~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 19. rész - "The Dragon"

Felicity és Oliver még mindig magukra vannak utalva, hogy felvegyék a harcot Díaz ellen. Azonban Oliver külön kérte feleségét, hadd csinálja most önmaga, egyedül a dolgokat. Felicity azonban nagyon aggódik férjéért, hiába próbálja Oliver az ellenkezőjét bizonyítani Felicity-nek. A lány Curtis-szel is közli, hogy többé már nincs csapat, hanem Oliver egyedül van. Mielőtt Oliver elindul egy újabb veszélyes küldetésre, Felicity egy csókkal próbál meg erőt adni férjének, miközben Díaz veszélyes lépésre készül... The CW: 2018. április 19. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Az a mágikus PIROS szín...

2014.12.06. 18:42, Piper ^^

Találtam egy bejegyzést a neten, ami kielemzi a 3. évad rejtélyes színét, a pirosat. (Irónikus lenne, pont a kedvenc színem. *-*) Mitől is ilyen különleges, ezzel eljátszottak az Olicity rajongók is...

Az Arrow harmadik évadának, meghatározó színe lett a PIROS! Több okból is fontos kiemelni ezt a színt! Első, hogy egyre inkább reményt ad az Olicity rajongóknak arra, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen között több kell legyen puszta munkatársi kapcsolatnál! Minél inkább már nem csak munkatársak és barátok, annál többször jön elő ez a különleges szín.

Aki nem tudná, hogy miről van szó. ---> Az első randijuk alkalmával,(amikor végre Ollie vette a bátorságot és elhívta Felicity-t vacsorázni) Ollie megemlítette neki, hogy piros volt a színe annak a tollnak amit Felicity rágott, amikor legelőször találkoztak. (szerk. megjegy. Felicity az első randijukon Ollie-val szintén PIROS RUHÁT hordott!!)

Egy másik pillanat, amikor Digg meglátogatja Felicity-t a lány új munkahelyén és elmondja neki, hogy Ollie mennyire szenved, hogy nem lehet a lánnyal, Felicity mögött egy kék ruha lógott, amit Palmer-től kapott egy estére. Közben pedig szintén piros toll volt a kezében. Ez egy utalás lehet arra, hogy jelenleg Palmer-rel kicsit közelebb kerültek egymáshoz, viszont Oliver jár állandóan Felicity fejében, a kék ruha csak ideiglenes, míg a piros toll, állandó!

Sok rajongó amúgy már a Mátrix-szal hasonlítja össze az Arrow-ot. xD Miszerint a kék pirulával a hamis világban ébred fel, míg a piros pirulával megláthatja a valóságot. :) (Ezzel kapcsolatban Morpheus idézetét emlegetik leginkább.)

Ti mit gondoltok erről az érdekes párhuzamról? Továbbá mit gondoltok, mit rejthet az a bizonyos PIROS szín? :D

Hamarosan én is nyitok egy új Olicity-s modult ezzel kapcsolatban.

Forrás: #1 #2

24 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.12.06. 21:09
Valaki

Helyesbitek katie csak annyit mondott hogy laurel karaktere várja a többit én fűztem hozzá :D

Idézet
2014.12.06. 21:07
Valaki

Amikor Teddel találja Laurelt látszik rajra a féltékenység :D Laurel:csak barátként vacsoráztunk ;)

Meg simán leet hogy egyvalaki több emberbe szerelemes. Oliver fél életen keresztül szerette Laurelt és még most is szereti de Tommy halálla éket vert közéjük és nagyon aggódik érte :) Tedet is beakarta előtte feketiteni és mondta hogy ne edzen vele :D

Sarah egyfajta lelkitárs volt a számára mivel ő megértette teljesen.

Felicitvel lassan kialakult valami. Amig Felicity mással volt leverte az asztal tartalmát de Laurelt nem szivesen látja mással de annyira szerette őt hogy elegendte *-*

Plusz 1 bónusz: A képregényben akkor jöttek össze amikor Dinah Laurel Lance már a kiforrott kanári volt.

Katie Cassidy azt mondta hogy Laurel karaktere várni fogja Olivert és majd Ollie rájön hogy Laurel az igazi és majd létrejön köztük bünüldözés közben az összhang :)

Meg a showbiznisz annyiból áll hogy néha nézettség érdekében telejesitik a rajongók vágyát de szerintem az évad végére leül ez a dolog és a rajongók is megkapják amit akarnak de a történet i mehet az eredezóti irányába :)

Idézet
2014.12.06. 20:49
Piper

Aha, de Laurel és Ollie között a piros színnek nem igazán volt jelentősége, míg Felicity és Ollie között jelképpé vált ez a szín! ;) Reméljük nem csak az évad, hanem a sorozat végéig elhúzzák. :D Nagyon furi lenne, ha Ollie most csak úgy visszaszeretne Laurel-be, akkor miért hozták volna be a Felicity-s vonalat? ;)

Neked is szép estét!

Várom a további "szócsatát"! :D

Idézet
2014.12.06. 20:42
Valaki

Szép estét! :)

Nem akarok kötekedni de Laurel is pirosba van  sokat ;)

attól függetlenül szerintem az olicitit akár az évad végéig elhúzhatják és szerintem nem lesz tartós de az olicity rajongók eléggé boldogkat lesznek majd. :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Online Gyermekáruház és bababolt Több ezer termékkel olcsón, országos kiszállítással!    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    Supernatural - Odaát - 13. Évad - Extrák - Infók - Érdekességek - Odaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - Odaátv    *****    Készítsük el együtt a születési horoszkópodat, látogass el az oldalamra és nézd meg a részleteket. Szeretettel várlak!!!    *****    Adóbevallás 2018 ! 17SZJA - 1753any adónyilatkozat letöltés szja adóbevalláshoz    *****    Részletes személyiség és sors analízis, ajándék 3 év elõrejelzéssel,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid!    *****    BOOKISLAND -> A könyvek szigete, ahol ötletet kaphatsz egy jó könyvhöz <- BOOKISLAND    *****    Rendeld meg asztrológiai elemzésed,nagyon kedvezõ feltételekkel,találkozzunk az oldalamon és válassz a sok lehetõségbõl!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Adóbevallás 2018 sms, határidõ, nyomtatvány és tudnivalók itt