Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Marc Guggenheim - Olicitys válaszok

2015.01.27. 09:30, Piper

Marc tumblr-jét az utóbbi időben nem kicsit árasztják el az Olicity-s rajongók kérdészáporai. Néhány kérdésre, - ahogy szokott - ismét rövid és kurta választ adott. Nem tudom, hogy féljek-e vagy inkább örüljek, de Stephen-től egy kicsit megnyugtatóan hatott a múltkori videó és szerintem ez még csak az Olicity kezdete lesz. Na, de nézzük is mit válaszolt a kíváncsi rajongóknak.

Volt aki megkérte, hogy mondja el melyik számára a kedvenc Olicity-s jelenet? Ő azt válaszolta, hogy a 3x12. rész. Emily és Stephen tökéletesek.
Más kérte, hogy két szóval válaszoljon, kapunk-e Olicity-t a 3x11-3x12 környékén. Egy szóval válaszolt csak, egy ÖLELÉS.
Volt aki kérte, hogy valamit mondjon az Olicity-ről a 3x12 tekintetében, nem baj ha szorongani fog, de "meghal" ha most nem tudhat meg valamit velük kapcsolatban. Marc erre annyit válaszolt, imádni fogod a szorongást.
Valaki azt is megkérdezte, hogy miért kellett kitörölni a 2x23 csókjelenetét, talán Ray miatt, vagy valami másért. Marc erre annyit válaszolt, hogy így jobban futott a történet cselekménye. Nem illett akkor oda ez a csók. (szerk. pedig mégis leforgatták...)

És egy kis egyéb, ami Felicity-vel kapcsolatos...

Marc írta, hogy Felicity-nek még nem volt lehetősége megmutatni az eredeti hajszínét. Lehet hamarosan megtudjuk majd ezt is?
Felicity és Quentin között kialakulhat-e apa/lánya kapcsolat? Egyelőre inkább kollégák lesznek...

Még egy kis Olicity-s meglepi! Marc-tól megkérdezték azt is, ha Tommy élne milyen lenne a kapcsolata Felicity-vel, mit szólna ehhez a románchoz Oliver-rel? Marc azt mondta Tommy valószínűleg elérné, hogy Oliver kivegye a fejét a hátsójából, vagyis ösztönzné őt, hogy jöjjön össze Felicity-vel. Én valami ilyesmit értettem, legalábbis az Olicity-s fanok reakciója is megerősített ebben. Tehát elmondhatjuk, hogy a mi Tommy-nk is BIG OLICITY-FAN lenne!! Köszönjük Tommy neked, a túlvilágról! Túlvilágról??


Forrás: #1

Fordítás: Piper

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Ez könnyen meglehet. :)))) Én peszkosulll örülnék neki... :DD Olicity&Lommy végzet, nekem már ez a fontos! *-* :D <333

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.27. 17:01
Piper

Ez könnyen meglehet. :)))) Én peszkosulll örülnék neki... :DD Olicity&Lommy végzet, nekem már ez a fontos! *-* :D <333

2015.01.27. 16:56
evelin

Irtam is hogy nem konkrétan nektek szól ez  :) Lehet hogy tényleg úgy lenne :) Egyesek úgy gondolják hogy tommivel fogják a lazaris pittet bevezetni XDD

2015.01.27. 16:48
Piper

evim nem azt részleteztük, csak annyit írtam milyen irónikusak ezek a dolgok, de természetsen mi bőven megelégszünk az Olicity-vel is. :)))) és igen Felicity-nek nagyon jól állt a sötét, szerintem a világos haj is. :))) az apukájára pedig én is roppant kíváncsi leszek. amúgy írtam Tommy-ról is, ha láttad. :P aranyos meglátás, lehet jelent valamit. :D amúgy Laurel pedig elképesztő volt a promóban, imádtam a kiállását. *-* Ray is aranyos volt, ahogy megvédte Felicity-t, tulajdonképpen két hős is "elbújt" a rendőrség között, így könnyen megmenekülhetett mindenki, hogy ne essen bajuk. Az a magassarkús megoldás volt a kedvencem. :D:D:D <333

2015.01.27. 16:16
evelin

Sziasztok  szép az olcity jó az olcity, de kár azon gondolkodni hogy szép pár lenne stephen emily.  Van egy felesége meg egy csodaszép kislánya akire nagyon büszke. Bőven elég szerintem a rajongók nagy részének ha összejönnek a képernyőn.

Ez most  konkrétan nem  nektek szólt csak úgy általánsságban. Megha ha az olcitit népszerűsitik, akkor a szinészeknek is az kell  csinálni, ez egy szimpla marketing fogás :)

Visszatérve az eredeti témára szerintem nagyon jól nézett ki felicity a sötét hajával és nagyon jól mutatna más hajszinnel is . :)

Amit az apjáról tudunk

  1. elhagyta őket
  2. lángelme volt és felcity tőle örökölte az eszét
  3. valószinüleg sötét haj volt
  4. vagy főgonosz lesz vagy hős vagy nagyszerű tudós
2015.01.27. 13:54
Piper

Így igaz. *-* ^^ Egyébként engem életemben nem fogott még meg így páros. Nagyon szeretem a telenovellákat is igaz, de ez a szerelem valahogy annyira csodálatos és olyan hihetetlen köztük a kémia, egyszerűen valami varázslatos és magával ragadó. *-* Kár, hogy Stephen már nős, mert azt beszéli több rajongó, hogy tuti Emily-vel együtt lennének ellenkező esetben, ráadásul még szabad is a kisasszony, pedig furcsálom mert csodaszép lány, de sok a munkája állítólag és nem ér rá pasizni. *-*

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre