Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

3x13 Kanárik - Szerkesztői kritika

2015.02.13. 18:39, Piper

Huh. Hát. Végre eljutottam odáig, hogy megnézzem az eheti részt. Elég vegyes érzelmeim születtek az epizóddal kapcsolatban. Az biztos, hogy izgalomban nem volt hiány, többször is tátott szájjal bámultam a képernyőre! Tökéletes volt ezen a téren. Viszont több dolgot is hiányoltam! Bővebb után, folytatom! Vigyázz, mert spoileres és tartalmas lesz!

Na, először is kezdeném azzal ami tetszett. Kezdjük Oliver visszaemlékezéseinél. Marha jó volt! Egyszerűen, imádom Maseo-t!! <333 Részről-részre jobban!! ^^ Ilyen csodálatos barátot, csak azért képes volt visszamenni, hogy Oliver-t ne hagyja pácban és segítsen neki, nagyon hálás amiért segített a családjával. Maseo egy kincs! Amanda-t néha egy kanál vízben meg tudnám folytani. Szerintem az a nő valahol a jó és a gonosz szintjén ragadt meg, de inkább az utóbbi. Egyszer megnézném azért mit szólna, ha a csinos kis pofiját súrolná egy Oliver által kilőtt nyílvessző! Sokat képzel magáról, csak azért mert azt hiszi, hogy az "Én vagyok az A.R.G.U.S vezetője" olyan világuralom fillinggel ruházza őt fel. Elszállt vele a ló. Néha az idegeimre megy ez a nő, de mégis úgy érzem, valamilyen szinten helye van itt. Egyszóval tetszett a visszaemlékezős rész, de főleg a végén, amikor visszatértek Starling-ba, kíváncsi leszek mi lesz ebből. És így már meg is van, hogy Oliver hogyan tudja majd meglátogatni titokban Tommy-t és Laurel-t. :)
Ami még tetszett, az a Thea-Roy viszony. Újra kezdenek összemelegedni, és ennek nagyon örülök. Szerencsére Malcolm annak idején sok mindent megtanított Thea-nak, így piszok ügyesen kiszúrta, hogy Chase körül valami nagyon nem stimmel. Helyes, hogy Chase már nincs többé, így eggyel csökkent a veszély. Egyszerűen zseniális ez a csaj, ahogy ilyen kemény harcossá kezd fejlődni! Most már Thea is rájött, hogy Malcolm nélkül valószínűleg veszítenének. Szegény lány nem igazán akart ebbe az egészbe belekeveredni, de mégis megtörtént. Annyira tetszett az is, hogy ilyen jól fogadta Oliver titkát! Megzabáltam őket! *-* Amikor elmentek a szigetre, bírtam Thea panaszkodását meg Oliver beszólását, hogy már ilyen hamar kifullad. xD
Visszatérve Thea-Roy románcra. Nekem picit most dejavu-s volt. Roy-on látszott, hogy még mindig odáig van Thea-ért, fájt neki amikor Chase-sel elmentek. Majd amikor Thea veszélyben volt Roy egyből ott termett és igyekezett megvédeni őt. Több-kevesebb sikerrel, bár inkább sajnos kevesebb. Mindegy a szándék a fontos. <3 Amúgy ez kísértetiesen hasonlít a Felicity-Oliver párosra. Oliver-en látszik, hogy még mindig odáig van Felicity-ért és nagyon rosszul esik neki, ha a lányt Palmer-rel látja. :)) 
Ami még tetszett, hogy Oliver belátja végre, hogy ez már csapatmunka és látja mennyit fejlődött mindenki és képesek már többen is a csapatból ellentmondani neki, mondván, hogy nem biztos mindig az a jó lépés, amiről a csapatvezető dönt. Itt nagyon bírtam, hogy Roy kicsit beleélte magát a csapatvezető szerepbe, kicsit csipkelődtek egymással emiatt Oliver-rel. :)))
Laurel is egyre erősebb lesz, tetszett az is, ahogy Felicity-t megölelte és végre volt ereje az apjának is bevallani az igazat Sara-val kapcsolatban! Tetszett az epikus kanári-harc! :)
Imádtam, ahogy Felicity lelket öntött Laurel-be és végre rávezette a helyes útra, így tudta legyőzni a Vertigo Grófot is! Felicity-t megzabáltam és az a nővéries ölelés! Awww!! *-* A rész egyik legszebb momentuma volt! ^^ Felicity pótolhatatlan! Nála jobban egyszerűen senkinek sincs képessége másba lelket önteni! Kiváltságos és nagyszerű adomány! ^^ <333
Ami itt még tetszett az volt, amikor Felicity megjegyezte Oliver-nek, hogy az "örökbarid" Malcolm-ra. xD Meg az még tetszett, hogy mindenki mással harcba szállt Oliver a vezetői helyének megkérdőjelezése miatt, de amikor Felicity parancsolt rá kemény hangon, akkor egyből leállt és megint hallgatott a lányra. :)) Igaz Feliicty elég keményen beolvasott most Oliver-nek és szerintem az egész rész alatti feszültségben az mutatkozott meg feléje, hogy meg tudná folytani a férfit egy kanál vízben. xd Itt még az tetszett, hogy Laurel Oliver képébe vágta, hogy el akarja rejteni a valódi érzelmeit és fájdalmát a csuklya mögé Oliver, na erre semmit nem tudott szólni a férfi. :)) És Marc ugyebár megerősítette, hogy itt Felicity iránti szerelméről is szó volt....
És akkor most jöjjön, ami miatt nem adhatok 10 pontot az eheti részre! Az Olicity és a főszereplők háttérbe szorulása...
Gyakorlatilag 0 Olicity-t kaptunk! Oké, nem szólhat minden rész a románcról, de akkor is az övék a fő szerelmi szál a történetben és nagyon háttérbe szorult már jó ideje ez a dolog. Ebben a részben, pedig szinte semmi nem volt köztük pár mondatot kivéve, de az is inkább haraggal teli volt Felicity részéről. Nagyon csalódott vagyok, hogy mosolyszünet volt a páros között! Egyetlen egy mosoly nem hagyta el egymás felé a szájukat! (na ezt jól leírtam, de értitek) A másik Felicity gyakorlatilag tényleg annyira háttérbe szorult, és Oliver is inkább csak mellékszereplő volt ebben a részben! Leginkább Thea és Laurel voltak a rész főszereplői! Azért könyörgöm, egy sorozat nem a főszereplőkről kéne szóljon? És ez most már jó ideje így megy, csak remélni tudom, hogy jövő héten végre visszaáll minden a normális kerékvágásba és újra Felicity-é és Oliver-é lesz a főszerep!! ^^

Ja és nekem valahol kiesett, hogy Moira tudott volna arról, hogy Oliver az Íjász, eddig más tudatban éltem! :/ Hányas rész volt ez???!!

Az eheti értékelésem: 10/7 pont!

Jaaa, és még valami így a végére!!! Olicity-t akarok!! <33 ^^ Elvonási tünetek. :D:D

Excellente!

Piper

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.02.13. 20:41
Styke
https://twitter.com/asparkinyou/status/566319637244440576 ehhhh:(
Idézet
2015.02.13. 20:12
Piper

Áhh, köszi Caprim! :D Na azt visszanézem. Nekem most tényleg kiesett! :D

Idézet
2015.02.13. 20:05
Capri

Moira 2x20.részben árulta el Oliver-nek. Nem ártana újranézni, és figyelni Moira hangjára, ahogyan hangsúlyozta. ( az utolsó választási beszéd előtt elmondta neki)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.