~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Olicity romantika & az egyik legfőbb ok az Olicity EndGame-re!

2014.11.25. 09:19, Piper ^^

Íme egy kis remény nekünk, Olicity fanoknak, miért is lehet Olicity EndGame!!

Ahogy már korábban én is elmélkedtem, most pár rajongó készített az Olicity facebook oldalon egy Arrow-Smallville montázst. És íme:

A másik pedig egy újabb remek hír számunkra!  Ha jól értem picit még több Olicity-t kapunk, mint a 3x01-ben, a 3x09-ben!! :D:D De aki ért angolul, annak belinkeltem! :)

(Forrás: Facebook/OliverNFelicity)

Na ki örül, még úgy mint én? ^^

A 13. rész címe, pedig "Kanárik" lesz. (oliverandfelicity.com)

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

Számomra már ez is nagy öröm, legalább ezt élvezhetjük!! Még azért legalább 17 rész vissza van és addig még sok történhet köztük, lehet belevisznek még egy terhességet is! :P Remélem lesz valami mélyebb is köztük, olyan jó lenne! ^^ Annyian vagyunk Olicity fanok, szal hajrá!! Olicity EndGame! <3 Más nem jöhet szóba! :P És reméljük azért tényleg sok évados lesz a sori! Viszont lehet Laurel miatt picit most csökkeni fog, én mindenhol úgy látom, hogy annyian nem kíváncsiak erre...

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
7 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.11.26. 00:09
Valaki

Szerintem ha Laurel megtudná hogy ő volt nos nem nagyon szeretné de ha megtudná azt is hogy agymosott állpotban volt és szegény kicsit bekattant a lazarus pit után biztos megprobálna segíteni neki. Meg azért lenne jó mert kapcsolódna hozzá. Elvileg ha Ra al ghul hozta vissza kellett találkozniuk vmikor. Meg régebben is ismerte :)

Meg ez eléggé elrugaszkodott teória de ha abból indulunk ki hogy a tommis flashback nem igazán kapcsolódott a sztorihoz meg amit mondta a visszatéréséről. Szerintem ez verné ki leginkább a biztosítákot a közönségnél,laurelnél,olivernél de főleg malcomnál. :)

2014.11.26. 00:00
Piper

Nana!! Csak várd ki a végét, szorítok, hogy Tommy éljen, én is nagyon szerettem, ettől csak még izgibb lenne a dolog! :D Meg Laurel is visszakapná a második szerelmét! :D Így legalább boldog lenne az Olicity és a Lommy? Fú, ez kicsit furán hangzik. xD

Sara vajon ismerhette Tommy-t?? Mert, akkor nem ő volt, mert látszólag olyan ölte meg akiben Sara nagyon megbízott!!

2014.11.25. 23:35
Valaki

Laurelt, Felicitit és Oliver tuti nem fogják kinyirni nyugi ;) mondták is hogy nem trónok harca a sorozat hogy mindenkit kinyirjanak :D lehet hogy reménytlen de én azt szeretném ha tommy gonoszként térne vissza és rátámadna malcomra *-*

2014.11.25. 22:50
Piper

Csak Felicity-t ne!!! :D Meg ha lehet Olivert se!! :D Lehet Laurel-lel is okoznak egy kis meglepit?? :D

2014.11.25. 21:56
Valaki

Szerintem a producer simán képes olyat rakni a sorozatba ami sokaknak nem tetszik elsőre. Sárát is sokan szerették mégis kinyirták a sorozatban  ;)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!