~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. szerda (október 16. csütörtök MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Szavazzatok! - 2017 és 2018 legjobb televíziós párosa!

2018.07.16. 22:59, Piper

Szép estét nektek! Ismét egy szavazásra invitállak benneteket. Egyelőre második helyen állunk, nem sokkal lemaradva, viszont a második hely már tuti a minimum garanciának tűnik szerencsére, hiszen az Olicity páros és annak riválisa kegyetlenül elhúztak mindenki elől. Én még a Daenerys-Jon párosnak is szurkolok, - bár esélyük sincs sajnos - (jut eszembe folytatnom kéne a Trónok Harcát, még mindig a 3. évadnál vagyok leragadva, szégyen és gyalázat...), mert szerintem nagyon passzolnak egymáshoz, mégha egy kicsit taszító is a kapcsolatuk, ha tényleg fennáll valamilyen rokoni szál... pff. Mindegy ott még nem tartok. :D Mindenesetre ha egyszer valamikor valódi televíziós párost játszana Milly és Kit, szívesen megnézném őket együtt, remek köztük is a kémia! Na de nekünk most a drága Olicity-nkkel kell foglalkozni, úgyhogy gyerünk, minden fannak kötelező a szavazás. Nem figyeltem őszintén meddig tart a szavazás, de mivel még érvényesen le tudtam adni a szavazatom, gondolom még él. Szóval gyerünk, mindenki szavazni! Aki meg még nem ismerné a párost, amit azért kétlek, főleg, ha akár órákat is eltölt a lapon, vagy éppen csak kedve támadt egy kis "olicityzéshez", annak az egyik rajongó TOP10-es listáját javaslom olvadozni. :) Láthatjuk szerintem, miért érdemes rájuk szavazni! <3

Stephen Amell 3 kedvenc akciójelenete - 7. évados spoiler!

2018.07.15. 13:52, Piper

Szép napot mindenkinek! Ma egy mini spoilert hoztam nektek, tényleg nem nagy valami és nem sokat tudhatunk meg, de mégis valami. Közzétettek egy hírt, miszerint Stephen a twitteren megosztott a rajongóival egy olyan posztot, melyben leírja, melyik volt számára a három legkedvencebb akciójelenet, ezek közül az egyik ráadásul és most figyeljetek a 7. évad 1. részében lesz! Én el tudom képzelni, hogy valami börtönlázadás félét láthatunk majd, amiben igen nagy szerepet fog játszani főhősünk.

A három akciójelenet megjelenési sorrendben van feltüntetve. Elsőként rögtön az első részt helyezi a középpontba, mikor is (ah olyan régen volt, én már nem is emlékszem rá szinte) Oliver visszatér az 5 éves fogságából és gond nélkül leteríti, a bűnöző Adam Hunt testőreit. Itt láthatjuk először és igazán azt, mennyire megedződött férfi lett a régi playboy-ból.

A második kedvence az volt, ami a 3. évad, 9. részében történt (na majdnem 31. évadot írtam, bár úgy lenne, hogy addig tartana xd), számunkra ez az epizód különösen kedvenc Olicity szempontból is. Ez az az epizód, amiben Oliver-nek nem a szokványos fegyverével kellett felvennie ezúttal a harcot, hanem egyetlen karddal. Láthattuk, hogy Ra's milyen hatalmas, de azért Oliver is jól bánt a fegyverrel, csak hát nem volt túlságosan szerencséje a párbaj kimenetelét illetően. Persze később nagyon is, szerencsénkre...

És most jön a legérdekesebb tényező. Ugyanis a harmadik helyen szerepel, érdekes módon a negyedik, ötödik és hatodik évadot is maga mögé utasító 7. évad 1. részbeli történés, amiről még annyira nem tudunk. Itt én börtönlázadásra tippelek, de valószínűbbnek tűnik az, amire a cikk is utal, hogy valamilyen úton-módon Díaz-t kell elintéznie Oliver-nek...xx

Jöhetnek a tippek. :) Eddig azt kell, hogy mondjam nálam a Ra's párbaj viszi a prímet. Nem hiába itt is a likeok mennyisége óriási, hát még a megtekintések száma!

Amikor az Olicity szívem az egekben dobogott 1. rész! - Szerkesztői összefoglaló

2018.07.13. 22:56, Piper

Egyszerűen már tűkön ülök, hogy rengeteg spoilert kapjunk a szokásos éves nagy rendezvénytől, ami már szerencsére az ajtónkon kopogtat, mert megőrülök, hogy alig van infónk. Mondom tervezem a modult, de most égek a vágytól a hírek miatt is! Ezért úgy gondoltam amíg pangás van, kedvezek egy kicsit a hasonlóan megszállott Olicity-s rajongóknak, mint én is vagyok. Főként, hogy ez is az oldal főtémája. Néha nem árt azzal is foglalkozni. Arra gondoltam időnként hozok nektek egy kis sajátos összefoglalót arról, mit éltem át a legédesebb Olicity pillanatoknál, ez ilyen heti minirész összefoglalóhoz fog hasonlítani. Nem lesz mindennapos, de időnként majd hozok nektek ilyet. :) Addig is remélem mindenkinek szerencsés volt a mai napja és nem balszerencsés. Ja és hamarosan visszatérnek a fanfic-es alkotásam is "új évaddal". ;)

Az első ilyen momentum amiről most írnék, az a 3. évad 9. része volna. Ez még mindig ott van a Topos Olicity jelenetek között nálam. Ugyanis egész egyszerűen a mennyekben jártam és a szívem is ott dobogott valahol, mikor Oliver nyiltan bevallotta a Ra's előtti küzdelem előtt Felicity-nek, hogy szerelmes belé és ez volt egy időre a búcsújuk. Felicity-t annyira sajnáltam, ahogy ott állt tétlenül és látszott rajta, hogy legszívesebben Oliver nyakába ugrott volna és ugyanezt mondja neki, ahogy az később Oliver álmában történt, valószínűleg itt is csók lett volna, csak kard nélkül. Egész egyszerűen azt sem tudtam hova ugráljak örömömben, gyakorlatilag le sem tudom írni azt, milyen érzés volt ez és hányszor néztem újra és újra vissza ezt a jelenetet. Kíváncsi vagyok, hányan vélekedtek még hasonlóképpen erről a jelenetről, mint én. Kb. kívülről tudom már azt is, mi a párbeszédjük, annyiszor visszanéztem már. Egész egyszerűen megint megmutatkozik az a zseniális színészi teljesítmény, amit két kedvencünk úgy képernyőre tud vinni, hogy tényleg elhisszük, hogy ezek közt még a valóságban is van valami... És egész egyszerűen padlót fogok a mai napig is ettől: "És a második dolog?" "Az, hogy szeretlek.." MESTERIEK! <3 Még most is pillangókat érzek a gyomromban, amit leginkább csak akkor érzünk, ha szerelmesek vagyunk és igen, én szerelmes vagyok az Olicity párosba, ahogy rajtam kívül még sok millióan és ezt imádom, büszkén vállalom. :)

Ki lesz az új főellenség a 7. évadra? - Spoiler

2018.07.12. 23:23, Piper

Sziasztok. Hamarosan megejtem a modulfrisst, de amíg még találok cikket, addig azokat is igyekszem nektek fordítani, illetve olykor igyekszünk is. Most egy német oldalon találtam egy új 9 órája megjelent szerzeményt, de hát mivel ők mindig késésben vannak szinte, kb. alig akad olyasmi, amit ne tudnánk már mi is. Nekem azonban a képregények tekintetében mondott valami újat is, főként, hogy a Zöld Íjászt, mint képregényt én sosem olvastam, viszont a Smallville alapján, tudtam miről, vagy pontosabban kiről van szó.

A cikk kb ugyanazt meséli el, hogy Oliverre most egy rövid börtönbe töltött időszak vár, ahol bizony meggyűlik a gondja és visszaköszön a számos múltbéli cselekedet következmény képében. Beszél pár szót Colton visszatéréséről is. Valamint arról, hogy vajon kit takarhat a legújabb főgonosz. És itt jött számomra az az érdekes új információ, hogy Ricardo (vagyis Díaz, aki a képregényben meg Richard Dragon) valójában a korábban már említett LongBow Hunters gárda vezetője. Ez alapból egészen izgalmas lenne és ahogy a cikk is mondja, valóban Díaz-zal még biztosan fognak valamit kezdeni az írók, ráadásul nem véletlen valószínűleg az sem, hogy életben hagyták őt... xx

Várom véleményeteket, mit gondoltok, ki lesz az új főgonosz banda?

Németországban egyébként a kint élő magyar rajongók augusztustól már örülhetnek a 6. évadnak, ami nálunk még lövésem sincs mikor fog megjelenni szinkronosan, amit egyébként tökre imádok. Főleg Janka és Peti párbeszédeit. :) De Jankáét és Atiét is. :) Már rég meg akartam nekik köszönni egy bejegyzésben, hogy milyen csodás munkát végeznek már lassan 7 éve a sorozatban, mekkora örömet okozva a magyar rajongóknak.

Colton is már kész a 7. évadra! - Gőzerővel zajlanak a forgatások!

2018.07.11. 22:22, Piper

Megjelent egy apró fotósorozat Colton-ról is, aki már elindult a hét elején Vancouver-be, hogy részt vegyen az Arrow forgatásán. A cikkben még azt is részletesen leírták, mit visel a színész, ezt mi is láthatjuk a képeken, amik jól sikerültek a 29 éves színészről. Katt ide! A videóban pedig megtudhattok 10 dolgot Colton-ról, amit eddig talán még nem sejthettetek róla. A videó még 2013-ban lett közzétéve, tehát egész régi. Nem tudom ekkoriban játszott-e a Teen Wolfban, vagy az Arrow általi szereplése miatt kezdett ennyire felkapott és tehetséges színész lenni ekkoriban. Gondolom mindkettő közrejátszott, ez egy igazi tehetség. Beszél benne többek között arról, hogy reggelente mindig szüksége van egy kávéra, vagy éppen megmutatja hogyan tudja mozgatni a szemöldökét és a fülét, stb. Mivel az angol hallott szövegem még mindig gyerekcipőben, egyik barátnőm segítségét fogom kérni ismét a teljes videóhoz, aztán ki is rakom a fordítást. Aki meg jobban tud angolul nálam, már most belenézhet. Egyébként az interjút a MarieClaire készítette vele. :)

 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!