~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 2. rész - "The Longbow Hunters" 

Míg Oliver az életéért küzd továbbra is a börtönben, addig Felicityék minden erejükkel azon vannak, hogy végleg leszámolhassanak végre Díaz-zal. Oliver eközben mindent meg akar tenni azért, hogy megvédhesse valahogy a családját. Az epizód igazán nagy fordulatokban fog bővelkedni, melyben a fő cél, Díazt leszerelni számos veszély mellett.. The CW: 2018. október 22. hétfő (október 23. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

David Ramsey - Olicity és Diggle jövője

2015.01.21. 20:16, Piper

És ismét egy interjú, tele spoilerrel. Most David Ramsey árul el nekünk néhány titkot a folytatással kapcsolatban. Beszél arról, hogy milyen az amikor megszegjük a "kosztümmentes szabályt" és megszólal az Olicity-vel kapcsolatban is.

Eddig úgy tűnik talán Felicity Smoak és John Diggle az egyetlen olyan tagjai a csapatnak, akik nem viselnek valamilyen álruhát. Azonban előfordulhat az is, hogy Diggle most tesz egy kivételt és megszegi a "nem viselek kosztümöt" szabályt. David-nek még inkább érdekesebb mondanivalója van az "Olicity" párossal kapcsolatban.

Úgy tűnik, hogy Diggle a legnagyobb támogatója annak, hogy Felicity és Oliver egy párt alkosson?

"Teljesen. Diggle szinte a legnagyobb Olicity-fan, ugye?!"

Mit lát Diggle Oliver-rel kapcsolatban?

"Normális állapotot Oliver-nél. Úgy gondolom Diggle az a fickó, aki amikor csatlakozott a kis csapathoz, azt mondta Oliver-nek, hogy nem tudja milyen amikor következetesen újra és újra megöl valakit és közben meg kell maradnia az emberségének. Mind Tommy halála, mind Felicity ösztönzése és támogatása segítették abban Oliver-t, hogy amolyan hőssé válhasson. Diggle is hűséges maradt hozzá. Ő egy olyan ember, aki társaságra szorul, szüksége van a szerelemre, hogy őszinte maradhasson ömagával. Úgy gondolom Oliver, őszintén szerelmes Felicity-be. Felicity is szerelmes belé. Diggle pedig ezt látja és azt gondolom ezért szereti annyira ezt a kapcsolatot, mert ez is egy óriási emberséget ad. Ezért lehet ekkora rajongója ennek a viszonynak."

Oliver meg akarja védeni Felicity-t, aggódik érte. De már ő is a csapat része. Ő is veszélyben van, mégis lehetnek együtt?

Diggle megmondta Oliver-nek, hogy nem ő dönti el mostmár, hogy ki maradhat és ki távozik a csapatból. Ez egy közös kereszteshadjárat. Felicity is vállalkozott rá, Oliver is jól tudja, hogy ő akarta, így nagyon jól tudja, hogy ő is halálos veszélyben lehet. Én és Roy is azért vagyunk itt, mert hiszünk a csapatban. Így Felicity is azért van itt, mert itt akar lenni, nincs oka a távozásra. Ez lesz Oliver távollétében is. Diggle-nek is felesége és gyermeke van, mégis harcol nap, mint nap a veszéllyel. 

Mi lesz, ha Oliver visszatér a Ra's al Ghul utáni vesztes párbajról? Segít neki újra talpraállni Diggle?

Ez meghatározó lesz Diggle-nél is. Hiszen ő igazi katona volt, a legtapasztaltabb a csapatból. Biztosan kérdéses lesz, mihez kezdjünk a helyzettel.

Meddig kell őt nélkülözzük?

Ezt nem szabad elárulnom.

Mi vár Diggle-re a jövőben?

Az "Arrow" viseletnek köze lesz hozzá.

Fel is próbáltad már?

Én bírom Stephen-t, ő az én emberem! De nem, sajnos nem jó a ruhája. Nekem teljesen új ruhát kellett tervezni.

Hogy tetszik?

Mi, az öltözék? Elképesztő. Imádom, nagyszerű. Colton és Kaite is tudják milyen érzés egy álruhát viselni. Egyszerűen szuper, hogy Diggle sem "kopik" így el. Egyszerre félelmetes, de normális srác is. Úgy hiszem, ez egy kicsit emeli majd az ő nagyságát.

Próbáltad már a húzódzkodást a létrán?

Igen. Kell azért némi erőkifejtés, mondjuk öt húzódzkodás fel, aztán teljes felhúzódzkodás, lengés, húzódzkodás, lengés. Nem olyan egyszerű azért, de nem is olyan nehéz mint gondolnád.

Lesz köze A.T.O.M.-hoz is?

Azt hiszem eljön az az idő is.

Néhány lényeges információt próbáltam nektek összesűríteni a nagyon terjedelmes interjúból. Egy kicsit meggyűlt vele a bajom, de próbáltam érthetőre átfordítani. Remélem tetszett és valamennyire érthető volt. Aki a teljes interjúra kíváncsi, az alábbi linken elérheti.

Forrás: #1

(C) ARROWOLICITY.GP

Még nincs hozzászólás.
 

A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human