Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Olicity - Valentin nap

2015.02.14. 12:29, Piper

Halihó. Csodálatosan szép délutánt mindenkinek. Elég nehéz napom volt, egész délelőtt nyelvvizsgáztam. Pff. nem volt egyszerű, de bízom magamban. Ezért nem érkeztek még frissek reggel. Most viszont készültem egy érdekességgel nektek, vagyis egy játékkal. Gondolom Ezinemnek is tetszeni fog.

Aki szeretne részt vehet benne! Mivel a szerelmesek napja a mai, így arra gondoltam írjuk le a TOP 5 Olicity-s pillanatunkat! Tudom, hogy volt már hasonló, de ez akkor is olyan jó! És mi kíváncsi lelkek vagyunk! Szal aki szeretne, a hozzászólásokban várjuk a részvételét!

Piper TOP 5 Olicity-s momentuma:

1. Olicity kórházi csók
2. Oliver búcsúja Felicity-től, a "Szeretlek!" szóval.
3. Oliver bevallja Cupidónak, mennyire szeretne Felicity-vel lenni, csak nem lehet.
4. Oliver féltékenysége, a 3x07-ben!
5. Oliver megmenti Felicity életét a Gróftól
5+1. Oliver Felicity-ről álmodik...

Felicity - Két hős között?

2015.02.13. 21:46, Piper

Halihó. Most fordítottam nektek egy cikket ami egy kicsit a kialakuló szerelmi háromszögünkről szól. Ugye emlékeztek még mikor Felicity panaszkodott Oliver-nek arról, hogy nem igazán járt még senkivel, annyira nem figyel rá fel senki, stb.? Hát most aztán tényleg nem mondhatja, hogy senki sem fut utána, ugyanis most nem csak egy hős, hanem mindjárt ketten is versenyeznek Felicity szívéért. Ráadásul az egyik pont Oliver.

Az alábbi cikk most arról szól, mi várható a jövőben Ray-Felicity-Oliver téren. Szegény Felicity eléggé két tűz közé kerül. Egyrészt ugyebár szerelmes Oliver-be, de most nagyon haragszik rá és jelenleg eléggé elhidegült a viszonyuk. Közben pedig épp ez löki egy kicsit közelebb Ray-hez is a lányt. A tetejében mind a két férfi Felicity-be szerelmes. Felicity-nek így nincs egyszerű dolga. A cikk szerint, a 3x15-ös részben majd jobban fény derülhet arra, hogy mit csinál másként Ray, mit Oliver. Mennyire különbözik egymástól a két karakter és ezt Felicity, hogyan tudja majd kezelni. A lány tisztában van vele, hogy teljesen más Ray, mint Oliver. Talán itt lesz majd az a bizonyos nézeteltérés??
Szerintem Felicity mind a két férfit kitűnően tudja kezelni! Tudja, kinek mit kell mondani. És hamarosan látni fogjuk, ahogy Oliver és Ray összeszólalkozik majd és Felicity-nek kell majd talán helyre hoznia ezt a kitörést a két férfi között..

Hmmm... Ti mit gondoltok, Felicity ért mind a két férfi nyelvén? Szerintetek kihez illik legjobban Felicity? Vajon Ray-jel összejönnek egy időre? Ti még reménykedtek, hogy a harmadik vagy végső fináléban az Olicity győzedelmeskedik? Mi még mindig atomerősen bízunk abban, hogy Felicity és Oliver szíve örökre egymásnak lett teremtve!! Egyébként nézzétek csak, máris az első kommentár egy vérbeli Olicity rajongóé a forrásnál...

Forrás: #1
Fordítás: Piper

3x13 Kanárik - Szerkesztői kritika

2015.02.13. 18:39, Piper

Huh. Hát. Végre eljutottam odáig, hogy megnézzem az eheti részt. Elég vegyes érzelmeim születtek az epizóddal kapcsolatban. Az biztos, hogy izgalomban nem volt hiány, többször is tátott szájjal bámultam a képernyőre! Tökéletes volt ezen a téren. Viszont több dolgot is hiányoltam! Bővebb után, folytatom! Vigyázz, mert spoileres és tartalmas lesz!

Felicity baba - Legjobb kémia - Valentin napi üdvözlőkártyák

2015.02.13. 07:54, Piper

Halihó. Ma délelőttre két meglepetést szántam nektek. Az egyik jó hír, hogy úgy néz ki Felicity és Oliver toronymagas győzelmet arattak az internetes szavazáson! Sajnos komolyabb díj ahogy elnézem nem lesz, de azt viszont mindenki látni fogja, mekkora rajongói tábora van ennek a csodálatos párosnak! <3 Mi Ezinnel köszönjük, hogy szavaztatok, mi is letettük voksainkat és megérte! Az alábbi linken erről ti is megbizonyosodhattok!

A másik cuki hír, hogy nem rég dobtak piacra Arrow-akciófigurákat és köztük van a mi Felicity-nk is. A képet láthatjátok is fölül. Esküszöm, nekem is kell egy! *-*
Amúgy láttam már Diggle-ét, Roy-ét, meg talán Fagyasztókapitány (bocsi most holt nem jut eszembe Cisco őrült elnevezése), Oliver-ét még nem. De szerintem ez a Felicity baba sikerült a legjobban.

Plusz, Angie és Cat hívták fel rá a figyelmünket, hogy most adott ki a Spoilertv Valentin-napi üdvözlőlapokat, ha jól láttam 3 db Arrowos készült. Az egyiken Diggle, a másikon Oliver, a harmadikon pedig Felicity látható. Majd ezeket is linkelni fogom. Köszönjük a felhívást!

Charmed honlapverseny - 3. helyezés

2015.02.12. 18:43, Piper

Alig hittem a szememnek mikor ma ránéztem a charmed500.gp-re és megláttam az eredményhirdetést. Sikerült elcsípje a lapunk a 3. helyét a dobogónak! Nagyon szépen köszönjük Kittinek és Darlának a lehetőséget, hogy részt vehettünk a versenyen és köszönjük a nyereményt is! Excellente!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.