Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Thea és Roy - Kivágott jelenet!

2018.06.07. 20:24, Piper

Sziasztok! Nem tudom ezeket láttátok-e, mert nekem új, de találtam néhány kivágott jelenetet az első évadból, majd folyamatosan belinkelem nektek. Ez most éppen egy meghitt, romantikus pillanat Thea és Roy között, akik szerették a Theroy párost, annak igazi csemege lesz!

Kölyök Flash nem folytatja tovább? - Spoiler!

2018.06.06. 22:20, Piper

Sziasztok! Bár most eléggé elmaradtam mind a Flash-sel, mind a Legends-el, mégis igyekszem azért pótolni őket és egy meglepő hírt olvastam. Ugyanis én imádom Wally karakterét és sajnálom, ha kiszáll a színész, mégha remélhetőleg nem is örökre. Most ezzel kapcsolatban hoztam nektek egy szomorú hírt.

Ugyanis Keiynan közölte, hogy itt az ideje, hogy a maga útját járja és már teljes szezonban új tűnik sajnos már többé nem fog megjelenni, mint Kid-Flash. Persze ez nem azt jelenti, hogy időnként ne tűnne majd fel kisegítőként a jó cél érdekében való harcok mellett. Egyébként Keiynan imádta a karakterét, az Arrow-családját és nagyon hálás a készítőknek, amiért ennyire jól megformálták Wally karakterét. Egyébként Keiynan pont most kapott egy főszerepet is egy új filmben, mely a "Love, Simon" címet viseli és hát ahogy elnézem ez sem egy hagyományos és megszokott szerelmi sztori lesz, sőt! Hát reméljük azért Kei még párszor tényleg visszatér majd közénk, hiányozna ha nem így lenne. Biztos vagyok benne, hogy minden filmben meg fogja állni a helyét a továbbiakban is, hiszen elragadóan alakítja Kid-Flash-t is és az új filmjében a karakterét is. Én most csak a legfontosabbakat foglaltam nektek össze, a teljes cikkért, katt!

Ja! És mellesleg a srác többoldalú tehetség, akárcsak Emily, hát csak nézzétek meg a videoklippjét, eskü nem is tudtam, hogy énekel, van saját videoklippje és főleg, hogy ennyire jól! Le a kalappal a srác előtt, de komolyan. További sok sikert kívánunk Kei!

Emily Bett interjú - Mit várhatunk a 7. évadban? Spoiler!

2018.06.05. 11:09, Piper

Sziasztok drágák! Köszönöm szépen a türelmeteket, egyik szemem sír a másik boldog, mert boldog vagyok hiszen hivatalosan is lediplomáztam, de valószínűleg néhány tizeddel lecsúsztam a 4-sről, bár ez még kiderül, de nem baj, legalább megvan. :) (Pontosítok, mégis megkaptam és nagyon boldog vagyok, éppen hogy átcsúsztam a 4-sre! :D) Egyik tételem könnyű volt, a másik nehéz és a védésem is totál elizgultam. De sebaj, itt a kezemben hamarosan és ez a lényeg, aztán végre összevethetem az OKJ-kal. :D Na most már itt leszek és itt is maradok veletek. Köszönöm a türelmeteket! Addig is drága barátném (Rice) elkészítette nekünk a beígért Emily interjút és nagyon köszönöm neki, ugyan picit későn hozom, mert már korábban kész lett vele, de remélem ettől még aktuális lesz számotokra. És ígérem ilyen hosszú időre már csupán akkor tűnök el, ha hosszú időre nyaralni megyek, vagy ne adj Isten tényleg valami nagyon rossz dolog történik. Mellékelten pedig kaptunk egy gyönyörű Stemily-s rajongói alkotást egy külföldi rajongótól, csodás a barátságuk, ez annyira jó! ^^ Egy valamit nem értek, nem tudom örüljek-e vagy valami történt, de hogy hogy ilyen sokan látogatjátok az oldalt, úgy hogy most el kellett köszönnöm egy hétre?! :D Amúgy köszönöm, de nem értem, furi. :D Ennyi még sosem volt a látogatottság. :D

Az Arrow sorozat egyik főszereplője, Emily Bett Rickards megosztja velünk Felicityvel kapcsolatos reményeit a 7. évadra vonatkozóan. Star City egy egészen más hely lesz, mikor visszatér a sorozat a 7. évaddal. Leginkább azért, mert Oliver Queen nem maszk mögé bújva fog harcolni tovább a bűnözés ellen, hanem egy bárpult mögött fog tevékenykedni. Természetesen szomorú lesz Olivert elszigetelve látni a szeretteitől, de ez egyben rengeteg új lehetőséget is ad a többi karakter számára, hogy jobban megismerhessük a történetüket. Digglenek el kell döntenie majd,hogy továbbra is maszk mögé bújva harcol-e bűnözők ellen avagy sem. Az új Arrow csapatnak meg kell barátkoznia az eredeti Arrow csapattal ahhoz,hogy együttes erővel vehessék fel újra a harcot a bűnözés ellen. Még Roy Harpernek is lesz egy egészen új történetszála, amellyel meg kapjuk a magyarázatot, hogyan is lesz ő újra teljes tagja az Arrow csapatnak ismét. Az a karakter akinek a története a leginkább izgalomban tart minket az Felicity Smoak. Ő most egy egy egyedülálló szülő,hiszen a férjétől el van zárva. Több rajongó szeretné,ha a következő évadban Olicity baba születne. De Emily Bett Rickards ezt egészen másképp gondolja…

Emily: "Nem tudom, hogy most ez lenne-e a legérdekesebb szál Felicity-t illetően. Úgy gondolom,hogy ennél ő többet érdemelne. Ez most talán elvinné a történetet egy rossz irányba. Most inkább fel kéne vennie szemtől-szemben a harcot a gonosztevőkkel. Igazság szerint, Felicity karakterének adni egy igazi gonosztevőt, a rajongók számára maga lenne a mennyország, mint a 3. évad során, amikor Felicity volt szerelme bűnözővé vált, és megtudhattuk ennek a folyamatnak a háttértörténetét is. Plusz egy olyan gazember, akinek nincsen semmilyen kötődése Oliverhez és az új Arrow csapathoz új lendületet vinne a sorozat történetébe."

A másik opció természetesen az lenne,ha Smoak technológiai vonalat vinnék bele a történetbe. A „Legends of Tomorrow” egyik epizódjában a legendák utaztak a jövőbe,ahol a Palmer Technologies nevű céget átnevezték Smoak Technoliges-re, Felicity Palmer halála után átvette a cégnél a vezetést. Néhány rajongó akkor úgy gondolta, hogy ez lesz a legújabb történetszála az Arrow sorozatnak. Emily Bett Rickards szerint mivel ez a jövőben játszódik, így ez is egy lehetséges szál a történetben. De nem kell tudnunk előre mi történik pontosan a jövőben. Sokkal élvezetesebb az út során rájönni arra,hogy például a Helix Dynamics ösztönözte-e a Smoak vállaltot? Mit fognak kezdeni vele? Mi a céljuk vele? Hogyan jutottak el odáig,mi a szándékuk?

Emily: "Azt gondolom,hogy ez egy érdekes beszélgetés lenne ,és Curtis és Felicity is ezt próbálják kitalálni a Helix Dynamics-al. Lehetséges,hogy Curtis és Felicity együtt alapítanak céget? Mind nagyon szeretjük Curtis és Felicity barátságát."

Akárhogy is alakul, Emily szerint az írók szokás szerint briliáns munkát végeztek az új évad megírásakor,és ez nekünk éppen elég,hogy tudjuk nagyszerű évad vár ránk.

Forrás: xx

Fanfest képek! - HVFF London 2018

2018.05.29. 23:30, Piper

Kedves látogatóink! Amint túl vagyok a "kivégzésen" már hozom is nektek a spoilereket, amennyiben találok a Londoni Fanfestről kapcsolatban, max megkérdem Nessie barátnőmet, aki olyan szerencsés, hogy már többször is eljuthatott ilyen eseményre, de meg is érdemli, talán egyszer majd én is kijutok. :) Aztán hamarosan jelentkezünk az Emily interjúval is és akkor jövő héttől már újra aktív leszek, köszönöm a megértéseteket! <3 Szép estét mindenkinek és hétfőn szurkoljatok!

Stephen Amell interjú - Minden más lesz a 7. évadban spoiler!

2018.05.23. 22:54, Piper

Itt van az a bizonyos videó, amiben nyilatkozik arról Stephen, hogy bizonyos dolgok változni fognak a 7. évadra. Én hirtelen nem találtam meg, de előtte már láttam azt a jelenetet, amiben a bébiről is kérdik és eléggé furcsa az a "nem", akkor is kötöm az ebet a karóhoz, szerintem rosszul hazudik... :'D

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.