~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. szerda (október 16. csütörtök MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Brandon Routh elárul néhány titkot A.T.O.M-ról illetve Felicity és Ray kapcsolatáról

2015.01.20. 12:19, Piper

No, most hoztam nektek egy igen érdekes cikket az ET-online-tól, ami az új "Hősünkről", Ray Palmer-ről ad egy részletesebb leírást, Brandon elárult néhány titkot a karakteréről. Úgy néz ki egy rövid időre Oliver mellett, más is hősködni szeretne.

A bökkenő csupán annyi , - szerintem - a mi szempontunkból, hogy mindketten ugyanazt a nőt szeretik. Felicity pedig két felé kell szakadjon, hogy segíthessen nekik. Ráadásul Oliver nem hiszem túlságosan örül majd az új hősjelöltnek és, hogy Felicity eltitkolta előle ezt a dolgot...

De akkor lássuk is miről szól a cikk. Egy kicsit átírtam, hogy magyarosabb és érthetőbb legyen. Nem kicsit megszenvedtem vele.

A harmadik évad elején ismerhettük meg a frappáns kiállású, bőbeszédű és remek üzletembert, Ray Palmert, aki felvirágoztatta a Queen műveket, Palmer Technologies-re keresztelve. Palmer nézete jelentősen eltér Oliver-től és remekül megtalálja a hangot Felicity-vel is.

A következő cikkből megtudhatjuk mi lesz Palmer következő lépése. Brandon Routh lerántott néhány leplet, előzetesen.

"Egyes embereknek pozitív, míg másokból negatív érzést vált ki a karakter. Valakit már kezdek megnyerni magamnak."

Ray és Felicity között remek kapcsolat van kialakulóban, legyen munkáról szó, vagy személyes kérdésről. Remek csapatot alkotnak ők ketten.

"Ray-t csak a jó szándék vezérli. Nyilvánvalóan nincs tudomása arról, hogy Felicity és Oliver között milyen érzelmi kapcsolat van. Talán valójában ez teszi őt rosszfiúvá. Az emberek ezért nem szerethetik őt, mert nem tud a dologról."

Oliver nem maradhatott halott, hogy a rosszfiúk uralkodjanak.

"Oliver sokkal nagyobb poklot élt át, mint Ray. Oliver egy igazi, képzett bérgyilkos. Sötétben él, az életéhez hozzátartozik a gyilkolás. Sokkal sötétebb a világról való elképzelése, mint Ray-nek. Az, hogy megölték a szerelmét segített, hogy másképpen lássa a világot Ray, de még mindig amolyan "félig telinek lásd a poharat" típusú srác maradt. Talán ez a naív hozzáállás miatt is vonzódik annyira Felicity-hez, akivel ezekben a tulajdonságokban nagyon hasolnítanak egymásra."

Felicity-t bevette a csapatba.

"Ray nem konkrétan azért vette be Felicity-t az A.T.O.M. projektbe, mert nagyon vonzó nőnek tartja, ő csupán csak egy hasonló géniuszt szeretett volna a csapatba, aki jó tippeket adhat az új találmány megvalósításához."

Lassan hozzászokhatunk majd A.T.O.M.-hoz, talán nem is olyan rossz karakter ő.

"Lassan kezdjük majd megérteni, mit miért csinál. Lesz néhány epizód, ahol majd részletesen elmesél néhány dolgot Felicity-nek. Itt egy kicsit "mélyebb" bizalmi kapcsolatot alakítanak ki egymással.

Valószínűleg Oliver eltűnése miatt, Ray-nek szembe kell nézni hamarabb a rosszfiúkkal, mint gondolta. Valami azt súgja, hogy előbb kéne visszatérni az Íjásznak, mint utóbb. Felicity vajon segíteni fog a projektben?

Szöveg és képi forrás: #1

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Laurel-nek tényleg jót fog tenni a külön szál. Felicity múltjára én is nagyon kíváncsi vagyok. Lehet vannak akik frászt kapnak a szerelmi háromszögtől, de a rajongók többségének ez kell és kicsit érdekes lenne Oliver részéről, ha megint másba szeretne bele. A nép többségének kell az Olicity, főleg ha hosszú jövőt akarnak. Amúgyis izgalmas a sorozat, valóban, de olvastam fantól, ha megszüntetnék ezt az Olicity-s szálat, elhagyná a sorit. Szerintem az egyik fénypontját adja, ahogy sokak szerint is.

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
9 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.20. 17:29
evelin

Ez pont az bizonyítja hogy a nézettség ellenére sem mondanak le laurel karakteről :D

2015.01.20. 17:25
Piper

Durva is lett volna, ha a főszereplőt nyírják ki. :D Ez várható volt, hogy Sara meghal, vagy valami történik vele, hiszen Laurel kellett legyen az új kanári. Hát, ha valakit eddig nem kedveltek, kicsi az esélye, hogy megkedvelik, de majd meglátjuk.

2015.01.20. 17:21
evelin

Én úgy vettem része hogy most azon dolgoznak hogy laurel karakterét többet szeressék. :D Az is "baklövés" volt hogy megölték sárát és ráadásul ahogy, aki .

Sárát jobban megszerették mint laulert mégis sarah halt meg.

2015.01.20. 17:06
Piper

Nos, hát igen. De valljuk be őszintén, van olyan néző aki csak emiatt nézi a sorozatot, és nem is kevés. Szerintem óriási ballépés lenne az írók részéről, ha ezt a szálat abbahagynák emiatt. Hiszen maga Marc G. említette, hogy az első pillanattól kezdve ott volt a kémia a Stemily-nél. Laurel-lel láthatóan ez a dolog nem működött. Saját maguk alatt vágnák a fát, ha más vonalat indítanának el. Sok nézőt magukra haragítanának, még ennél is jobban és hidd el akkor még nagyobb indulat és botrány keletkezne. Majd úgy rendezik Katie karakterét is, hogy véletlenül se alakuljon ki újra románc Laurel és Oliver között és beraknak neki egy teljesen új szerelmet, így talán a kedélyek is lecsillapodnak. Ebben pénz van, az egész média erről szól! És, ha Olicity kell a közönségnek, megadják nekik, ez nekik is csak bevétel és jó.

2015.01.20. 16:53
evelin

Ha csendben szeretnék és beszélgetnének róla az oké lenne mert mindenkinek szove joga eldönteni hogy ki szeret de már egyesek annyira hangosan követelik hogy túl nagy nyomást helyeznek a forgatókönyvirokra és egyszer elegük lesz belőle hogy a rajongók akarnak megszabni mindent már most is kezd ez kialakulni. Meg a legtöbb olicitis rajongó aranyos de nem egy mondta már katie cassidinek hogy vágja fel az ereit mert veszélyben érzik az olicitit laurel karaktere miatt. Én nekem nem volt bajom ezzel a párossal de miután olvastam hogy miket irokgatnak a laurelt megformáló színésznőnek  elgondolkozom rajta most tényleg megéri az olicitiseknek ezt csinálni..Mindig vannak kivételek és nagyon sok olictis aranyos de néhol ez már kezzd átmenni szélsőségesbe.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!