~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 2. rész - "The Longbow Hunters" 

Míg Oliver az életéért küzd továbbra is a börtönben, addig Felicityék minden erejükkel azon vannak, hogy végleg leszámolhassanak végre Díaz-zal. Oliver eközben mindent meg akar tenni azért, hogy megvédhesse valahogy a családját. Az epizód igazán nagy fordulatokban fog bővelkedni, melyben a fő cél, Díazt leszerelni számos veszély mellett.. The CW: 2018. október 22. hétfő (október 23. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Számítógépzseni csajszik, akik nélkül minden hős elveszett volna

2015.01.18. 15:10, Piper ^^

Nemcsak Felicity az egyetlen, akinek tudása, fontos és elegendhetetlen támaszt nyújt egy hősnek. Rajta kívül többen is voltak, akik nélkül a világ talán sosem menekült volna meg. Lássuk kik voltak azok a számítógépzseni csajszik, akiknek a segítsége elengedhetetlen volt egy hősnek, hogy beteljesítse a végzetét...

1. Chloe Sullivan:

Akár Superman képességekkel bírt Clark, akár sebezhetetlenségéről volt híres, akkor is jól jött neki Chloe számítógépes tudása, hiszen talán a lány nélkül sokkal kevesebb életet tudott volna megmenteni. Akárcsak, az akkori Oliver Queen. Ráadaásul Chloe nemcsak, hogy segítette Oliver íjászkodását, de el is nyerte a nőcsábász Íjász szívét. :)

2. Chloe O'Brian:

Bizony, bizony! Jack sem tudott volna talán sosem minden küldetést pontosan véghez vinni, ha nincs mögötte egy igaz barát, egy szupertudású hackerleányzó. Igaz, hogy köztük nem alakult ki semmilyen románc sem, pusztán nagyon jó barátság, mégis hihetetlenül jól megértették mindig egymást és Chloe képes volt bármit feltörni és megszerezni, csakhogy Jack időben teljesíthesse minden küldetését.

3. Felicity Smoak:

Oliver munkáját sokban megkönnyítette az, hogy bizalmat szavazott Felicity-nek. Előtte nehezebben kapta el a bűnözőket és talán nem is lett volna képes igazi hőssé válni a lány nélkül. Felicity tudása csodálatraméltó és okosabb bármelyik ellenségnél. Szinte már veszélyes a tudása. Ráadásul itt is, már nem csak partneri kapcsolat van kialakulóban a két személy között, hanem Chloe-hoz hasonlóan, Felicity-nek is sikerült egy Íjász szívét meghódítania. :)

Nekem most ők jutottak eszembe, de aki még tud, nyugodtan várom! :)

(C) ARROWOLICITY.GP

2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.01.18. 17:03
Piper

Teljesen igaz. :) De tény, hogy ezek a csajszik is aranyat értek, kulcspontot adtak a csapatnak! :D Mindenkiből kell egy kicsi lényeg ami kiteszi az egészet! :D

Idézet
2015.01.18. 16:51
evelin

Szerintem hogy ütöképes csapatot lehessen alkotni igazságosztásra mindig kell harcművész,hekker, kém, informátor, és esetleg akinek van katonai tapasztalata. Egyik sem müködne a másik nélkül annyira jó a csapat összes tagja. Dig elátta Olivert jó tanácsokkal és melette állt elsőként, felicity találta meg mindig a lényeges információkat, roy oliver mellett harcol és azóta olivernek is könnyebb, laurel meg kitaláta ki blood és vitte az információt nekik az ügyeiről. :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!