~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

6 tény amiért Oliver Queen nem halhatott meg!

2014.12.26. 09:09, Piper ^^

Szép Karácsonyreggelt mindenkinek! :) Utolsó napja is elérkezett a 2014-es karácsonynak. Nagyon sokan féltek attól, hogy esetleg Ollie-tól el kell búcsúzzunk. Én most megnyugtatásképpen összeállítottam nektek a saját 6 tényes listámat, miért gondolom úgy, hogy Ollie semmiképpen sem halhat meg!

1. Főszereplő:

Azt gondolom ez a tény igencsak meghatározó lehet, hiszen kevés olyan sorozat van, ami a főszereplő nélkül kalandozik tovább, ráadásul még a sorozat címe is Ollie-ra utal, így elég érdekesen mutatna, ha meghalna. Másrészt jól tudják a készítők, hogy ez a rajongók körében mekkora felháborodást keltene és lehet a CW legkevésbé nézettebb sorija lenne, amivel igencsak elrontanák a jelenlegi helyezésüket. Ráadásul már azon is néhányan eléggé felháborodtak, hogy most egy ideig Laurel kerül egy kicsit középpontba.

2. Lyla és Diggle esküvője:

Mivel már előre elszólták magukat a készítők, hogy a későbbiekben láthatunk majd egy esküvőt is, nagy az esélye, hogy Ollie élni fog. Hiszen Diggle és Lyla között már megtörtént az eljegyzés, ha Ollie halott lenne, tutira nem lenne megtartva az esküvő, a gyász miatt.

3. Olicity:

Mivel elindítottak egy ilyen szálat a készítők, nagy esély van arra, hogy az ő kapcsolatuknak lesz is még folytatása, hiszen akkor értelmetlen lett volna, Ollie-nak beleszeretnie Felicity-be. Mivel a rajongók is, legalább 90%-a ezt az EndGame-t várja, biztosan kedveznek majd nekünk a készítők, hiszen eddig is azt tartották szem előtt, mi a jó a nézettségnek. :) Oliver és Laurel pedig már úgy is lejárt lemez, szal kell valami kis új izgalom, valami amitől eltér a képregénytől a sori! ;)

4. Starling City és az Arrow csapat életveszélyben lenne:

Starling City hőse nélkül, aligha sokáig húzná bárki is, főleg az Arrow csapatból. Ha Ollie meghalna, ki lenne az aki támogatná Roy-t, Laurel-t és megvédeni Felicity-t, segítené Diggle-t és próbálná Thea-t jó útra téríteni?

5. Nem lenne küldetése az Arrow csapatnak:

Mihez kezdene egy csapat, vezető nélkül? Roy még túl tapasztalatlan ahhoz, hogy teljesen el tudjon vezetni egy csapatot. Felicity képtelen lenne a fájdalomtól normális koordinátákat megadni, Laurel még csak kezdő és Diggle nem vállalná tovább a tagságot. Egyáltalán fogalmuk se lenne ki után kellene nyomozni és mit kéne tenni, teljesen tanácstalanok lennének, csupán csak a fájdalom tartaná össze őket!

6. Lelki összeomlás:

Itt elsősorban Felicity-t és Diggle-t lehetne kiemelni. Felicity totál összeomlik, ha meghallja majd Oliver halálhírét, hát még ha rájönne, hogy tényleg halott. Még az sem segítene, ha a munkába temetkezne és arra használná a tudását, hogy Ollie-t visszahozza, egy idegroncs lenne. Főleg most, hogy rájött Ollie nem csapta be őt és tényleg szereti. Diggle pedig a testvérének tekinti Ollie-t és képes lenne az életét adni a legjobb barátjáért, hiszen jó ideig a testőre volt Ollie-nak. (mégha nem is volt rá szüksége :) ) Soha többet nem tudna már normálisan a munkájára koncentrálni és már előre tudhatjuk, hogy szívszaggató lesz a reakciója! Ezenkívül Laurel szintén összeomlana és képtelen lenne "kanáriskodni", hiszen - bár Ollie-val már rég jártak - jelenleg a legjobb barátok és egy barát elvesztése mindig mély sebeket hagy az emberben! Roy a példaképének és mesterének tekintette Ollie-t, képzelhetjük mekkora teher szakad majd a vállára és mekkora fájdalom, ha szembesül azzal, hogy egy ideig ő kell legyen a vezér, hát még milyen lelki sokk érné, ha Ollie tényleg meghalna? Thea pedig egyenesen belehalna, ha a másik bátyját is el kéne veszítse!

6+1 ---> KÉPREGÉNYHŐS!!

Úgy gondolom épp elég okot szedtem össze ahhoz, hogy Ollie-t még igen is sokáig életben tartsák! Ráadásul az OLICITY-NEK MEG KELL TÖRTÉNNIE!! ;) + Úgy néz ki a 3x14-es képeken, már ő is szerepel...

Véleményeket várok! Nektek mi lenne a 6-os lista! Volt akivel már elemeztük a dolgot, de minél több véleményre kíváncsi lennék! ^-^

Tehát miért gondolod úgy, hogy Ollie biztosan túl élte az esetet?

Boldog Karácsonyt mindenkinek! ^^

Piper :)

(C) ARROWOLICITY.GP

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!