~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Emily beharangozója!

2015.01.17. 18:27, Piper ^^

Emily küldött nekünk egy pár másodperces ajándékot a következő részből, amiben Malcolm tesz látogatást a csapatnál és azt hiszem azt fontolgatják, talán Oliver életben van és Felicity meg van róla győződve, hogy biztosan él, de közben kis könnycseppek szöknek a szemébe. Emellett pedig szerezzünk örömet Emily-nek, ne hadjuk ki a következő részt sem, csupán 4 nap!! ;) Nézzétek csak!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Na az nagyon jó, hogy mész nyelvvizsgára *-*
Még addig biztos beszélünk, de előre is szurkolok ;)
Milyenre mész? :)
Én angolból nyelvvizsgáztam középfokon, Euroexam-en voltam. :)
Képzeld el, nekem is ez a három kedvenc nyelvem jelenleg!! :D
Egyszer elkezdtem spanyolt tanulni, de csak ilyen egyszerű kifejezéseket :D (hogy vagy, nemtudom, a nevem... :D )
Néha egy sajnálom, hogy nem tudok spanyolul vagy németül, mert a kedvenc focicsapataim is németek és spanyolok, és szoktam interjúkat nézni néha, de egy szót sem értek xD
 

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
13 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.19. 12:18
Angie

Nagyon örülök neked!! <3 *-*
uhh, szegény, erre nem is emlékeztem :(

2015.01.19. 07:18
Piper

Nagyon szépen köszönöm, örülök h így tetszett! ^^ <3 Juj, már kaptam is 5 like-ot rá! *-* :D Hát azért, mert szegény focista annyit lesérült a meccs alatt, csoda hogy egyben maradt. :D :D

2015.01.18. 23:01
Angie

úú Piper, gratulálok a videódhoz!! <3
és mindennek a tetejébe még Britney-t is imádom! *-*
Szóval amikor meghallottam, Everytime-ot, akkor már tudtam, hogy ez csak jó lehet!! (:
Imádom az ilyen OTP, multifandom stb. videókat, mostanában nagyon sokat nézek :)))
Igeeen, az aranygól! :D Nagyon szurkoltam nekik, már féltem, hogy tizenegyesek lesznek... :D (amit általában szeretek nézni,de csak ha a kedvenc csapataim nem érintettek az ügyben xD)
Schweinsteigert? Miért? :D :D

 

2015.01.18. 20:53
Piper ^^

Semmi baj, nagyon szeretem olvasni a véleményed és az írásaidat és köszönöm!! ^^ <3 Ohh. a duolingo nagyon jó, én is már rég léptem be, az alapokhoz nagyon jó. ^^ és igen én is így hallottam, sőt fogékony vagyok hála már most, tényleg az angolra. :P Most készítek egy olyan videót ami szerintem nagyon meghatja majd az Olicity-s rajongókat, remélem tetszeni fog, majd jelzem, ha felraktam.. ^^ egy kicsit angoloztam is benne, tesóm segítségével. :D:D arról szól, ahogy Felicity visszaemlékszik Oliver-rel a legromantikusabb pillanataikra, de majd meglátod, meglepi lesz remélem tetszeni fog! ;)

Na a foci, igen :D:D Olyan jellemző, egyszer nézem meg és direkt jól elhúzták. xD már mindenki feküdt, de én kitartottam, mert megérte végre azzal az aranygóllal bezsebelték a németek a kupát, de szegény Schweinsteiger-t nagyon sajnáltam. xD

2015.01.18. 17:46
Angie

Na, annak akkor  nagyon örülök, hogy jól haladsz a némettel ;)
Köszi Piper aranyos vagy ;)
Nagyon köszönöm az oldalcímeket is, nézem őket :)))
Az e-spanyol.hu - n tanultam az ilyen alapkifejezéseket :D :D
Angolból ha van kedved a duolingo.com - ot megpróbálhatod, ha szeretnéd :) Mostanában elfelejtettem belépni és gyakorolni, de szerintem egész jó :)
Egyébként valahol azt hallottam, (nem biztos, hogy igaz, de lehet, hogy te is hallottál már róla ) hogy aki először németet tanul és utána angolt, annak könnyebb lesz aztán megtanulni/elsajátítani az angolt. :)
Nekem is nehéz volt a német, de mindig tanultam az órákra, úgyhogy szerencsére jó jegyeim is voltak belőle :) De azóta már nem igen használok németet, szóval amit sikerült nagy nehezen megtanulnom, abból se maradt meg semmi :/ :D
Töri, az jó :) általános iskola utolsó éveiben az irodalom mellett a töri volt a kedvencem :)) (nemtudom miért, de 1800-as 1900-as
(1989-es rendszerváltásig ) történelmet  szerettem a legjobban tanulni :D )
De jó, én is a németeknek szurkoltam aztán a döntőn *-*
Eddig csak EB-t és VB-t néztem a fociban, de 2-3 éve a Real Madrid a kedvenc csapatom, szóval őket követem. :D meg imádom a német válogatottat is, szóval néha a német csapatokat is szoktam nézni  :D :D
Uhh, bocsi, lehet, hogy hosszú lett :P

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!