Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Vajon ki lehet Felicity apja?

2015.01.03. 11:40, Piper ^^

Sokakban felmerült már ez a kérdés és még többeket foglalkoztat, többek között engem is. Annyira titokzatos Felicity múltja. Úgy gondolom még bőven lesz ennek folytatása és nem csak a főiskolás éveiről tudunk majd meg többet. Egy biztos, szerintem nagy durranás lesz, amikor fény derül az apa kilétére. Arra is kíváncsi leszek, hogy hat ez majd az Olicity-re. Hamarosan fény derül erre is, hiszen a producerek elárulták, hogy megéri majd a várakozást a dolog. Most pedig nézzük a lehetséges jelölteteket! Én nagyon kíváncsi leszek ti kire tippeltek, ötleteket kérek!

1. Slade Wilson: Már több külföldi oldalon is és rajongó fejében is szöget ütött az az őrült ötlet, hogy esetleg a mindenki által rettegett Slade Wilson lenne Felicity igazi édesapja. Ez már csak azért is érdekes lenne, mert az Olicity is új fordulatot venne, Felicity még nagyobb szerephez jutna és kíváncsi vagyok Slade képes lenne-e megjavulni, ha megtudja hogy van egy lánya. Egy tuti, nagyon érdekes lenne. Én azt is el tudnám képzelni, hogy megtanítja Felicity-t harcolni, ahogy anno Oliver-t is, hogy meg tudja magát védeni a lány. Én nagyon örülnék ennek az alternatívának.

2. Ra's al Ghul: Már több helyen olvasok mostanában arról is, hogy esetleg a még nagyobb és még félelmetesebb Ra's al Ghul lenne Felicity apukája. Bár szerintem erre holt halvány esély van. Legalább Nyssa kapna egy húgot. XD Na hát az biztos, hogy ez is érdekes eseményeket szülne. Szerintem ebben az esetben, ha Ra's al Ghul nem is ismerné el lányának, Nyssa tutira állandóan Felicity-t figyelné, hogy ne essen baja. :) Hát nagyon kíváncsi lennék mindenki reakciójára ebben az esetben és tényleg nem tudom mi történne.

3. DR. Wells: Egy őrültebb pillanatomban már ez is megfordult a fejembe. Mivel Felicity-nek óriási tehetsége van az informatikához és matematikához, valami hasonló tudós képességekkel bír Barry "főnöke" is. Szerintem érdekes párhuzam lenne a két sorozat között. :) De ez csak akkor nem állná meg a helyét, ha mondjuk tényleg Dr. Wells Barry, mert akkor kicsit hülyén festett volna, hogy csókolóztak. XD De erre látok a legkevesebb esélyt amúgy. Erre azért gondoltam, mert Felicity apukája pont ugyanolyan okos volt, mint a lánya és hát Wells sem piskóta. :) Smoak mamától meg mást örökölt Felicity, nem a tudást.

4. Malcolm Merlyn: Bár erre is annyira halvány esélyt látok, mint a harmat. De hát egy sorozatban, - főleg az Arrowban - láthattuk bármi megtörténhet. Szinte a hallottak is visszatérnek. Hamarosan amúgy is betekintést kaphatunk Merlyn múltjába, így könnyen lehet hogy volt egy kisebb kalandja korábban Donna-val. Legalább akkor Thea-nak is lenne egy húga, (oké, azért mondom húga, mert a valóságban Willa idősebb Emily-nél) Oliver, - sőt szerintem Thea is - pedig még jobban védelmezné Felicity-t, szintén érdekes fordulatot venne az Olicity-ben. Szabadon szerethetnék egymást, hiszen mindketten Thea testvérei lennének, egymásnak nem, plusz Felicity megtudná, hogy volt egy bátyja. Mondjuk azért biztosan sokkolná Felicity-t és Ollie-t is, hogy egy ilyen bűnöző szegény lányok apja. De hát erre is kicsi esélyt látok, bár szerintem nagyon izgalmas szál lenne a történetben. :) Így tulajdonképpen már konkrét családtag lenne Felicity. :D

5. Egy teljesen ismeretlen férfi: Amit én a legvalószínűbbnek tartok, bár az ellenkezik ezzel a dologgal, hogy a producerek túlságosan arra akarnak rámutatni, hogy valaki olyan lesz, akin majd meglepődünk, nem is kicsit. De eddig ez a verzió tűnik a legbiztosabbnak, szerintem valami nagy tudós lenne, vagy valami nős férfi. :)

6. Quentin Lance: Ez szintén egy őrült pillanatomba jutott eszembe. Miért is ne lenne érdekes fordulat a történetben, ha kiderülne, hogy Felicity és Laurel féltestvérek??? :) Ez megint szerintem egy akkora bomba lenne, amit nagyon szívesen látnák a képernyőn, sőt!! Egyenesen boldog lennék. Laurel szerintem bármit megtenne a húga biztonságáért, nehogy még egy testvért elveszítsen és Quentin boldogsága hihetetlen érzés lenne. Szerintem ez lenne a legütősebb verzió!! Hatással lenne nem kicsit Felicityre, Laurelre, Oliverre és még Sarara is, ha élne. Felicity egyből két nővért kapna, akiből egyet már el is veszített és amíg Sara élt nagyon jó barátnők voltak, legalább megismrehették egymást. Laurellel pedig sokkal erősebb viszonyt építenének ki egymás között, igazi testvérekké válhatnának! És akkor aztán tényleg elmondhatjuk, hogy az összes Lance lány különleges hatással volt és van a Zöld Íjászra. ^^

Na ki melyik verziót tartja a legvalószínűbbnek, én nagyon várom a véleményeket!!

21:29 Ha már Felicitynél tartunk, kicsit bővítettem a "The Flash"-ben elhangzó aranyköpéseit is a lány menüjében. :) Jó szórakozást!

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
6 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.01.05. 09:34
Piper

Azért remélem nem Tockman az, még ez is megfordult a fejemben. xD

2015.01.05. 00:16
Piper

EZ TOTÁL COOL!! Ennél biztosabb okfejtést már találni sem lehetne, annyira összevág minden és mekkora ütős dolog lenne és tényleg Ra-t sehol sem lehet megtalálni és Felicity tuti már az apja nyomára bukkant volna. Nagyon jó lenne, kiwi lennék mit szólna Ollie és milyen irónikus lenne, ha Felicity a saját apját akarta volna megöletni Ollie-val, na és Nyssa arcára is nagyon kíváncsi lennék, ez annyira tuti lenne. Lehet még harcost faragnának Felicity-ből is és Ra's meg nagyon okosnak néz ki, bár nagyon titokzatos fazon. :D:D

Amúgy sajnos Ezinem eddig semmi üzenet nem érkezett. :/ majd írok egy e-mailt megmutatom milyen képem van kint akkor talán könnyebben megtalálsz ;)

2015.01.04. 22:45
Ezin

Ide írtam le kommentbe: http://arrowfan.org/2014/08/arrow-szereplovalogatas-2/

Amit nem írtam oda anno azaz, hogy akárki is lesz az apja biztos vagyok benne, hogy gonosz lesz valamint azóta megváltozott a véleményem és örülnék ha Ra's lenne az apucija :D

Plusz írtam facen, remélem neked xd

2015.01.04. 22:09
Piper

Meg végülis Wells-t sem ismerte előtte. :D:D Az meg nekem nagyon sunyi alaknak tűnik, tényleg az ember nem tudja mit gondoljon róla. Iszonyatos nagy koponya, de furi lenne ha egy ilyen félig gonosztevő-félig jó ember lenne Felicity apja. :D Aki meg egy légynek sem tudna ártani.

2015.01.04. 22:05
Piper ^^

Igen sajnos nekem is ez tűnik logikusnak, de mondjuk ha Ra's al Ghul lenne az nagyon izgi lenne elmondod amúgy majd az indokaid, kíváncsi lennék rá akár privátban is. :)

Ja, de mondjuk Ra's-t sem ismerte Oliver, eddig. :P

Köszönöm szépen a véleményed! :D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre