~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Felicity és Oliver összejönnek még az évadzáró előtt?

2015.01.05. 21:36, Piper ^^

Az alábbi cikk próbálja találgatni, vajon mikor jöhet létre az Olicity. Van aki szerint már az évadzáró előtt megtörténhet. Egy szavazás is található a cikk alatt, (én is szavaztam) eléggé elhúzott azoknak a száma, akik ezt a párost együtt szeretnék látni, még hozzá hamarosan... :))

A cikk arról szól, hogy Ollie és Felicity románca valójában sosem volt tervezve, igazából senki nem számolt vele, ez a kémia, ez az összhang kialakult az idők során Felicity és Oliver között olyannyira, hogy már egy igazi és csodálatos szerelemmé szülte ki magát. Találgat arról is a szerző, hogy Felicity hogyan fogja Oliver halálát feldolgozni, vajon Ray-hez ez majd közelebb hozza őt, vagy inkább távolságot tart tőle, miután Ollie szerelmet vallott neki. Arról is szól, hogy sokan szívesen kivárjuk a hosszú égést is, annak érdekében, hogy a várva várt Olicity pillanat beteljesülhessen! ^^ Ezzel én is így vagyok, ha kell várok az évad végéig, vagy a következő évad elejéig, ha Olicity Endgame lehet a végén! <3

Egyébként egyes rajongók már annyira hitelesnek találják Felicity és Oliver vonzódását, hogy már Emily és Stephen között is találnak vonzódást egymás iránt. :D Na ja az ilyenkor megszokott szisztéma... :D

Ti mit gondoltok megkapjuk az Olicity-t még az évadzáró előtt, vagy az évadzáróban?? Szerintem igazán ütős az utóbbi lenne, mégha muszáj is addig várni egy csomó ideig, de megérné! ;)

Forrás: #1

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

én is ezt remélem Ezin és legyen úgy, én tuti kiugrom a forgószékemből örömömben. :D már mióta először megláttam őket együtt azóta várom ezt a pillanatot, hihetetlen kémia van közöttük egy párt nem láttam még így összeilleni, ahogy őket, egyszerűen imádom és nem lehet, hogy ne történjen meg. <3 ^^ Ray felőlem maradhat a kis másodhősnek a városban, ha nem kavar be az Olicity-be. :D lehet Felicity-nek tetszett és azért volt vele, mert Ollie nem tudja mit döntsön, de hogy nem szerelmes belé az száz! meg is mondta, hogy várja, hogy Ollie mikor lép, ha szól neki simán összejön vele, hiszen Ollie-ba szerelmes. <3 ^^

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.06. 15:42
Piper

én is ezt remélem Ezin és legyen úgy, én tuti kiugrom a forgószékemből örömömben. :D már mióta először megláttam őket együtt azóta várom ezt a pillanatot, hihetetlen kémia van közöttük egy párt nem láttam még így összeilleni, ahogy őket, egyszerűen imádom és nem lehet, hogy ne történjen meg. <3 ^^ Ray felőlem maradhat a kis másodhősnek a városban, ha nem kavar be az Olicity-be. :D lehet Felicity-nek tetszett és azért volt vele, mert Ollie nem tudja mit döntsön, de hogy nem szerelmes belé az száz! meg is mondta, hogy várja, hogy Ollie mikor lép, ha szól neki simán összejön vele, hiszen Ollie-ba szerelmes. <3 ^^

2015.01.06. 14:54
Ezin

Ray Palmer miatt nem vagyok annyira biztos, de egyébként szerintem igen. Még pedig azért, mert az első és utolsó részek egy évadban mindig tükrözik egymást, pl.: 2x01 - gyilkos, 2x23 - hős. 3x01 - Oliver nem tudja, hogy ki ő, Olicity szét megy, 3x23 - Tudni fogja, hogy ki ő (főképp a sok "hős" miatt a városban) ééés Olicity reunion ^^

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!