Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Még ebben az évadban összejöhet a párosunk?

2015.02.14. 12:34, Piper

Marc interjút adott az Olicity-s rajongóknak, egy kis bíztatás arra, hogy ne veszítsük el a reményt. Ez már jelent valamit!

Bár most csökkeni látszik Felicity és Oliver kémiája, mégis Marc Guggenheim egy kicsit újból ugratni kezdte a rajongókat azzal kapcsolatban, hogy esély van egy boldog párkapcsolatra a két szerelmes között.

Mivel itt van a Valentin-nap, Marc kivételt tett és néhány bíztató szót szólt azzal kapcsolatban, hogy a páros között még mindig ott van az a bizonyos szilárd 50%, hogy most majd összejöhetnek! 

Marc nyilatkozta, hogy szerinte hősies dolog volt Oliver-től, hogy most egy kicsit a megmentésre koncentrál, minthogy belekezdjen egy kapcsolatba Felicity-vel. Azt sem tudja biztosra, hogy Oliver egyáltalán megfontolta-e ezt a lépését. Marc elárulta többek között azt is, hogy az egyik nagy dolog, amit imád az a páros közti jelenetek. És itt van ugyebár a közönség pozitív válasza is. 

Guggenheim továbbra is szűk szavú marad, hogy mikor találja el Ámor nyila a párost örökre.

Forrás: #1

Fordítás: Piper

(Kicsit megpróbáltam jobban átmagyarosítani. Nagyjából ez a lényege!)

7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.02.14. 16:46
Niraves

Én is szeretem az ilyeneket, de olyankor emlékeztetem magamat, hogy ez nem az a sorozat meg, hogy nem ezért kezdtem el nézni De tényleg jó lenne,egy két olyan pillantás Ray felé Olivertől, amivel ölni lehetne (shipperheart )

Idézet
2015.02.14. 16:36
Piper

ÁÁÁÁ, az biztos!!!  ^^  De főleg a jövő héten is már kapunk valamit "nagy mosoly" :D:D és hiányzik már a féltékeny Oliver is. :P szerintem nagy önuralom kell majd neki, ha nem akar összebunyózni Ray-jel Felicity miatt. xd mert tuti legfőbb oka az lesz az összetűzésüknek. :P de szerintem Oliver kis híján kinyírja Ray-t, ha kiderül, hogy miatta sérül le Felicity.  meg el tudom azt is képzelni, hogy Oliver "megfenyegeti" majd Ray-t, ha fájdalmat mer okozni Felicity-nek, stb... oké már lehet picit szappanoperás, de na imádom ezeket a jeleneteket. :P

Idézet
2015.02.14. 15:56
Niraves

Nyugalom emberek! Az évadzáróban lesz egy nagy pillanatuk (Trollenheim mondta  még egyszer  ) úgyhogy reménykedhetünk És úgyis lesz még Olicity (főleg Oliver részéről(féltékenység)... pláne ha Felicity összejön Ray-vel )

Idézet
2015.02.14. 15:06
Piper

Janem, ez egy tökéletes meglátás, bár így történne! <333 A próféta beszéljen most belőled. :D:D Én is megőrülök, ha még egy darabig hiányolnom kell az Olicity-t, esküszöm!! Mostanában nagyon lekoppintottak minket, úgy hogy már igazán megérdemelnénk valami kárpótlást! Ráadásul azért már 2 teljes évadot és lassan a 3.-at is végig kell várnunk, hogy történjen valami komolyabb is. :( :D

Idézet
2015.02.14. 15:00
Jane

Szerintem össze fognak jönni ebben az évadban! Muszáj lesz nekik, mert megőrülünk ha nem!! :D  Az egyik tumblr-en olvastam egy nagyon jó teóriát! Ugye ebben az évadban már többször elhangzott az, hogy Olivernek fel kell áldoznia azt ami a legértékesebb számára, és itt sokan Felicityre gondolnak. De többek szerint Thea ártatlansága a legértékesebb számára és ezt fogja feláldozni, őt is beveszik a csapatba és így lehet majd együtt Felicityvel! Rá fog jönni, hogy a többieknek is ugyan olyan fontos a város biztonsága, mint neki és így nyugodtan lehet az Íjász is és Oliver Queen is! Nagyon remélem, hogy így lesz! Nekem nagyon tetszik ez a teória!!!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.