mind reménykedünk. amúgy meg nem értem, ha most kinyírnák valamelyiket minek hangoztatnák annyira, hogy a 4. évadban több szerepet kapnak, ha csak nem az egész évad a gyász évada lesz, de akkor rémunalmas is lenne és nem lenne értelme az egésznek. xd amúgy meg minek behozni felicity papáját, ha úgy is kiírnák a soriból a lányt?xd szal ezek mind amellett vannak, hogy ő visszatér, ha el is megy egy időre. :))) a tükrös szerintem is jó lenne :D:D köszi a komit!!

Idézet
2015.03.09. 14:07
dorothy.
Meglehet hát elvileg több Felicityt és több Digglet kapunk a 4.évadba.Szval ha kettejük közül halna meg valaki akkor úgy is visszahoznák szerintem :) De ez a tükör dolog amit írtál jó lenne így legalább megértené Felicity mit érzet és végre észhez kapna :D Nem ártana már ennyi idő után. Mindig is lehetett látni hogy valami különleges kapcsolat van köztük vonzódnak egymáshoz. :) <3
Idézet
2015.03.09. 12:32
Piper

de az is lehet, hogy ugyebár egy újabb párhuzam fog beállni a sorozat történelmébe! ugyanis láthattuk Felicity mennyire szenved Oliver elvesztésétől, majd milyen boldog volt, mikor visszatért, ergó ez a tükör most átfordul és ugyanezeket fogjuk látni Olivernél is. :))

Idézet
2015.03.09. 12:21
Piper

ha nem hoznák vissza én idegösszeroppanást kapnék, amennyire ismerem magam és nagyon kicsin múlna, hogy meg ne haljak, amennyire beleéltem magam ebbe a párosba!! amúgy Diggle is megfordult egy pillanatra a fejembe, hiszen ő Oliver bátyja és Felicity-nek is olyan, mintha a nagytesója vagy apukája lenne már már szinte. meg a többiek is imádják őt és neki még ott a családja is!! arra is gondoltam, hogy Oliverhez az utolsó szava az lenne, hogy ne hagyja elúszni a boldogságot Felicity-vel, hiszen ő is hamarabb kellett volna lépjen Lylaval kapcsolatban, mert hogy csak rövid ideig élvezhette a szerelmet és az apai boldogságot. és hát ez a csapás is mindenkit nagyon megrázna, sőt minket is de lehet közel sem annyira mint Felicity halála. el nem tudom képzelni, hogy ne hoznák vissza és szerintem ha mondjuk Diggle lenne az, valamilyen úton-módon őt is visszakövetelnék, hiszen ő is az olicity fanok kedvence, a nagy shipje miatt. :D:D szal őszintén fogalmam sincs. de viszont Tatsuék is közel állnak Oliver-hez, de az ő jelentőségük inkább a gyógyítás lesz itt szerintem... vagy a tanácsadás... amikben általában ők a mesterek!! :D:D

Idézet
2015.03.09. 12:14
dorothy.
Lehetséges, de viszont Tatsuékat csak Oliver ismeri így a többieknek nem igen lenne rá okuk hogy megsirassák őket meg ahogy mondtad most lettek főbb karakterek. Én Felicityre tippelek és ha ezt sikerül átvészelniük Oliverrel, akkor már erősebb lesz a kapcsolatuk hisz Oli megtapasztalja milyen lenne ha elveszítené ezáltal jobban becsülné a szerelmét és nem taszítaná többé el. Mert hiába akarja megvédeni, nem tudja mindentől főleg hogy nincs vele eggyütt. Így is ugyebár Ray mellet is megsérül vagy esetleg miatta. Szval kitudja mi lész már itt :D Egy biztos ha meg is hal visszahozza valaki mert nagyon sokan szeretik a karakterét meg hát az Olicity párost :)
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.