~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Olicity Endgame & fontos spoiler morzsák!!

2014.12.19. 13:54, Piper ^^

 

Nos, sziasztok! :) Remélem mindenkinek jó napja van. Számomra ez egy különleges nap, hiszen egyetlen anyukám születésnapja! <3 Nagyon szeretem a szüleimet, így a születésnapjuk nagyon különleges nap a számomra! Isten éltessen, anya! <3

Na most hoztam nektek kis morzsákat azzal kapcsolatban, hogy mit várhatunk 2015-től Arrow tekintetben, elsősorban Olicity téren?!

Jó hír, hogy egyre több oldalon egyre biztosabbnak tekintik az Olicity Endgame-t, legalábbis azt sokan sejtik, ha Ollie hazajön, összejönnek. <3

Az alábbi francia cikkforássban azt is megemlítik, hogy Stephen is az "Olicity team-et" támogatja. :))) Stephen szerint is, egyedül Felicity volt képes Oliver-t megnevettetni, más lány sosem tudott ennyi mosolyt csalni a hősünk arcára. :) A cikk kielemzi azt is, hogy eddig mi történt az Olicity-vel kapcsolatban a 3. évadban és nagyon úgy fest, a jövőben örülhetünk majd...

Emelett az egyik Olicity-s rajongói tumblr-n feltűnt nekem, (és az előbb már a facebook-on is találkoztam velük) két új poszter. Úgy néz ki, a CW újabb izgalmakat ajándékozott nekünk ezzel a két poszterrel, még jobban rághatom majd a körmöm a folytatás miatt. :)) A képen Felicity-t láthatjuk, ahogy könnyek szöknek a szemébe és a szemében az online világ látszik. A másik poszteren Ollie, különleges zöld fényben úszik és szerintem Roy kezét láthatjuk az Íjász kirakatának támasztva. (gondolom ez utalás arra, hogy egyelőre Roy veszi át a csapat irányítását) Belinkelem nektek, előttük már 2 megjelent Ollie-ről, ahol Ollie kinyúl egy zöld forrásból és kimászik belőle. Hűha van egy olyan érzésem, most egy kis fantasy is lesz a történetben... :)) (amúgy is a kedvenc filmműfajom) (Azonban néhány poszterről nehéz eldönteni, hogy most valóban CW-s, vagy egy fanmunka...)

Ezek mellett némi infót kaptunk arról is, hogy Sarah visszatér, mint Kanári, Laurel most fog átváltozni, Roy és Malcom között lesz a 3x11. részben egy meghatározó pillanat (szerintem összecsapnak), Óriási lesz a káosz Starling City-ben, az Íjász nélkül, Thea és Felicity pedig meghatározó szerepet kapnak, mint Oliver két legfontosabb szerette! Előre tekinthetőleg ezek várhatóak majd 2015 elején!!

Elsődleges források: #1 #2 #3

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Szerintem még korai az Olicity endgamere következtetni a 3. évad közepén hiszen 5 évadosra tervezik. :D Attól függetlenül lehet az egyik lehetséges varáció. ;) Meg ha most úgy döntöttek hogy az Olicity felé mennek Stephen sem cáfolhatja meg. :D Szerintem bár Felicity összetörik a hírtől a szive mélyén mégis reménykedik abban hogy Oliver vhogy mégis él. Laurel keményebben fog próbálkozni és előre haladni hogy méltó legyen Oliverhez a bűnüldözésben. Roy az meg a mesterére emlékezve folytatja a harcot. :) Dog meg támogat mindenkit. Felröppentek hírek arról hogy lesz majd egy érzelmes jelenet Laurel és Dig között. Szerintem ő fog segteni a lánynak hogy nem a bosszú irányába menjen és elmondja neki a történetét. :D

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.12.19. 21:21
Piper ^^

Hát az eddigi hírek alapján, az Olicity rajongók boldogok lehetnek, reméljük így is marad. :) Jónak tűnnek a következtetéseid, szerintem is hasonlókra számíthatunk majd. Úgy gondolom amúgy, hogy Felicity kötődése Oliver-hez nagyon mély és tuti érezni fogja a szíve mélyén, hogy Ollie él és az egész Online világhálót meghackeli, hogy megtalálhassa a szerelmét. :)) Digg-től rendes lesz szerintem, ha segít Laurel-nek, Roy meg szerintem igazi tökös gyerekké fog válni, szerintem Oliver felveheti majd vele a versenyt, mire hazaér. :D:D Én viszont nem igazán várom az első pár részt, igen egy részt igen, de annyira fájni fog és tutira szétbőgőm az egész szobámat, amikor majd látom szenvedni Felicity-t, vagy akár Laurel-t, vagy bárkit, akinek sokat jelentett Oliver. Felicity szíve egészen biztosan darabokra fog szakadni, már csak a poszterből is ítélve. :'( De talán nem kell sokáig hanyagolni Ollie-t és reméljük hamar hazatalál. ;)

Köszönöm ismét a gondolatmenetedet! ;)

2014.12.19. 20:13
Valaki

Szerintem még korai az Olicity endgamere következtetni a 3. évad közepén hiszen 5 évadosra tervezik. :D Attól függetlenül lehet az egyik lehetséges varáció. ;) Meg ha most úgy döntöttek hogy az Olicity felé mennek Stephen sem cáfolhatja meg. :D Szerintem bár Felicity összetörik a hírtől a szive mélyén mégis reménykedik abban hogy Oliver vhogy mégis él. Laurel keményebben fog próbálkozni és előre haladni hogy méltó legyen Oliverhez a bűnüldözésben. Roy az meg a mesterére emlékezve folytatja a harcot. :) Dog meg támogat mindenkit. Felröppentek hírek arról hogy lesz majd egy érzelmes jelenet Laurel és Dig között. Szerintem ő fog segteni a lánynak hogy nem a bosszú irányába menjen és elmondja neki a történetét. :D

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!