Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

3x11 Éjféli város - Értékelő elemzés

2015.01.30. 15:10, Piper

Halihó. No most délután eljutottam odáig, hogy megnézzem az aktuális epizódot és kielemezzem. El kell mondjam, valami eszméletlen totál coool volt, nekem állatira bejött.  Ha még nem láttad a részt és utálod a spoilereket, akkor ezt a posztot tilos elolvasnod! Olvass tovább!

Kezdjük is rögtön a legelején. Azt hittem hamarosan anya hamarosan hozza a felmosórongyot és kifolyt pacának néz, amikor az első pár másodpercet megláttam az "Arrow"-ban. Egyszerűen elolvadtam a boldogságtól, mindenre gondoltam csak pont arra nem, hogy Oliver arról fog álmodni, hogy megcsókolja Felicity-t!! Hát én nem láttam az örömtől, komolyan! <333 Mégha utána eléggé morbiddá is vált az álom, én imádtam, hiszen ismét gondoltak a készítők az Olicity-s lelkünkre!! <33 Gyönyörű volt, meseszép és tökéletes, jobb sem kellett ennél! *-* <333 Oliver odavan Felicity-ért, minden vágya, hogy megcsókolhassa!! <33 Bárcsak valóra válna az álma jó része!! :D:D
Aztán, Thatsu-t és Maseo-t egyszerűen imádtam, annyira helyesek együtt és úgy gondolom náluk jobb barátokat kívánnia sem lehetne Oliver-nek - a meglévő barátai mellett persze -. Maseo hihetetlen volt, ahogy elvarrta a szálakat és segített Oliver-nek felépülni és megtervezni a szökését, egyszerűen zseniális ez a pasas és milyen kitűnő harcosok a feleségével!! Excelente, imádom őket!! <333
Aztán most nézzük a kis csapatot szépen sorjában. Néhány elég vicces jelenetet is kaptunk tőlük, aminek nagyon örültem. Különösen Laurel első kocsiraugrásos jelenetén dőltem. :D:D A Felicity-Ray közti párhuzamot nagyon nem szeretem, van köztük valami kis bizsergés és ez elkeserít, de szerintem csak jóbarátok maradnak, hiszen egyértelmű Felicity-nek kiért dobog a szíve. Viszont el kell ismerni Ray is nagyon bátor, de általa azt is megtudtuk, hogy pénzzel sem lehet mindent megoldani.
Látszott az is, hogy Oliver nélkül milyen nehezen tud csak boldogulni kis csapatunk, hiszen azért amikor az Íjász itt van, egy bűnözőt megállítani elég röpke egy rész, itt azért három részen keresztül fog húzódni a dolog. Tetszik viszont, hogy Diggle próbál a vezér lenni Roy-jal karöltve. Tetszett, ahogy koncintottak Oliver-re. Roy-on is látszik már, hogy egyre ügyesebb.
Aztán most jön ami a legjobban tetszett számomra ebben a részben, - az Olicity-s csók mellett - egyrészt tele volt akcióval, másrészt viszont Felicity végre rájött arra, hogy a küldetést folytatni kell és össze kell tartania Oliver nélkül is a csapatnak, a szeretteik érdekében. Aztán itt volt az a pillanat, amikor nagyon örültem! Végre Felicity-nek és Laurel-nek igen szép pillanataik voltak együtt. Felicity lelket tudott önteni Laurel-be azzal, hogy talán egy másik Kanári kéne legyen és nem Sara-t kéne utánoznia és képes lehet ő is olyan jó lenni, mint a nővére volt. Csodálatos jelenetük volt együtt. Imádtam! <33 Végre rájött a kis csapat, hogy össze kell tartaniuk, csak így győzhetnek! Hiszen rajtuk kívül nincs más, még a rendőrség sem tehet már semmit sem!! Sajnáltam Roy-t és Laurel-t is ahogy kibuktak, mert meghalt az egyik vezető. :(( Nem lehetett könnyű nekik.
Annyira tetszett az is, hogy néhány poént is bevittek, Laurel kezdetleges esetlensége nagyon megmosolyogtató volt, - hozzá kell azért tennem a végére már elég ügyesen belejött - aztán a kulcsos helikopteres párbeszéd Felicity és Ray között haláli volt :D:D, meg még egy-két hasonló dolog.
Nagyon nagyszerű volt Felicity elképesztő játéka Laurel-Saras hangjával. :D:D Jobb így a nyomozónak is, talán kihúzhat még pár évet. :))
Thea bátorsága is nagyon tetszett látszik, hogy benne sokkal több a kurázsi, mint a gyáva apjába. Tetszett ahogy Chad ilyen titokzatos és vajon mi köze lehet Ra's al Ghul-hoz??!
A visszaemlékezés is nagyon tetszett, amikor Thatsu-t mentek kiszabadítani Maseo-ék és szerencsésen kijutottak és az "Alfa" is hamis volt. Az is jó volt, amikor Roy majdhogynem megfenyegette Malcolm-ot! És Laurel magassarkús megoldása, szenzációs volt!! :D:D Egyszóval állati volt ez a rész!! <33 Egy szem hibát nem találtam benne, kivéve a Raylicity-s elhúzásokat...

Ennyi lenne a véleményem erről a részről!

Várjuk a ti véleményeteket is! Nálam ez ismét 10/10 pont!

Még nincs hozzászólás.
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre