Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

3x12 Felemelkedés - Szerkesztői értékelés

2015.02.05. 22:24, Piper

Hát halihó ismét mindenkinek! Totál végem! *-* Kb. tátva maradt a szám és levegőt sem kapok, egyszerűen lélegzetelállító és fantasztikus volt ez a rész, úgy ahogy volt az egész!! Tele izgalommal és érzelemmel!! Nekem még a vége is nagyon tetszett, bár tényleg picit szomorkásra sikeredett. Sőt, egy picit talán még Malcolm-ot is megsajnáltam, bár sosem hittem, hogy ez valaha is meg fog történni. Azt hiszem, - most hogy láttam az egész részt - egyszerűen mindenkinek átérzem az egész részben hozott döntéseit! A "bővebben" után elolvashatjátok, hogy értékeltem ezt a részt töviről-hegyire, de csak akkor olvasd el, ha szereted a spoilereket, vagy láttad már a részt, hosszú lesz, készülj fel!

Kezdjük is rögtön a legelején. Egyszerűen imádom Tatsu-Maseo-Oliver hármast. Ez a barátság felbecsülhetetlen és örök. Valami jó is történt Oliver-rel, amíg távol volt. Az ember nem szerez minden bokorban, ilyen kitűnő barátokat. Itt megemlíteném azt a bizonyos Tatsu-Oliver párbeszédet, ahogy a lány elbúcsúzott Oliver-től. Valahogy úgy éreztem ez egy Olicity-s utalás lehet. Ugyebár Tatsu azt mondta Oliver-nek, hogy nem akarja látni ahogy Maseo "tanítványa" meghal. Oliver megmondta neki, hogy nem célja meghalni, de Tatsu nem szó szerint gondolt a halálra. Megmondta Oliver-nek, hogy gondolkozzon el azon, mit veszthet el, vagy inkább kit veszíthet el, ha tényleg le akarja győzni Ra's al Ghul-t, az valószínűleg az élete legértékesebb dolga lenne. Rajtam kívül még nagyon sokan úgy gondoljuk, hogy itt bizony Felicity-ről van szó. Hiszen jelenleg, - ahogy Oliver azt már többször is kimutatta - a legeslegfontosabb személy az életében, Felicity. Minden vágya, hogy őt boldognak láthassa. Valószínűleg ez Oliver fejében is megfordulhatott egy pillanatra. Mi van akkor, ha elveszítheti élete szerelmét? Ha ismét hasonló hibába eshet, mint anno Laurel-nél is? Jaj, nagyon kíváncsi leszek mi sül ki majd ebből, az biztos, hogy előbb-utóbb úgy is újra a sors közelebb kovácsolja majd a kis párosunkat egymáshoz. De erről akkor később. A lényeg, hogy imádtam ahogy Tatsu figyelte Oliver-t és nem hagyta egyedül, azonnal ápolta amint legyengült. Egészen addig mellette volt, amíg nem volt benne teljesen biztos, hogy most már önmagától is felépülhet a férfi. <3 Ebből is látszik, hogy Tatsu mennyire szereti Maseo-t, mert fontos volt, hogy betartsa a férjének tett ígéretét. Jaj imádom ezt a párost! <33 És ahhoz képest az elején milyen csipkelődősek voltak egymással, elég jó barátok lettek Tatsu és Oliver!
Akkor ugorjunk egyet. Egyszerűen imádtam, Arsenal-Kanári összhangot. *-* Hihetetlen jó csapatjátékosok és milyen dinamikus köztük az együttműködés! Laurel-t el kell ismernem, napról-napra egyre ügyesebb. Most már többször is megmentette Roy-t, vészhelyzetben. Felicity és Diggle pedig elég ügyesen navigálták őket végig a háttérből. Nagyon sajnáltam őket, amikor Brick elég csúnyán rájuk támadt, megijedtem, nehogy komolyabb baja essen valamelyik hősnek, hiszen nélkülük már aztán tutira annyi lett volna a városnak! De szerencsére itt jött képbe Malcolm. Róla picit lejjebb, egy jó hosszú kivesézést írok.
Lépjünk tovább, egyelőre. Ott van Cindy karaktere. Egyelőre még nem igazán tudom hová rakni őt. Már rég láttam utoljára. Viszont roppantul idegesített az, hogy kis híján lebuktatta Laurel tervét a kapitány előtt. Ugyebár rendesen felnyitotta most Lance nyomozó szemét, csak Isten adja, hogy ne legyen semmi baja. Tutira most már Laurel nem fogja tudni sokáig eltitkolni az igazat, az apja elől! Óhh. De amúgy itt megemlítsem haláli volt Lance nyomozó és Arsenal párbeszéde, szakadtam!! xD
Egy kicsit most Laurel-ről. Hihetetlenül tetszett benne, hogy egyre erősebb nővé válik. Már tényleg kezd hasonlítani egy hősre! Szerintem nem baj, ha az elején még picit fél, Oliver is így kezdte és az egyik legerősebb és legügyesebb hős vált belőle a világon! Laurel-ben tetszett, hogy egyre jobban megkedveli Feilcity-t és támogatta a lányt a döntésében Malcolm-mal kapcsolatban. Laurel volt az aki kitalálta azt is, hogy szervezzenek sereget a város lakóiból, akik majd segítenek Brick bandáját tönkretenni. Szerintem zseniális ötlet és tett volt ez a Fekete Kanárinktól! Excellente! Ráadásul sikerült Ted-et is rávennie, ennek külön örültem! Hihetetlen édes jeleneteik voltak együtt! *-* Egy nagy piros pont Laurel-nek részemről, az ebben a részben nyújtott teljesítményéért!!!!
Diggle most nem jutott annyi szerephez, viszont tetszett, hogy ő is kiállt a többiek mellett és egyelőre nemet szavazott, bár az esze azt súgta ez így helyes, mégis úgy érezte szükségük lehet valami erősebb támaszra. Igazából szegény, ebben a részben eléggé hátraszorult, ahogy nagyjából az összes főszereplő.
Most egy kicsit Thea-t elemezném. Csodálatos volt látni ismét egy közös jelenetet Roy-jal. *-* Vicces volt, ahogy a klubjában most Brick miatt nem igazán tud semmit csinálni. Nagyon meglepett, amit az apjával kapcsolatban mondott Roy-nak, ahogy megvédte Merlyn-t és még jobban meglepett, ahogy Roy-nak felnyitotta a szemét Malcolm-mal kapcsolatban. Tetszett továbbá, hogy egyre jobb harcos lesz Thea-ból. Kíváncsi leszek miket fog majd még alkotni ez a lány harc téren. :)
Aztán most jön a rész igazi főszereplője! Malcolm Merlyn. Most először éreztem vele kapcsolatban azt, hogy igazán sajnálom. Sőt! Egy pillanatig úgy éreztem, talán nem is annyira gonosz, inkább picit megtévedt lélek, akit vissza kell segíteni a helyes útra. Hiszen végig csak a bosszú hajtotta, hogy megtorolja a felesége halálát. Sajnos azzal nem számolt, hogy közben Tommy-t is elveszti és még vagy félezer embert! Ezért gyötri őt rendesen is a bűntudat! Rájöttem továbbá arra is vele kapcsolatban, hogy szereti a gyermekeit. Bár a maga gyáva módján, de mindig is szerette őket. Megzabáltam a Tommy-val közös jelenteiket, olyan érzelmes apa-fia jelenetek voltak. *-* Szerintem példás apuka volt anno. Most végre megláthattuk azt is Merlyn hogyan vált a Liga tagjává. Nekem nagyon tetszettek ezek a dolgok. Kíváncsi leszek a folytatásra vele kapcsolatban is!!
ÓÓ és Brick végre a rácsok mögött, ahol lennie kell!!
És akkor legutoljára, a számomra két legfontosabb személy következzen ismételten!! Nem maradt más hátra, mint a szokásos Olicity-s elemzésem! Hát hol is kezdjem? Először is ott, hogy bármit mondtak vagy csináltak, - most, hogy láttam a teljes részt felirattal - azt hiszem mindkettejüket tökéletesen megértem!
Amikor Oliver újra felbukkant a színen, nekem nagyon tetszett, hogy bocsánatot kért a várostól és megígérte, hogy többet sosem hagyja cserben őket. Látványos volt a bevonulója. Tovább nagyon tetszett, amit elért Malcolm-nál is és így még a Thea-Malcolm kapcsolatot is megerősítette. Aztán jött egy óriási jó érzés az Oilcity-s szívemnek, amikor Felicity hihetetlen boldogságát és megkönnyebbülését láttam, amikor észrevette, hogy Oliver él és egyből odarohant megölelni őt és ahogy egybefonódtak, Úristen hát elolvadtam, annyira érzelmes volt az az ölelés, minden érzelmet elárult köztük!!! <333 *-* Imádtam!!! <333 *-* Oliver-től aranyos volt, ahogy mindenkinek a munkáját elismerte. Aztán jött egy fájdalmasabb rész, ahol Felicty-nek szembesülnie kellett azzal, hogy Oliver lesz Malcolm "tanítványa". Először azt hitte rosszul hall, de amikor rájött, hogy mégsem egyszerre imádta Oliver-t és boldog volt, hogy épségben hazaért a férfi, más részt viszont a gyűlölettől megfojtotta volna őt! Kérte is, hogy hagyja magára, de Oliver a lány után ment. És itt jött sajnos a szokásos Olicity-s heartbreak!! Megértem Oliver-t, hogy kell valami módszer, hogy legyőzhesse Ra'-st. És szerintem talán rájöhetett arra, hogy itt kapott értelmet Tatsu legutolsó hozzá szegezett mondata is. Legalábbis jelenlegi állás szerint, most nagyon így fest az a bizonyos helyzet. Azt hiszem Felicity úgy érezte, hogy azzal hogy Oliver szerelmet vallott neki mielőtt elment, elhitte végre, hogy a férfi nem csak játszott vele és komolyan szereti őt és most talán együtt lehetnének, hogy visszajött. Csak hogy, Felicity-nek itt jött a nagy koppanás a Malcolm-mal való szövetségre lépés miatt! Ezért úgy érezte, hogy elárulta őt Oliver. Azt hitte ismeri és kiderült, hogy mégsem. Azt hitte Oliver végre más ember lesz és kiderült, hogy tévedett. Felicity-nél itt szakadt el végleg a cérna. Én biztos vagyok benne, hogy dühből vágta Oliver fejéhez, amit mondott és nem gondolta komolyan! Oliver-ről pedig leír, hogy mennyire oda van Felicity-ért. Azok a mondatok, hogy "Nem ezért vagy most ideges." és "Kettőnkkel kapcsolatban." nekem még ezek is nagyon tetszettek. Az is, hogy nem hagyta magára Felicity-t és beszélni akart vele és bocsánatot kérni és mennyire fájt neki a végén Feilcity mondata, ááá még ha szomorú volt az egész jelenet, akkor is imádtam, annyira érzelmes és gyönyörű volt még így is!!! *-* Ohh... most kell egy pár másodperc amíg még magamhoz térek a vegyes sokktól, szóval most ezzel a hatalmas kifejtéssel kívánok mindenkinek gyönyörű szép éjszakát és meseszép Olicity-s álmokat!

Ezen rész pontozása is hibátlan nálam! 10/10! Valószínűleg nem sok olyan rész lesz, amire ne kéne teljes összpontszámot adjak, egyszerűen hibátlan mesteri alkotás minden egyes másodperce számomra!! <333 Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen őrült szerelmes leszek és a "rögeszmés" szerelmem (jó értelemben persze) tárgya egy sorozat lesz!! Huh, csípjen meg valaki! :D Excellente!

7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.02.06. 15:22
Piper

Igen, Styke-om ez a videó eszméletlen lett, én is írtam komiban a csajnak, valami zseniális tehetség!! Már én is gondoltam hogy egyszer csinálok erre a számra, de ilyen jól összehangolni biztos sosem tudom majd. :D:D Amúgy igen, egyszerűen életemben nem láttam náluk jobban passzoló párt a képernyőkön a 22 évem alatt!! Valami hihetetlen, amit ők leművelnek, egyszerűen magukkal ragadnak minket, hogy ugyanúgy szerelmesek legyünk mi is beléjük és érezzük a fájdalmukat és Úristen, amikor ők lelkileg meghalnak, velük együtt halok én is és amikor örülnek, velük együtt örül az én lelkem is, félelmetesen durvák és veszélyesen jól mutatnak együtt a képernyőkön!!! Én is végig tudnám velük bőgni minden egyes fájdalmukat és örömkönnyeket hullatni minden egyes mosolyuknál!!! Imádom egyszerűen, imádom őket, félelmetesen!!! <33 Köszönjük a kommentárod!

Idézet
2015.02.06. 14:11
Styke

Őszintén szólva még csak most néztem meg angolul a "szakítást" és bőgtem, annyira jó színészek és annyira megy köztük ez a dolog, hogy hihetetlen!

Aztán találtam egy videót, na ez megint nagyon szépre sikerült szerintem:

https://www.youtube.com/watch?v=eB_hqNWSklw&feature=youtu.be

Idézet
2015.02.06. 07:35
Piper

Köszönönjük szépen lányok a hozzászólásokat, Angie én sem aggódok annyira mint ilyenkor szokás lenne!!! :D:D Evim, köszi, hogy te is kifejtetted! ^^ Óh, látod a kis Nyssa-t ki is hagytam! *-* Imádtam, nagyon cukiii volt, jáj egy pillanatra olyan apa-lánya hangulat termett közte és Merlyn között, nagyon helyes volt. :D És ő nevezte el Mágusnak Merlyn-t. :D:D De figyelted már akkor is a gyilkolás volt a kedvenc játékszere. xD Tökéletes a te összefoglalód is, nagyon tetszett!!! ^^ És igen, bízzunk benne, hogy Felicity és Oilver visszatalálnak a helyes útra és szerintem ez hamarabb meg fog történni, mint gondoltuk, hiszen a munkájuk miatt képtelenek elkerüli egymást. :D

Idézet
2015.02.06. 02:35
evelin

Szerintem az érttékelés korrekt és pnotos volt :)

  1. A hármas mindig telitalálat már Maseo, Oliver és tatsu miatt is
  2. Az különösen tetszett hogy láttuk Tommit kigyerekként és pont akkor lépett be mikor a ligáról beszéltek,
  3. Tommy és Oliver párbeszéde olyan aranyos volt *-* Meg tudtam volna zabálni őket :)
  4. Malcolm most elsözör kegyelmezett meg vkinek ak iráadásul még a felsége gyilkosa is volt. Hát kérem hol a könyörtelen, mániákus,gonsoz sötét ijászunk? Nekem a sötét ijász olyan arrowban mibt a reverse a flasban :D
  5. Szerintem mindkettőnek igaza volt de ha választani kéne mindenképp akkor Olivernek adnák igazat mert nem csak az ő élete van veszélyben de a kishugáé is és ez mindent felülír.Amugy is a párok civakodnak de ha vlaóban szeretik egymást úgyis összejönnek ;)
  6. A Laurel és Ted jelentek nagyon tetszettek és nagyon jó páros.
  7. Cindit nem értem. Minek avatkozik bele olyanba amiről nem tud semmit. Értem én hogy nem tudja mi van Sárával de inkább megkérdezte volna a barátait ahelyett hogy újabb drámát csinál..
  8. Szerintem ez a rész több mindent vezet fel mint amire most gondolunk :D
  9. A kis Nyssa *-*
Idézet
2015.02.06. 00:11
Angie

Ugyan :)) Aranyosak vagytok! ;)
Amúgy szerintem is  nagyon jó rész volt!! 

Azt leszámítva, hogy az Olicity-s szívünk összetört azért a végén :( De ha tényleg nagyon mosolygunk majd a 3x14 részben, akkor nincs igazán okom panaszra

Én is pont azon gondolkodtam, hogy azért a készítők se semmik, nagyon jól megírják, összerakják a sorozatot :)) Nem hiába van már évek óta a kedvenc sorozataim között...

Megyek is, még elalvás előtt megnézem a jövő heti rész előzetesét! :D
Nagyon nagyon szép Olicitys álmokat nektek is!!!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.