Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Emily vágya a mini-crossoverekről

2018.08.16. 21:42, Rice & Piper

Köszönjük Rice-nak, megérkezett a fordítás. Ezúttal Emily-vel készült teljes interjú összefoglalót olvashatjátok el, hogyan képzelne el néhány újabb mini-crossovert és mennyiben lenne ez jó a sorozatok folytatását, karakterek életét tekintve...

Forrás: xx

Az Arrow 6.évadának fináléja Oliver börtönbe kerülésével ért véget,de nem ő az egyetlen szereplő aki nem a megfelelő körülmények között ragadt. Oliver börtönbe kerülésével Felicityre hárul Williamről való gondoskodás,mint anyuka,és vezetnie kell az Arrow csapatot is. Nagyon hasonló helyzettel kellett szembenéznie a Flash sorozat egyik szereplőjének,Irisnek a 3. és a 4. évad között, mikor Barry bajban volt.A San Diego comic con során szó volt egy lehetséges "crossover"-ről a Flash és az Arrow között,amely hasznára válna Felicitynek. Emily Bett Rickards:" Úgy gondolom,ha Felicity néha felhívhatná Irist némi tanácsért,az nagyon jó lenne. Úgy érzem,ők ketten sokat dolgoznának együtt. Két külön világban élnek,és csak 1 epizód erejéig úgy tenni,mintha akkor egy világban élnének,nekem nagyon furcsa lenne. Szerintem jóval több ilyen "crossover"-re lenne szükségünk,hívhatnák egymást többször is." Ha bárki is megtudná érteni Felicity-t most,az Iris lenne,hisz ő tudja milyen szeretni egy hőst! A hasonló körülményeik miatt, nagyon sokat tudnának egymásnak segíteni,ráadásul barátok is. Felicity bizalommal hívhatná fel őt segítségért. Természetesen történtek már kisebb "crossover"-ek a sorozatban,Diggle néha elugrott Central City-be,az ominózus King Shark esetnél is Argus helyett. Felicity is járt már Central Cityben Iris eljegyzési buliján,és ki ne emlékezne arra mikor Oliver segített Barry-nek megmenteni Central City-t a tűzvihartól,miközben Olivernek meggyűlt a baja Ra's al Ghul-al. De a találkozásaiknak nem kellene mindig drámainak lenniük, a barátok egyszerűen találkozhatnak is és lóghatnak együtt kicsit. Emily Bett Rickards csatlakozna Echo Kellum-hoz egy miniatűr crossover erejéig. Kellum: Csak egy kis "crossover". Mindenki átjön,együtt játszunk,jól érezzük magunkat,és az élet dolgairól beszélünk. Emily: Nagyon szeretném látni ahogy pizzát esznek,és 1 órán át nézni ahogy mossák a fogukat " 😀 Nem vagyok benne biztos,hogy ez valaha megtörténik,hogy látjuk őket játszani,és pizzát enni anélkül,hogy ne épp golyók repülnének feléjük,vagy félbe ne szakítaná őket pár gonosztevő,de minden esetre mókás lenne egy web sorozatnak. Mindkét sorozatot ugyanott forgatják,miért nem fognak meg két szereplőt és viszik el Star Cityből Central Citybe,hogy kicsit együtt lógjanak? Nos,csak az idő a megmondhatója,hogy ez megtörténik-e. Minden esetre decemberben láthatunk egy Arrow crossover epizódot majd. Batwoman debütál majd a crossover során,mi pedig majd találgathatunk,hogyan is alakul a történet.

Nászút és baba? - Rajongók vs Stemily

2018.08.14. 22:12, Piper

Sziasztok. Picit sűrű a programom a hétre, de biztosan végezni fogok az ígért modulfrissel is. Most azonban megtaláltam a Comic-Conról azt a kivágott interjúkockát, amelyben a riporter Emily-t és Stephen-t a nászútról és a babavárásról faggatja Olicity téren. Lássuk mit szól a párost életre keltő két zseniális teremtés ehhez. Bár Emily és Steve is igazán pajkosan elhesegetik ezeket a gondolatokat én nem hiszek nekik, márcsak az ábrázatukból ítélve sem. :) Ha nem is a 7. szezonban, de ha lesz 8. szezon csak megjátsszák már az írók, ha kell bármeddig várunk rá, csak megtörténjen! Nemigaz? ;)

Spoiler a 7. évadról! - Interjú Julianaval!

2018.08.13. 22:47, Piper

Sziasztok. Végre elkészültem a beígért Juliana spoileres interjúval. FIGYELEM, TÉNYLEG NAGYON SPOILERES! Ezt még a júliusi Comic-Con során kaptuk és most vált elérhetővé. Néhány helyen meggyűlt a gondom, míg értelmes magyar fordítást tudtam végezni, de a lényeg azt hiszem mind itt van. :) Juliana többek között beszél Dinah-nak a csapattal való kapcsolatáról, illetve a veszteségeiről, meg fog-e bocsátani Laurel-nek és egyedül vagy csapatban? Kinek szurkol a színésznő és mit gondol Dinah. A fenti videóban angolul szintén hasonló dolgokról beszél Juliana és látszik is rajta az a kicsattanó öröm, ami mutatja, mennyire élvezi a forgatásokat és szerintem a fanokat is totálisan. Meg persze, mi is szeretjük őt. :)

Hogyan tud boldogulni Dinah a változásokkal a hatodik szezon után? A csapat kezdetben az Argusnál van elszállásolva?

Juliana: Dinah igyekszik meggondolni, hogyan tudja a legjobb módon megvédeni önmagát, most hogy a személye nyilvános. Mindenki próbál a 7. évadban sokkal óvatosabb lenni. Valamit muszáj lesz kitaláljon, hogyan folytatja a munkáját.

Lesz valaki, akivel fordulhatnak egymáshoz?

Juliana: Megmarad magának. Főként a csapattal vannak konfliktusai, talán éppen azért, mert le kellett gyűrnie a veszteséget, ami érte. Most talán jobb csapat nélkül. Oliver nélkül minden más. Mindenki hiányolja őt.

Mit szólt ahhoz, amikor először olvasta a 7. évad forgatókönyvét?

Juliana: Esküszöm, ez az egyik legjobb darab, amit olvastam az 5. évad óta! Gyakorlatilag már az elejétől leesett az állam! Második epizód is nagyon jó lesz. Többet nagyon nem olvastam még. Egy biztos, remekül van megírva és az új írónk egész egyszerűen zseniális!

Az előző évad eseményei után, mi lesz a bizalommal? Hogyan lehet újra visszaállítani?

Juliana: Na igen. Talán ez lesz az egyik legnehezebb feladat a szezonban. Hogyan tud majd a város ismét bizalmat szavazni a hőseinek?

Hogy fogja feldolgozni Quentin veszteségét Dinah?

Juliana: Azt hiszem ez az egyik legnehezebb feladat mindannyiunk számára. És nem csupán, mint karaktereknek, de mint színészeknek egyaránt! Dinah számára ez a veszteség biztosan érezhető lesz, hiszen amellett, hogy mennyi veszteséggel meg kellett már birkóznia, Quentin-re valóban úgy tekintett, mint egy kitűnő szövetségesre, valamilyen apatípus volt számára. Különösen azért lesz nehéz, mert Paul már kilépett a sorozatból.

Hogyan fog alakulni a Laurel-lel való rivalizálása?

Juliana: Úgy hiszem, hogy Quentin halála adott némi együttérzést neki Laurel-rel. Nem mondanám, hogy a kedvenc emberei közé tartozna, de talán ráléphet a megbocsátás útjára...

Még mindig lesz sok vita a csapat tagjai között?

Juliana: Azután, ami Oliver-rel történt, most a csapat lenyugodott. A nem túl harmonikus állapot megszűnik létezni. Ez annak tudható be, hogy mindannyian rájöttünk arra, Oliver mekkora áldozatot volt képes hozni értünk. Tehát kevesebb lesz a vita jóval ebben a szezonban, aminek jómagam örülök, hiszen kedvelem a csapatban való munkát.

Ahogy hallani, a 7. évad egyik nagy témája a jóvátétel lesz. Hogyan hat ez ki Dinah személyiségére?

Juliana: Dinah megpróbálja a kapcsolatait egyenesbe hozni, majd hősnőként, civilként és rendőrként is jót cselekedni, önmagát újraprogramozni.

Köszönet a serienjunkie.de-nek!

Köszönöm a türelmeteket! :)

You Hear a Song

2018.08.11. 22:47, Piper

Halihó, Kedveskéim! Remélem csodaszép estétek van, jól telik mindenkinek a hétvége. Szerencsére az egérproblémám megoldódott, drága bátyám életmentő volt, a kezem viszont lassan gyógyul, elég durván felsértettem sajnos, rendesen be is kötöztük. Ilyen az élet, nemcsak a sorozatban történnek sajnos váratlan és komoly szituációk, de még az a mázlim, hogy nem törött el. Szerencsetojás. :D Na, ami pedig a sorozatot illeti és Kedvenceinket. Sajnos még mindig úgy kell kipréselnem valami infót a netről, mert alig találok. Egy fordítás hamarosan érkezik, amivel még adósok vagyunk felétek. A spoilerekről jelenleg annyit tudtam meg, hogy vannak pletyik miszerint Quentin esetleg életben van, azonban mint tudjuk Paul nem tér már vissza a 7. évadban, legalábbis állandó szereplőként biztos, hogy nem, így tuti kacsa a hír, hacsak nem egy-egy rész erejéig. Megmondom őszintén, jobban örülnék, ha élne, ha már ennyi évadot kapott a karaktere és többnyire azért szerencsére szerethető volt, bár időnként akadt, hogy legszívesebben hátsón billentettem volna Mr. Lance-t. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel. Egy kis nosztalgiaként pedig egy újabb csodás rajongói alkotás kedvenceinkről, hamarosan pedig már én is készítek nektek egy újat és lehet holnap megpróbálkozom a modullal is, bár néha még a gépelés is megerőltető és az hosszabb időt igényel a képkivágásokkal, meg mindennel együtt, szal lehet még várok egy-két napot, de ha jobban leszek, már holnap nekiállok. Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire türelmesek vagytok és továbbra is így kitartotok a lap mellett, nem hagyunk cserben titeket sosem! Mégha mostanában nem is jön össze a napi friss, azért a majdnem mindennapi megvan. Arra azért figyelek. :)

IGN.HU - Új infók a Batwomanről

2018.08.09. 22:25, Piper

Sziasztok. Mivel nagyon pangás van a külföldi lapokon, kicsit körbenéztem magyar oldalokon, hátha ők találtak valamit és jól láttam. Ezúttal, aki még nem olvasta, Batwoman-ről kaphat új híreket, ha erre a linkre kattint. Hú, én már nagyon izgatott vagyok! KATT! A modulfrisshez most egy kis türelmet kérek ismét, ugyanis tegnap lesérült a bal kezem. Remélhetőleg hamarosan rendbe jövök, mert így még a gépelés is picit nehézkes. Köszönöm! :)

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.