Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Egy nagy kedvenc visszatér a finálé évadra - Thea Queen újra köztünk!

2019.09.19. 20:23, Piper

Sziasztok, Kedveseim. Szörnyen röstellem, hogy most így eltűntem, csak hát nekem is elkezdődött a mesterszak, ami nem könnyű és azt sem tudom, hol áll a fejem. Egy csomó zavar volt itt-ott és rengeteg egyéb dolgom is, leginkább csak facebookon tudtam aktív lenni az utóbbi időben. De igyekszem ezen változtatni. A cikk sincs elfelejtve, amint sikerül hosszabb ideig megmaradnom otthon, már fordítom is. Most viszont egy gyors jó hírrel szolgálhatok nektek.

Thea Queen, - akit Willa Holland személyesít meg - képzeljétek, visszatér közénk a 8. évadra. Na ná, hogy nem akkor, amikor Felicity-t is láthatnánk. Annyira kíváncsi leszek a Miás és az Emikos hírre, hogy fogja majd fogadni kedvenc Spurink. Vajon azt is megtudjuk, mi lett vele és Roy-jal? Maguk a készítők is úgy nyilatkoznak, hogy nagyon izgatottak a hírtől. Én imádom Theát, úgy hogy nagyon örülök. Forrás: TvLine.com 

Arrow season 7 - Bakiparádé

2019.09.03. 21:36, Piper

Sziasztok. Bocsi, bocsi végre ide is eljutottam. Mint mondtam, mivel a sorozat már a végéhez közeledik, most a facebookon vagyok aktívabb, mint a főoldalon. A 8. évad Emily nélkül kicsit fájó lesz számomra is. De, mint mondtam emléklapnak megmarad az oldal és ha minden igaz friss spoilerek még ugyanúgy érkezhetnek a jövőben, hiszen nagyon remélem hogy valóban Star City 2040 lesz az új sorozat. :) Nagyon jó lenne. Emlékezzetek csak, hogy már elkezdtem kidolgozni egy menüt a gyerekek számára is. Rövidesen pedig érkeznek is az újabb modulfrissek, de most még csak híreket hozok egyelőre. Addig is szerintem bőven találtok nézegetni valót a lapon. Ráadásul még adós vagyok nektek néhány modul megújításában és a hibák korrigálásában. Ami késik, nem múlik. Itt leszek. Most azonban elhoztam nektek a 7. évados bakiparádét, sokkal jobb minőségben és teljes egészében láthatjátok, mint anno a facebookon megosztott bejegyzésben. Jó mulatást, volt min mosolyogni. De ezekre szükség van, hogy a profi színészi munka végül megjelenhessen a képernyőn.

David Ramsey interjú - Vajon hogyan folytatódik az Arrow 8. évada? Spoiler!

2019.08.26. 22:58, Piper

Ahogy ígértem nektek, el is kezdtem fordítani a David interjút, de mivel elég hosszú volt és alaposan át kellett olvasnom, bocsánatot kérek, amiért csak most tudtam posztolni az egészet. David beszél nekünk egy kicsit a folytatásról, a show örökségéről, a crossoverről és arról, hogy milyen Emily nélkül az egész forgatás.

David elmondta a "Den of Geek"-nek, hogy olyan emberként, aki már a kezdetek óta tagja a csapatnak, egy kissé szürreális ugyan a sorozat végéhez közeledő érzés, ugyanakkor felemelő is tud lenni. David örül, hogy végre John Diggle is részese a képregényuniverzumnak, mint a "Spártai". Hálás a szerepéért. David elmondta továbbá azt is, hogy Emily hiánya annyira érezhető volt már az utolsó évad első részének forgatásakor is. Az a dinamika, az az energia, amit Emily hozott magával, teljesen megszűnt. Érezni lehetett a hiányát. A crossoverek valószínűleg az Arrow nélkül is folytatódni fognak, az Arrow stábjának azonban egy kicsit keserűbb lehet most ez az érzés, hiszen számukra ez lesz az utolsó. Lényegében furcsa számukra, hogy a kilencedik évre már tudják, nem kell újra visszajönniük, ezért megpróbálnak majd mindent elkövetni azért, hogy a legjobbat hozzák ki mindenből. Majdnem elsírtam magam, mikor Davidet arról kérdezték, hogy mi lett számára a legnagyobb kedvenc az egész "Arrowos" évek alatt. Így fogalmazott: "Három dolog. A fanok. A munkatársaim és a vezető producerek." Minket vett előre. Elmondása szerint, nem kis részét képezték az Arrow sikerének a (jó értelemben) őrült, csodálatos rajongók. Fordítottam: Denofgeek.com

(C) ARROWOLICITY.GP

Arrowverse - Multicouples videó Saját alkotás

2019.08.21. 21:26, Piper

Sziasztok. Mára egy kis meglepetéssel készültem nektek. A délelőtt nagy részében és egész délután ezen a videón dolgoztam. Elkészítettem a legelső Arrowversés multicouples videómat. Hiszen nem csak az Olictiyt shippelem egyedül ebben a nagy sorozat univerzumban, hanem most megismerhetitek a TOP 10-es listám szereplőit. A jeleneteket nem feltétlen a listám sorrendje alapján készítettem, de bizonyára mára már mindannyian tudjátok, hogy a két legnagyobb kedvencem az Felicity és Oliver és Zari és Nate párosa, majd őket követi Nora és Ray párosa, a Snowbarry szívem pedig még mindig nem szűnik meg reménykedni, bár nagyon távolinak tűnik most már sajnos az a bizonyos endgame. Jó szórakozást kívánok a vidihez!

Kimaradt jelenetek és nagy visszatérések - Közeledik a 8. évad!

2019.08.19. 15:21, Piper
//arrowolicity.gportal.hu/portal/arrowolicity/image/gallery/1566221364_76.png

Sziasztok! Kb. egy napja megosztottam a facebook oldalunkon egy cuki kimaradt jelenetet, melyben egy Olicitys párbeszédet láthatunk és egy kis csók is elcsattan a pár között a jelenetben. Ilyenkor nagyon szomorú tudok lenni, hogy ezek már nem fértek bele a műsoridőbe, ugyanakkor örülök, hogy utólag megkapjuk azért őket. Ezt a videót most ide is belinkeltem nektek. Emellett pedig, - én már fotók alapján, mintha láttam volna, szóval nem lepődök meg - úgy tűnik, hogy John Barrowman is visszatér az Arrow 8. évadára, mint Malcolm Merlyn. Várható volt, hogy előbb vagy utóbb ismét felbukkan kedvenc Fekete Íjászunk. Kérdés, hogy melyik Föld, melyik szerepében, mert ha igaz a mi Földünkön az ő karaktere már halott. Továbbá úgy csiripelték a madarak, hogy még Thea visszatérése sem kizárt. Zöld Íjász facebook is megerősítette a hírt. :) Forrás: cbr.com

Hát valamiért nem sikerül beágyaznom a videót, de KATT IDE és már nézheted is.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.