~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. hétfő (október 16. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Arrow érdekességözön!!

2014.11.05. 13:46, Piper ^^

Nooo! Most az interjú után hoztam nektek egy újabb meglepit!! Kicsit nosztalgiáztam a "Smallville"-lel kapcsolatban és fejembe ötltött a mai friss alapja! :D Egy részletes elemzést olvashattok el az "Érdekesség" modulban a két sorozat hasonlóságáról és aki nem látta a "Smallville" c. sorozatot, - 2001-2011-ig tartott - az most megismerheti ki is volt az eredeti "Zöld Íjász", vagyis Oliver Queen. Illetve még egyéb érdekességeket is találhattok a sorozathoz szorosan kapcsolódva. Saját magam gyűjtöttem, illetve figyeltem meg. Később még bőven bővíteni fogom ezt a modult. Ez tényleg érdekes, hiszen másoknak is feltűnt rajtam kívül Chloe-Felicity vonal, ez még jelenthet valamit! És ha az fog történni, ami a Smallville-ben is, akkor nagyon boldog leszek!! :D Én mind a két sorozatot nagyon imádom!! Bár eredetileg azt reméltem, hogy Justin fogja játszani a mostani sorozatot is és, ha jól tudom eredetileg így is volt, de aztán végülis Stephen-re esett a választás és hát egyáltalán nem gond. :D:D Mert az az Oliver már másnak kötelezte el magát és az a fejezet ott már lezárult, ez pedig egy új Oliver és egy teljesen külön világ. :D 

Továbbá megjelent két új sneak peek is a mai éjszakai epizódból, az egyiken Felicity egyetemi éveibe láthatunk betekintést, a másikon pedig ahogy Felicity bemutatja az anyukáját Oliver-nek és Diggle-nek, nagyon aranyos pillanat, mindenki nagyon kedvesen fogadja Smoak mamát! ^^ Sajnos nem tudom belinkelni, de ez a lényege. :)

Még nincs hozzászólás.
 

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!