Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Midnight City - Első clip

2015.01.27. 07:49, Piper

Halihó. A mai nap félig örömteli számomra, félig nem. Drága papim, isten éltessen nagyon sokáig! Ma reggel újabb spoiler videók láttak napvilágot. Ha megtalálom hamarosan hozom Stephen-ről is, aki láthatóan egyre inkább Olicity-s kapitány. Most viszont elhoztam nektek az első clipet az eheti részből. Ami szerintem valami állati jó lett. Láthatjuk, ahogy Laurel beveti magát, hogy megvédje a rendőröket, - ki kell emelnem, nagyon tetszett a magassarkús megoldás, frappáns - eközben Ray is bátran állja a sarat és megvédi Felicity-t, míg közben megy a bunyó és a gépfegyverek golyói is záporoznak, ez valami állati lett! Nézzétek csak!

3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.27. 09:17
Piper

Szia. Köszi szépen az infót és a hozzászólást, ha jól fordítottam (bár én sem nagyon tudok még angolul) azt hiszem igen egy ölelést kapunk majd, de én nagyon remélem, hogy Felicity megmondja majd Oliver-nek, hogy szerelmes belé. Az Olicity-nek nem lehet vége. :) Lehet úgy fogja mondani, hogy nem akar a szerelme lenni, ha nem képes dönteni. Felicity csak arra vár, hogy Oliver lépjen végre. ^^

Idézet
2015.01.27. 09:02
Styke

Stephen Amell viedó a kampányáról, aranyos :)

https://www.facebook.com/video.php?v=796259477125988&set=vb.146921975393078&type=2&theater

Idézet
2015.01.27. 08:50
Styke

Marc 3 kérdésre is jó választ adott :)

1. Now that we know Oliver's alive, can you give us one or two words to describe the Olicity reunion? (*tease not spoiler*)

One word:  Hug.

2. Ok Marc so 3x12 is gonna be painful for Olicity but will we get a hopeful moment in there...I mean u gotta give us something to hold on to. No matter what bring on the angst I'm ready!!!!

You’re gonna love the angst!

3. Will we ever see Felicity addressing her feelings in her own words without any other third person saying it? (like malcolm in 3x10 or diggle in her office in i dont know what ep) I know the show's about oliver queen and his POV in his relationships and all but i want felicity to have some voice of her own too, and her feelings; im not asking for a "i love you too" just anything that reveals her feelings with words. I hope u can answer this, im a big fan thank you for a great tv show :)

3x12 might satisfy this…

Angolul nem értek annyira jól, így köszi ha valaki lefordítja :) A lényege azt hiszem annyi, hogy mikor találkoznak lesz egy nagy ölelés, hogy szeretni fogjuk azt a részt, ahol valójában kicsit szorongani, vagy mérgelődni fogunk, itt gondolom majd mondja Felicity, hogy nem akar Olvier szerelme lenni.  Az utolsó kérdés pedig Felicity érzéseit fejtegeti, és a 3X12-esben kimondja majd az érzelmeit, remélhetőleg Olivernek végre :)

Valójában én már annak örülök, ha találkoznak és megölelik egymást :) A többi meg alakul :) De még 2 hét ahh... :)

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.