~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 10. rész - Divided

Jóllehet Felicity és Oliver összeházasodtak, most olybá tűnik ismét csak hármukra, az OTA-ra számíthatnak. Ugyanis a Team Arrow feloszlani látszik, pont akkor, amikor mindenkinek a legnagyobb szüksége lenne a másikra. Oliver biztos benne, hogy hárman is elegendőek lesznek Cayden és Laurel megállításához, ám a Zöld Íjásznak valami olyasmivel kell szembesülnie, ami miatt arra kényszerül, hogy egy új szövetségest vonjon be a játékba. Eközben Dinah pedig ismét közelebb kerül Vincent-hez... The CW: 2018. január 18. csütörtök félévadnyitó!

Magyarország:

5. évad 21. rész -  Tiszteld atyádat!

Chase egyre inkább kezdi sarokba szorítani a csapatot és tovább rontani Oliver esélyeit. Ezúttal Oliver édesapját célozza meg, amivel tovább ronthatja legnagyobb ellensége lelkét. Oliver megmutatja Thea-nak az édesapjuk videóját...  Cool TV: 2018. január 13. szombat 14:10


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

10 ok amiért Felicity és Oliver összeillenek!

2015.01.08. 17:05, Piper

Összeszedtem a saját 10 okos listámat, miért is lenne jó, ha kedvenceink szerelme végre beteljesülhetne. ^^

1. KÉMIA: Már a legelső találkozásuk óta akkora érzelmi bomba van köztük, ami bármelyik pillanatban robbanhat!! Hihetetlen összhang és szenvedély, egyszerűen együtt kell legyenek!!

2. Ollie-nak Felicity előtt nem kell titkolóznia: Oliver nem kell attól rettegjen, hogy fogadja majd a szerelme, hogy valójában kicsoda ő. Hiszen Felicity is ugyanúgy őrzi már hosszú ideje Oliver titkát, ahogy a férfi maga is. Felicity ráadásul a legnagyobb technikai segítség, vész esetén. Hosszú ideje hihetetlen erős a csapatmunkájuk!

3. Oliver-t sosem láthattuk olyan boldognak és szerelmesnek, amikor Felicity-vel van: Magasról leír Ollie-ról, hogy érez és mindent megadna, ha tehetné, hogy szerelmével lehessen. Felicity ugyanígy érez, csupán Ollie lépését várja. De a 21. században élve, már akár a nők is kezdeményezhetnek. ;)

4. Az örök lelkitársak: Felicity az egyetlen, aki fel tudja vidítani Olivert és a legrosszabb helyzetben is reményt ad neki a folytatásra.

5. Oliver csak Felicity-re hallgat: Az utóbbi időben észrevehettük, hogy amit Felicity kér Ollie-tól, annak úgy kell lennie, senki nincs rá nagyobb hatással az ITC-s csajszin kívül. ;)

6. Rengeteg mindenben hasonlítanak: Órákig lehetne sorolni miben hasonlítanak. Ráadásul mindkettő rejteget/rejtegetett valamit a múltjából.

7. Kell valami újat vinni a sorozatba: Uncsi lenne, csak a képregényeknél leragadni, az a jó, ha sosem tudhatod, mit hoz a jövő... ;)

8. Oliver kapna egy nagyon cuki anyóst: Smoak mamát egyszerűen, nem lehet nem szeretni. ;) Felicity egyértelműen ráütött kedvességet tekintve. ;)

9. Egymás nélkül csak szenvednek: Számtalanszor láthattuk már az utóbbi időben, mennyire megkönnyezik és megszenvedik azt, hogy még mindig nem teljesedhet be a szerelmük. Reméljük ez jó irányba fog változni. Ráadásul úgy civakodnak néha egymással, mint a friss házasok. :D:D

10. Az életüket adnák egymásért: Hihetetlen erős a szerelmük. Egy percig sem gondolkodnának, ha a másik veszélybe kerülne. Az életüket is kockáztatnák egymásnak. Nagyon fontosak egymásnak!

10+1. A legjobb barátok a Földön: Amikor nem éppen szerelmet vallanak egymásnak, a legjobb barátok, amennyire csak egy férfi és nő között lehetséges, ha éppen nem féltékenyek egymás udvarlóira. :D

ÉSS A TI 10-ES LISTÁTOK?? Várom nagy örömmel! ;)

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Csak szeretek kombinálni és róma mellett ez nem olyan nehéz :D Mégha össze is jönnek max csak a legvégén lesz baba belőle szerintem :D

 

 

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
15 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.08. 19:00
evelin

Én a vastrónra Havas Jont ajánlom :D Imádom a töris ihletésű darabokat én is *-* főleg mert a középkor a kendvenc korszakom *-*

2015.01.08. 18:59
Piper

dettó, óó ne is mondd a másik nagy favorit, de ott rendesen leragadtam mind a könyvvel, mind a sorival. egyiknél a 3. évad van vissza még csak a másiknál meg a 4. könyv :) Abban is szinte minden tetszik, és töris! :D:D

2015.01.08. 18:53
evelin

olyan mint a trónok harca :D ha egyszer elkezded egy életre függő leszel tőle XD

2015.01.08. 18:44
Piper

elvégre minden út odavezet... :P mármint Rómába :D az sem baj, amúgy addig is tele lesz izgalommal (amiben sosem szenvedünk hiányt ebben a soriban), szenvedéllyel, szomorúsággal, bánattal, örömmel, titkokkal, stb... szeretnék legalább 8 évadot jósolni neki, ennél jobb sorit, elképzelni nem tudok, éreztem h ez lesz, ha elkezdem nézni, számomra már olyan mint a drog le nem tudok vele állni :))) már kb. 28-szorra nézem meg a szünet óta a kedvenc jeleneteimet, hogy valahogy ellegyek a folytatásig... :P ^^

2015.01.08. 18:41
evelin

Csak szeretek kombinálni és róma mellett ez nem olyan nehéz :D Mégha össze is jönnek max csak a legvégén lesz baba belőle szerintem :D

 

 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk! KATT KATT KATT KATT    *****    Nem lehet saját lovad? Nevelj virtuálisan ITT! Nevelj, versenyezz, licitálj szebbnél szebb lovakra!    *****    -Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!-    *****    The Resident - A kórházi drámasorozat január 21-én indul Matt Czuchry és Emily VanCamp fõszereplésével! Nézzetek be!    *****    Mindenféle kérdésedre õszinte választ kaphatsz a valódi Kérdõasztrológia segítségével.    *****    Részletes személyiség és sors analízis / születési horoszkóp / ajándék 3 év elõrejelzéssel. Most érdemes ide látogatni!!    *****    Ha diplomás asztrológust keresel, aki BECSÜLET KASSZÁS alapon ad tanácsot és INGYEN OKTAT, akkor keress bizalommal!    *****    A BIOTÉRKÉP AZ IGAZI KARMA! MEGMUTATJA PONTOSAN,MILYEN FELADATTAL SZÜLETTÉL.EGY PRÓBÁT MEGÉR. SOK SEGÍTSÉG MINDEN NAP!!!    *****    Megnyitott a madárvendéglõ! Gyertek vendégségbe ti is Mályvához és Pipitérhez! Irány a Mesetár!    *****    Megnyitottam cikkes, véleményes blogomat! Sok-sok érdekes bejegyzéssel várlak naponta, ne hagyd ki! - Alice    *****    Sztárokról és idolokról írok,ajánlókat hozok,tippeket és tageket osztok meg veletek!Nézz be egy blogkóros lány oldalára!    *****    Az igazi karma a horoszkópodban a Felszálló holdcsomópont,a Chiron,a Lilith (Fekete Hold),Rendeld meg most!Várlak, katt!    *****    családi adókedvezmény 2018 nyomtatvány letöltés, feltételek tudnivalók    *****    Rendelj születési horoszkópot és 3 év elõrejelzés ajándékba a tiéd. Ne feledd a horoszkóp a lélek tükre,bele kell nézni!    *****    családi pótlék utalás 2018 - csp utalás - utalás idõpontja 2018 - családi pótlék kifizetések !    *****    Ismerd meg az Olicity párost! Minden a Zöld Íjász címû sikersorozat imádott szerelmespárjáról! Mindennap friss!    *****    SZEREPJÁTÉK! Ha aktív oldalon szeretnél játszani, nézz be és légy része egy egyedi történetnek! Csatlakozz!    *****    Karácsonyi képekkel vár a Mesetár! Kukkants be a két nyuszihoz és Miska macskához! Boldog ünnepeket kíván: Nyuszi Mama    *****    Kellemes Karácsonyi Ünnepet és Békés, Boldog Új Esztendõt Kívánok minden Kedves látogatómnak!    *****    Kellemes Ünnepeket kíván Neked is a Zara Larsson Magyarország! - Kellemes Ünnepeket kíván Neked is a Zara Larsson HU!