~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 10. rész - "Shattered Lives" 

A Queen házaspár a csapattal együtt most egy újabb személy után nyomoznak, akiről azt hiszik, hogy egy férfi, de valójában kiderül, hogy egy nő. Egyre inkább a nyomok Oliver titokzatos húgához vezetnek... The CW: 2019. január 21. hétfő (január 22. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Katie Cassidy szerint baromság az Olicity

2015.01.28. 18:35, Piper

Megmondom őszintén, nekem eddig semmi bajom nem volt a Laurel-t alakító színésznővel, de a legutóbbi megnyilatkozása eléggé felborzolta az idegeinket Ezinnel. Kaite-t nem rég megkérdezték, mit szól a kialakuló Olicity-s románchoz? Tőle elég szokatlan módon válaszolt. Itt most elolvashatjátok az interjút, én egy picit mérges lettem, nem lehet mindenki Olicity-s fan megértem, de ezzel a kijelentéssel nagyon sok rajongót megbántott és ha népszerűbb szeretne lenni, most elég rossz úton halad. Ráadásul nagyon sok kommentben is a felháborodás felé...

Hogy birkózol meg a rajongókkal? A shipping közösség szinte megőrült, amikor Jimmy Kimmel kimondta, hogy a levegőben van az "Olicity". Ezeket csak úgy hagyod, hogy elmenjenek a füled mellett és dolgozol tovább?

Katie: /Nevet./ Ummm... Igen! Szerintem a legrosszabb dolog amit tehetsz egy színészként, hogy belekavarodsz ebbe a marhaságba! Bocsánat a szó használatáért, de ha lehet inkább figyelmen kívül hagyom, nem hasonlíthatod magad másokhoz, nem kavarodhatsz bele a drámába. A legjobb módja annak, hogy foglalkozzak vele, hogy nem foglalkozok vele. Azért vagyok itt, mert szeretem a munkámat, szeretném boldoggá tenni a rajongókat. Nem szeretnék semmi negatívumot hallani, látni vagy olvasni, mert ez nem segít sem rajtam, sem a karakteremen.

Fordítás: Ezin&Piper

Előre is elnézést kérünk akik kedvelik Laurel-t vagy Katie-t, nem őt akartuk ezzel bántani, de szerintünk nem volt szép húzás ahogy gyakorlatilag "lenézte" a rajongókat.

Forrás: #1

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Valóban olvastam most én is erről cikket. De miért hazudott volna korábban Marc? Amikor azt mondta, hogy nem Ray fog közéjük állni, hanem valami más vagy valaki más, de elvileg itt nem más szerelemre célzott..

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
9 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.28. 23:18
Piper

esküszöm szobrot faragok rólad. xD minden apróságban megtalálod azt a pici kulcsot xD

2015.01.28. 23:00
evelin

Némelyik újságíró eléggé szenzációhajhász :D Ha videban látom oké de írásban ferdithetnek

2015.01.28. 22:52
Piper

Elképzelhető... :D:D

2015.01.28. 22:31
evelin

Elképzelhető hogy kiforgatták a szavait a cikkirók hogy minél többet olvassák  :D

2015.01.28. 21:33
Piper

Valóban olvastam most én is erről cikket. De miért hazudott volna korábban Marc? Amikor azt mondta, hogy nem Ray fog közéjük állni, hanem valami más vagy valaki más, de elvileg itt nem más szerelemre célzott..

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    REAVER GROVE | urban fantasy frpg    *****    Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!