Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

3x14 - Széles mosoly

2015.02.05. 07:13, Piper

Jó reggelt mindenkinek! Na, lement ma éjszaka a várva várt rész. Bár úgy hallottam, most Felicity eléggé dühös volt és egy kicsit most megtört az Olicity szívünk, - én is láttam, de amíg nincs felirat, pontosan nem értem annyira mit mondott Feilcity - mégis egyből kaptunk Marc-tól némi megnyugtatást. Ugyanis többen is kétségbeestek, hogy most akkor mikor lesz újra egy olyan IGAZI jó Olicity-s pillanat. Marc erre csak annyit válaszolt, a 3x14-ben nagyon széles lesz a mosolyunk. És szerintem onnantól kezdve be fog indulni az Olicity-s gépezet, úgy hogy szerintem ne essünk kétségbe! Én úgy vettem észre, hogy Felicity is valóban szerelmes Oliver-be ezzel a monológgal nekem ez jött le, majd részletesebben holnap számolok be az epizódról, vagy ma este, amint lesz felirat és eljutok odáig, hogy géphez üljek és megnézzem én is a részt!

Forrás: #1

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.02.05. 09:35
Piper

Sőt!! Én nem is inkább Felicity-re haragszom, - teljesen egyetértek vele és átérzem a fájdalmát - inkább tényleg Oliver-re, mert annyira vak, hogy az már nekem fáj, hogy tényleg nem látja Felicity-nek ezzel milyen fájdalmat okoz és nem igaz, hogy nem tudná megpróbálni egyszer átadni magát a boldogságnak és megpróbálni járni Felicity-vel, egy esélyt megérne ez a kapcsolat! Sőt!! Felicity csak erre vár!! Ehelyett, - már komolyan mondom fejére nőtt a csuklyája Oliver-nek - meg még ha akaratlanul is de állandóan összetöri szegény lány szívét!!! És igen, én úgy olvastam összeállt Merlyn-nel és Oliver-től ez tényleg fura, hogy Sara gyilkosával és Thea zűrbe rángatójával szövetkezik, abszolút Felicity-nek adok igazat! Oliver, az Istenért, kérlek térj már észhez és vedd ki a fejed a seggedből, ahogy arra már korábban Felicity is megkért és Tommy is ezt kérné!!

Idézet
2015.02.05. 09:28
Piper

Hát ez király! -.- Ne, ezért nem kell előre várni semmit sem. Csak 5 mp? Ne má!! De Oliver csak fog azért aggódni a lányért! Amúgy szerintem Oliver feje még sokáig a seggében lesz, - ugye ezt korábban Felicity is mondta, hogy húzza már ki onnan xD - azért szerintem mert nem akarják elsietni az Olicity-t. De annyira rossz ennyit várakozni, néha elbizonytalanítják az embert, máskor meg már azt hisszük, hogy mindjárt jó értelemben egymásnak esnek. :D Jaj, egyem a kis szívét Marc-nak komolyan, már kórházba juttat esküszöm, ezzel a sok szívroham közeli állapottal. :D:D Csak tényleg el ne veszítse emiatt Felicity-t, mert akkor sokáig sírni fog. Laurel-lel is elrontotta anno a dolgot, - bár szerintem köztük alapból sem működött semmi és halálra volt ítélve a kapcsolat, ahogy Sara-val is, velük nem ismerte meg igazán az igazi szerelmet - azt csakis Felicity-vel ismerte meg és épp ezért fáj neki a lány minden szava és még jobban fog fájni, ha emiatt elveszítené őt és részben megértem Felicity kiakadását is... és azt is, hogy sokan miért nem haragszanak Felicity-re, megvallom őszintén én sem haragszom rá, sőt szinte tejlesen jogosnak tartom a kiakadását! Akkor is a remény hal meg utoljára és bízzunk az Olicity-ben, ez másmilyen Endgame nem lehet, még ha csak a 10x23-ban is kapjuk meg, de akkor is meg kell történnie. Azért ott van pl. nézzük csak a Smallville-t. Clark és Lois már a 4. évad óta ismerték egymást és tök jó barátok voltak, mégis Lois csak a 8. évadban döbbent rá, hogy neki Clark az IGAZI NAGY Ő, míg Clark a 9. évadtól kezdett rádöbbeni, hogy belesett teljesen Lois-ba. Ugyanígy volt Chloe és Oliver helyzete is, a 9. évadtól kezdett el több lenni köztük, mint barátság és a 10. évadban meg már konkrétan meghaltak egymásért és össze is házasodtak egy részeges éjszaka, hihetetlen édes párosok voltak! <333 ^^ Excelllente!!

Idézet
2015.02.05. 08:37
Styke

Én mégnem láttam mi történt, de annyit láttam twitteren sokan panaszkodtak, hogy nem harcol Felicitiért Oliver.
Marctól is megkérdezték miért nem harcol érte. Marc azt mondta hogy Oliver feje a seggében van.
Azt is írják, hogy megértik a Felicity-t ahogy elmondta az érzéseit.

Abban bízom, hogy a kémia ami köztük van ezzel nem szakad meg és lesznek cuki pillanataik is együtt.

Marc azt mondta 5 másodperces Olicity lesz a kórházi 18-as részben.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre