Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

10 ok amiért Felicity és Oliver összeillenek!

2015.01.08. 17:05, Piper

Összeszedtem a saját 10 okos listámat, miért is lenne jó, ha kedvenceink szerelme végre beteljesülhetne. ^^

1. KÉMIA: Már a legelső találkozásuk óta akkora érzelmi bomba van köztük, ami bármelyik pillanatban robbanhat!! Hihetetlen összhang és szenvedély, egyszerűen együtt kell legyenek!!

2. Ollie-nak Felicity előtt nem kell titkolóznia: Oliver nem kell attól rettegjen, hogy fogadja majd a szerelme, hogy valójában kicsoda ő. Hiszen Felicity is ugyanúgy őrzi már hosszú ideje Oliver titkát, ahogy a férfi maga is. Felicity ráadásul a legnagyobb technikai segítség, vész esetén. Hosszú ideje hihetetlen erős a csapatmunkájuk!

3. Oliver-t sosem láthattuk olyan boldognak és szerelmesnek, amikor Felicity-vel van: Magasról leír Ollie-ról, hogy érez és mindent megadna, ha tehetné, hogy szerelmével lehessen. Felicity ugyanígy érez, csupán Ollie lépését várja. De a 21. században élve, már akár a nők is kezdeményezhetnek. ;)

4. Az örök lelkitársak: Felicity az egyetlen, aki fel tudja vidítani Olivert és a legrosszabb helyzetben is reményt ad neki a folytatásra.

5. Oliver csak Felicity-re hallgat: Az utóbbi időben észrevehettük, hogy amit Felicity kér Ollie-tól, annak úgy kell lennie, senki nincs rá nagyobb hatással az ITC-s csajszin kívül. ;)

6. Rengeteg mindenben hasonlítanak: Órákig lehetne sorolni miben hasonlítanak. Ráadásul mindkettő rejteget/rejtegetett valamit a múltjából.

7. Kell valami újat vinni a sorozatba: Uncsi lenne, csak a képregényeknél leragadni, az a jó, ha sosem tudhatod, mit hoz a jövő... ;)

8. Oliver kapna egy nagyon cuki anyóst: Smoak mamát egyszerűen, nem lehet nem szeretni. ;) Felicity egyértelműen ráütött kedvességet tekintve. ;)

9. Egymás nélkül csak szenvednek: Számtalanszor láthattuk már az utóbbi időben, mennyire megkönnyezik és megszenvedik azt, hogy még mindig nem teljesedhet be a szerelmük. Reméljük ez jó irányba fog változni. Ráadásul úgy civakodnak néha egymással, mint a friss házasok. :D:D

10. Az életüket adnák egymásért: Hihetetlen erős a szerelmük. Egy percig sem gondolkodnának, ha a másik veszélybe kerülne. Az életüket is kockáztatnák egymásnak. Nagyon fontosak egymásnak!

10+1. A legjobb barátok a Földön: Amikor nem éppen szerelmet vallanak egymásnak, a legjobb barátok, amennyire csak egy férfi és nő között lehetséges, ha éppen nem féltékenyek egymás udvarlóira. :D

ÉSS A TI 10-ES LISTÁTOK?? Várom nagy örömmel! ;)

(C) ARROWOLICITY.GP

Még több remény az OLICITY ENDGAME-re!!

2015.01.08. 09:47, Piper

Találtam az egyik legnagyobb angol nyelvű Olicity-s facebook rajongói oldalon egy kiemelt bejegyzést, még áprilisból, amit Marc osztott meg velünk. Ebben konkrétan elmagyarázza azt, hogy a képregények csupán ihletet adtak nekik a sorozat elkészítéséhez, megállapodás van a képregényekkel, de csak a történet karakterei alapján, ez nem azt jelenti és ezt Marc mondta, hogy szigorúan követniük kell, ami abban van leírva. Ergó simán lehet Olicity endgame és teljesen átírhatják a sorozatot. Szerintem és most úgy érzem összeállt a kép, a képregényben Laurel és Oliver házasok voltak, itt viszont az elején letudták annyival, hogy jegyesek voltak, de szakítottak. Vagyis!! Elképzelhető, hogy ezt a szálat végképp abbahagyták és Laurel-nek is teljesen más szerelmi véget szánnak a készítők, aminek én nagyon örülnék. Tehát most még jobban hiszem az Olicity endgame-t. :) És ezzel már egyre többen vannak így, a rajongói lap adminjának is ez jön le a cikkből, hogy Felicity és Oliver happy endjére most van a legnagyobb esély!! Ti mit gondoltok, én kiugranák a boldogságtól?! ^^ <3

És valljuk be őszintén, mi értelme van szigorúan papírformát követni, semmi izgalom nem lenne benne, (igaza van az egyik kommentelőnek is) hiszen az összes képregényrajongó már előre ismeri az egész történetet, sokkal izgibb tényleg, ha valami teljesen újat visznek bele a készítők. Ezzel tökéletesen egyetértek! Hiszen ez így lenne kerek és nagyszerű és valami hasonlót várok a Flash-től is. :) Hiszen ott Caitlin-t sajnálnám a legjobban, ha gonosz kéne legyen... Imádom őt és Barry-t és a köztük lévő kémiát! <3 ^^ 

És, ha ez még mindig nem lenne elég! Marc szerint Emily és Stephen között már az 1x03-ban elkezdődött valami nagy kémia... :)))

Íme:

Forrás: #1

Imádunk Colton!

2015.01.08. 09:11, Piper ^^

Halihó! Éppen nézegettem a facebook-ot és lám milyen csodálatos dologra leltem... :D Colton Haynes (Roy) megosztott velünk egy vicces forgatási képet, ahol David-del és Emily-vel látható. Imádom Colton-t! <3 Emily-vel hatalmasak, ahogy bohóckodnak és ez alkalommal Dave sem maradhatott ki az ökörködésből! <3 ^^ Asszem Felicity, Diggle és Roy egyelőre még vidámak, bárcsak azok is maradhatnának... :D

3x10 "Left Behind" első promo!!

2015.01.08. 07:26, Piper ^^

ÉSSS VÉÉÉGREE!! Szép jó reggelt mindenkinek! ^^ Mivel kb. márcsak 2 hét van vissza a folytatásig, most meg is kaptuk a legelső beharangozót, nekem nagyon tetszik, nagyon izgalmasnak tűnik, hála az égnek nem túl szomorúsra csinálták, inkább izgalmasra. :) Kinek, hogy tetszik?

Szárnyal az oldal!!

2015.01.07. 20:25, Piper *-*

Az utóbbi napok látogatási statisztikáit böngésztem és már 3. napja éri el a 100 feletti látogatószámot a lap. Ráadásul már az átlaglátogatottság is közeleg a bűvös számhoz. Nagyon szépen köszönöm. Ha így megy tovább egy héten belül eléri a lap a 6000 látogatót! Thank you Oliver és Felicity nevében is! ^^ <3

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.