Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Felicity és Oliver 3x12 párbeszéde - Piper teóriája

2015.01.30. 19:58, Piper

Úgy gondoltam kicsit eljátszom a gondolattal és megosztom veletek is, én hogy képzelem azt a bizonyos beszélgetést ami jövő héten lesz esedékes Felicity és Oliver között. Várom a ti teóriáitokat is!

Valahogy így képzelem azt a mondatot, amit Marc megosztott:

Felicity: "Nem akarok egy nő lenni, akit szeretsz. Addig nem, amíg nem tudod eldönteni hogy ki is akarsz lenni valójában. Ha majd végre eldöntötted, hogy mit akarsz akkor majd tárgyalhatunk."

Egy másik verzió:

Felicity: "Szeretlek. Viszont amíg nem tudod ki is vagy valójában, nem akarok egy nő lenni akit szeretsz. Korábban már mondtam, ha beszélünk vége lesz én egyelőre még tartom magam ehhez!"

Illetve egy harmadik verzió:

Felicity: "Nem akarok egy nő lenni akit szeretsz! Én akarok az egyetlen lenni, akit szeretsz!" (bár ennek a verziónak túlságosan boldog kimenetele lenne)

Esetleges válasza Olivernek:

Oliver: "Én is szeretlek. Te vagy számomra az IGAZI NŐ. Bármit megadnék, hogy veled lehessek hidd el, de jelen körülmények között ez lehetetlen. Nagyon sajnálom. De ebben az egy dologban biztos vagyok, szeretlek és ez nem is fog változni részemről."

Valami hasonlót képzelek el, nem tudom azt hinni, hogy Felicity nem szerelmes Oliver-be, ez lehetetlenség!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Az az igazság félek, hogy "újra szakítanak". Mert Stephen reakciója is olyasmire utal és Marcé is, viszont a 3x14-ben valami jó dolog fog történni. :))

Igazából ezek közül szeretnék valamit, de félek hogy valami negatívumabb hangvételű párbszéd lesz. :((

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
5 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.30. 21:54
Piper

én is. de mondom lehet Oliver már megint jön a szokásos monólógjával és szerintem Felicity olyan pipa lesz rá hogy a fejébe húzná a kapucniját Olivernek, vagy a páfrányt. xD de egyértelmű, hogy előbb-utóbb együtt kell legyenek. Imádom ezt a sorit úgy ahogy van, de számomra az Olicity teszi a legtökéletesebbé. :))

2015.01.30. 21:41
Szandi

Meg Marc is írta h dühösek leszünk rá, úgyhogy tuti valami szakításféleség lesz bár azért nem véglegesen gondolom. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy vajon ha már Oliver egyszer visszajön mi a francért mond ilyet az epizód végén?:( de azért nagyon várom a 12est meg a 14est meg az összees részt:d 

2015.01.30. 21:31
Piper

Az az igazság félek, hogy "újra szakítanak". Mert Stephen reakciója is olyasmire utal és Marcé is, viszont a 3x14-ben valami jó dolog fog történni. :))

Igazából ezek közül szeretnék valamit, de félek hogy valami negatívumabb hangvételű párbszéd lesz. :((

2015.01.30. 21:20
Piper

Szandi köszönöm szépen. Egyébként először én is így értelmeztem, de valahol máshol így láttam ezt a mondatot és ezért volt nekem is fura, mert így ésszerrűbbnek tűnik. Igen arra már sikerült rájöjjek, hogy ezt jelenti, de máris javítom, köszönöm szépen. :) Örülünk, hogy tetszik az oldal, Ezin jobb az angolban mint én. :)

2015.01.30. 21:07
Szandi

Piper, olvastam h az angol nem annyira megy még és a ehhez a részhez annyit szeretnék hozzá tenni, hogy szerintem Felicity nem azt fogja mondani, hogy "nem akarok az a nő lenni akit szeretsz" hanem "nem akarok egy nő lenni akit szeretsz" mivel angolban az "a" a határozatlan névelő és marc tumblrjén is valaki úgy kérdezett valamit ezzel kapcsolatban h "i dont want to be THE woman you love" és marc kijavította neki, hogy "i dont want to be A woman you love" a szöveg

(én abban reménykedek, hogy Felicity többet akar tőle vagy hogy nem csak a sok közül egy akar neki lenni és azért így mondja, de félek, hogy miért akarja mégis kiadni majd az útját ha már egyszer együtt leehtnének)

Egyébként jó az oldalad örülök ha van valami egyből frisselsz:)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre