Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Elmélkedések - Miért is Oliver Queennek kell győzedelmeskednie és nem Al Sah-Himnak?

2015.04.08. 22:42, Piper

Amint megérkezett az új rész címe, rögvest elindultak a találgatások, vajon miért térünk vissza mégis Oliver Queen-hez és hogy hogy mégsem Al-Sahhim győzedelmeskedik kedvenc Íjászunk felett?

"A nevem Oliver Queen. 5 pokoli év után egyetlen céllal tértem haza: hogy megmentsem a városomat!Azóta mások is csatlakoztak a hadjáratomhoz. Nekik Oliver Queen vagyok, Starling City lakói számára viszont valaki más, valami más..." A kezdetek óta ez rögződött bennünk!

A kettősség amúgy is folyton folyvást Oliver életének a része, Íjászként és civil érzésekkel teli emberként is.

Kik azok akik miatt ő ő maradhat?

3x21-ben bizonyára összetörik majd a szívünk, hogy kedvencünk a sötét oldal ízét is megkóstolja majd, de mégis képtelen lesz feladni emberi mivoltát, hiszen ő nem pusztán csak egy egyszerű férfi, ő az a férfi, aki Felicity nagy szerelme, a férfi akit Digg sosem hagy cserben, mert vakon bízik szinte már testvérében, Roy számára egy igazi bálványozott példakép és mester és Thea, az imádott kishúg! Ez mind-mind azt mutatja, ő nem maradhat Al-Sah-Him, ő igenis Oliver Queen, ő neki megmarad az embersége, meg kell maradjon az embersége! Győzedelmeskedhet a gonosz felett!

Ugyanezt mondtam én is, osztja a véleményem a blogoló! Szerintem is ők lesznek a legnagyobb támaszai és inspirálói Olivernek és tudjuk, hogy helyes döntést fog hozni és reméljük ez Olicity szemszögből is kedvező lesz nekünk!

Forrás: #

19 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.04.09. 18:47
dorothy.
MorganaA magyon tetszik amit írtál és teljesen egyetértek azzal hogy a túlélő az Oliver és nem a " jelmezei". Nagyon jól fogalmaztad meg magyon tetszett :)
Idézet
2015.04.09. 18:40
MorganaA

Kösz!

Szerintem már a 3x20-ban összetörik. :-(

Komolyan a forgatóköny írók megérdemelnek min. egy évet a szigeten.

Még meddig kínozzák a szerencsétlent? Jó tudom, pokolra kell menni, ahogy minden hősnek a világirodalomban, minden emberre nehéz próbatételek várnak. Ha valaki elérte a labirintus középpontját (halál), az utat ellenkező irányban bejárva újjászülethet, Hercules is kijött az alvilágból....egyébként is minden ember önmaga alakítja ki a saját menyországát és a saját poklát...stb.

Oliver lemegy a pokolba, ha kell, hogy megmentse aki fontos neki, akiket szeret. Thea az imádott kishug (elveszett ifjuság és ártatlanság), Felicity (a boldogság lehetősége és aki képes a saját pislákoló fényét felerősíteni, életben tartani), Diggl a megbízható barát, társ, testvér (horgony a zavaros vizeken), Roy, a tanítvány (kvázi gyerekem), a még mindíg fontos múlt "szerelem" Laurel. Mind-mind egy érzés OQ-ben. Aki eddig is minden kínt és keservet túlélt. Az emberség, amit nem veszíthet el, még a pokolban sem, mert a túlélő nem az Arrow, nem Al-Sahim, hanem Oliver Queen.

Idézet
2015.04.09. 18:28
Piper

"egyetlen céllal jöttem haza, meghódítsam Felcity-t..." xd *-*

amúgy viccet félretéve tényleg nagyon jól hangzik angolul *-*

Idézet
2015.04.09. 18:17
vir
Igy van, teljesen egyetertek. Viszont meglattam a szoveget es ezt nem hagyhatom ki: My name is oliver queen. After five years in hell,i have come home with only one goal. The save my city. Now others have joined my crusade. To them, im oliver queen. And the rest of starling city...im someone else. Im SOMETHING else. Ohh ez a something a kedvenc reszem az egeszben.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!