~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 23. rész - "Life Sentence" (6. Évadfinálé!!)

Eljött a végső leszámolás perce, Oliver igyekszik még egyszer Zöld Íjász igazságosztóként végleg végezni Díaz-zal, azonban az FBI-val való szövetsége nem túl sok jó következményt rejt önmagában, ám azért a szerelem, amit a felesége iránt érez, képes újra megerősíteni őt, hogy kibírja ami majd ezután vár rá... The CW: 2018. május 17. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

6 ok amiért az Olicity románc megölhet minket!

2014.10.08. 09:52, Piper
Forrás: oliverandfelicity.com és fangirlish.com

Stephen Amell szerint, "Olivernek egyetlen nő lesz ebben az évadban az életében, ő pedig nem más, mint Felicity!" Igen emberek, nagy levegőt, mert ez meg fog történni!

1. A mosolygós Oliver

Vajon mi lehet olyan furcsa Oliver-rel kapcsolatban az elmúlt évadok során? Mosolyog... Sokszor. Annyira jó látni Oliver mosolyát. Annyi szenvedésen kellett keresztül menjen és most végre mégis tud mosolyogni! Elképesztő! De nem véletlen! Hiszen kinek köszönheti ezt? Ha Felicity a közelében van, mindig tud mosolyt csalni az íjász arcára! Soha nem tudott magán uralkodni, ha Felicity a közelében volt, még a legsötétebb időben is mosolyt tudott csalni az arcára!

2. Beismerik egymásnak az érzelmeiket

Már látszott az elmúlt évadokban, hogy valami elindult közöttük. De egyik fél sem nagyon ismerte ezt el. Most azonban tudjuk már előre, hogy lesz köztük egy mély és érzelmes beszélgetés. Megölelik egymást! Minden olyan valóságos lesz! Talán Oliver nem csak átverésből mondta a finálé végén, hogy "Szeretlek!". Ez talán tényleg igazság lehetett!

3. Az izgatott Oliver

Ez cukinak tűnhet, ahogy Oliver picit félénken és dadogva próbálja elhívni egy randira Felicity-t. Szinte a szív is leáll!

4. A Csók!!

Valószínűleg már mindannyian párszor megnéztük a promot és láttuk, hogy mi fog történni. Nos a tény, hogy nem csak randizni fognak, de CSÓKOLÓZNI is!! Ez itt nem csel, nem is hallucináció és semmilyen átverés, ez a VALÓSÁG!! És tele lesz érzelemmel! Amikor Diggle várja, hogy megszülessen a kisbaba, ez olyan érzelmi túlfűtöttség lesz, hogy képes akár "megölni" is minket. Bizony készen létben van a 911!!

5. A randevú!!

Készen állunk a pillanatra? Rövid betekintést már nyerhettünk, hogy randizni fognak. Felicity szép ruhában lesz, Oliver whiskey-t rendel, stb. Aztán lesz egy lövés és valaki fekszik egy véres lemezen...

6. Félelem?!

Folyamatosan bennünk lesz a szorongás, hogy az Olicity románc nem ér majd boldogan véget! Ez egy lassú és nehéz folyamatnak néz elébe, de majd valahogy biztosan megtalálják az utat, hogy visszatérjenek egymáshoz. Sok minden veszélyezteti a kis szerelmi hajót, többek között Ray Palmer is, de reméljük azért a szerelmük minden akadálynál erősebb lesz...

Fordította: Piper

Még nincs hozzászólás.
 

Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)    *****    KÜLÖNLEGES CSILLAGJÖVÕ AKCIÓ JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A SZÜLETÉSI HOROSZKÓP! VÁRLAK!RENDELD MEG MOST!    *****    Minimálbér és a garantált bérminimum összege 2019-ben    *****    Lépj be a lovak világába! Nevelj, versenyezz, szórakozz! Virtuális lónevelde, szerepjáték, olvasó sarok!    *****    Részletes születési horoszkóp, ajándék 3 év elõrejelzés, ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! Rendeld meg most!    *****    A Világon egyetlen messengeren nézhetõ filmes oldal! NÉZZ FILMET FACEBOOK MESSENGEREN! Csatlakozz hozzánk!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    KÉRDÕASZTROLÓGIA OKTATÁS AZT ALAPOKTÓL, SAJÁT TANULÁSI TEMPÓD SZERINT - CSAK ITT!    *****    Konyhatündér blog! Egészséges, gyorsan elkészíthetõ ételek. Recept blog    *****    Konyhatündér    *****    Nokedli lapja **** Családi magazin **** Minden ami érdekelhet 18-89 éves korodig ****    *****    Nokedli-lapja *** °_|_° *** Családi magazin *** --*** Mindenrõl olvashat itt ami érdekes lehet 18-98 évesig!! ******___******    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel,a legkedvezõbb áron és ingyenes konzultáció,a csillagjövõ oldalon. Katt!    *****    ~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról