~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. hétfő (október 16. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Az a mágikus PIROS szín...

2014.12.06. 18:42, Piper ^^

Találtam egy bejegyzést a neten, ami kielemzi a 3. évad rejtélyes színét, a pirosat. (Irónikus lenne, pont a kedvenc színem. *-*) Mitől is ilyen különleges, ezzel eljátszottak az Olicity rajongók is...

Az Arrow harmadik évadának, meghatározó színe lett a PIROS! Több okból is fontos kiemelni ezt a színt! Első, hogy egyre inkább reményt ad az Olicity rajongóknak arra, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen között több kell legyen puszta munkatársi kapcsolatnál! Minél inkább már nem csak munkatársak és barátok, annál többször jön elő ez a különleges szín.

Aki nem tudná, hogy miről van szó. ---> Az első randijuk alkalmával,(amikor végre Ollie vette a bátorságot és elhívta Felicity-t vacsorázni) Ollie megemlítette neki, hogy piros volt a színe annak a tollnak amit Felicity rágott, amikor legelőször találkoztak. (szerk. megjegy. Felicity az első randijukon Ollie-val szintén PIROS RUHÁT hordott!!)

Egy másik pillanat, amikor Digg meglátogatja Felicity-t a lány új munkahelyén és elmondja neki, hogy Ollie mennyire szenved, hogy nem lehet a lánnyal, Felicity mögött egy kék ruha lógott, amit Palmer-től kapott egy estére. Közben pedig szintén piros toll volt a kezében. Ez egy utalás lehet arra, hogy jelenleg Palmer-rel kicsit közelebb kerültek egymáshoz, viszont Oliver jár állandóan Felicity fejében, a kék ruha csak ideiglenes, míg a piros toll, állandó!

Sok rajongó amúgy már a Mátrix-szal hasonlítja össze az Arrow-ot. xD Miszerint a kék pirulával a hamis világban ébred fel, míg a piros pirulával megláthatja a valóságot. :) (Ezzel kapcsolatban Morpheus idézetét emlegetik leginkább.)

Ti mit gondoltok erről az érdekes párhuzamról? Továbbá mit gondoltok, mit rejthet az a bizonyos PIROS szín? :D

Hamarosan én is nyitok egy új Olicity-s modult ezzel kapcsolatban.

Forrás: #1 #2

24 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.12.06. 21:28
Piper

hát mondjuk arra kíváncsi leszek Laurel, hogy fogadja majd, hogy Ollie megcsalta és van egy gyereke :D szerintem Felicity-t nem tudná megcsalni, de nem tudom én ha szeretnék valakit, nem csalnám meg... :D

Idézet
2014.12.06. 21:25
Valaki

Tudok párszázat linkelni *-*

És a sorozat készitői nem félnek annyira szerintem :) Csak az olicitisek hallatják a véleményüket de az olicitvel sem volt állítólag több a nézettsdég csak ugyanannyi :)

Idézet
2014.12.06. 21:24
Piper

épp nézegettem múltkor is a youtube-t, hébe-hóba alig akad valami Lauriver-es videó, viszont a youtube tele van Olicity-vel, még a csapból is az folyik... :D ;)

Idézet
2014.12.06. 21:23
Valaki

Most fokozatosan megszerettetik Laurel karakterét ;)

Meg a sorozat leges-legvégén tökmindegy lesz és saraht is kinyirták pedig mindenki őt szerette ;)

Idézet
2014.12.06. 21:18
Piper

tudom, hogy Katie egyszer azt nyilatkozta, hogy Laurel azért majd ott lesz! Viszont, ha most összehozzák Ollie-t és Laurel-t ismét, - ne haragudj, de szerintem full kémia sincs köztük és szerintem Laurel a legaranyosabb Tommy-val volt - a rajongók olyanannyira dühösek leszenek az eddigi kommenteket látva, hogy tuti lecsökkene a nézettség és ezt a készítők sem akarhatják és összetörni a sori végére millió rajongó szívét! amúgy pl. ott a TVD, sosem volt tervben elviekben, hogy Caroline-t és Stefan-t összehozzák, de most már annyi rajongó akarja, hogy úgy néz ki Steroline Endgame lesz és Delena, amit szerintem szintén nem terveztek be, a könyvtől már messze eltértek! :)) Ennyit a rajongók erejéről!! :D:DD

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 | 3 | 4 | 5 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték – Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!