~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 10. rész - "Shattered Lives" 

A Queen házaspár a csapattal együtt most egy újabb személy után nyomoznak, akiről azt hiszik, hogy egy férfi, de valójában kiderül, hogy egy nő. Egyre inkább a nyomok Oliver titokzatos húgához vezetnek... The CW: 2019. január 21. hétfő (január 22. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Oliver kisgyermeke lesz a harmadik fél?

2015.01.25. 09:13, Piper

Most szeretném veletek megosztani az elképzelésemet. Már többen is úgy gondolják a neten és a lap látogatói közül is, hogy valószínűleg Oliver eltitkolt gyermeke lesz az, aki miatt esetleg Felicity picit távolságtartóbb lesz Oliver-rel kapcsolatban. Mint tudjuk, Ray Palmer nem fog kettejük közé állni. Egyértelműen látszik, hogy Felicity-vel csak barátok maradtak és tökéletesen egyetértek egyik kedves látogatónk Niraves elképzelésével, hogy képtelen a férfi elfelejteni Ana-t, a volt szerelmét, így ő szelleme folyton akadály lenne Felicity és közte. Oliver életében, - pedig mint tudhatjuk nem lesz más nő Felicity-n kívül - ergó az egyetlen reális dolog, hogy Oliver eltitkolt gyermeke lesz az "akadály". Amennyire Felicity-t ismerem, túl lelkiismeretes, önzetlen és jólelkű. Éppen ezért azt fogja gondolni, hogy a kisfiúnak (gondolom fia lesz) szüksége van egy családra és egy apára. Így tutira azt fogja mondani Oilver-nek, hogy legyen a fiú anyjával és töltse a legtöbb idejét a picivel, neki ebben az "idilli" környezetben nincs keresnivalója és nem akar egy családot szétbombázni. Szóval hosszú idő lesz, míg Oliver megértetheti majd Felicity-vel, hogy ő nem rombolná szét a családját, sőt nagyon boldogok lehetnének így is együtt. Ez lesz talán a legfőbb oka, a lassú Olicity-s égésnek!

Ki mit gondol erről?

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Szerintem is ez lesz a legegyértelműbb dolog. Más "harmadik személyre" nem tudok gondolni, mikor mindkettejüknek egymás jelenti a boldogságot, ez még hosszú meccs lesz, sajnos... :(( Köszönöm a komidat és véleményed! :)

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
11 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.25. 18:51
Niraves

Akkor szájberpacsi mindenkinek! 

2015.01.25. 18:33
Piper

ugyan dehogy, imádom ha írtok, ne viccelj, legyen aktív egy rajongói lap!!!! ^^

én is, én is nagyon kíváncsi vagyok rá!! Stephen most felcsigázott nagyon :D:D Boyeahh!!! :D

2015.01.25. 18:26
Styke

Találtam egy távoli jövőben játszódó fanartot :D Szerintem nagyon aranyos :)

http://outoftheclosetshipper.tumblr.com/post/109109754703/knits-fire-future-olicity-a-birthday-present

MIndenki a BOOYEAH-ról beszél egyébként, hogy mi lehet és nagyon várják :)

Remélem nem baj, hogy ennyit írogatok...szóljatok nyugodtan.

2015.01.25. 18:15
Niraves

Engem ez a BOOYEAH nagyon felspannolt :D Kell az a rész!!! :DD 

 

2015.01.25. 18:03
Piper

MÁÁRR ALIG VÁROOOM, ÁÁÁÁ NEM BÍROM KI!! :D:D:P:P A 3x12-re különösen kíváncsi leszek! ;) Hát még a 3x18-ra, amit még meg sem említett!! :D:D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

THE EVIL WITHIN| Harry Potter szerepjáték    *****    REAVER GROVE | urban fantasy frpg    *****    Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!