Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Új fejléc

2015.02.24. 23:41, Piper

Hát elkészítettem az első "komolyabb" fejlécemet a lapnak. Közel sem olyan gyönyörű, mint Eziné, csak azért raktam ki újat, mert többen is már kérdeztétek, mikor lesz váltás. Most készítettem egyet nektek, saját kezűleg. Az alap képet Ezin szerezte, én pedig átformáltam fejléccé, holnap még igazítunk rajta egy pöppet a háttér miatt. De azért reméljük elnyeri tetszéseteket, bár nekem akkor is Eziné jobban tetszett!! Dizicserét nem tervezünk, tökéletes ez a zöldes-feketés színvilág!

Nem fog kedvezni nekünk a következő rész!

2015.02.24. 07:43, Piper

Jó reggelt mindenkinek! Azt hiszem teljesen a megszállottja vagyok ennek a párosnak, már másodszorra álmodtam róluk és olyan jól esett!!! <33 Éppen ezért is fáj nagyon, hogy egy rossz hírt kell közölnöm veletek a következő epizódra tekintve!

Marc tumblr-jén valaki megkérdezte őt, hogy kaphatunk-e valami kis Olicity-pillanatot a 3x15-ben? Marc erre annyit válaszolt, hogy talán ez lesz az eddigi leganti-Olicity-sebb rész, semmi jóra ne számítsunk!

Én éppen ezért nem várom a szerdai részt! Valahogy éreztem, hogy ez lesz, borítékolható volt és sejtem mivel is fog végződni a rész, nagyon fáj, nagyon-nagyon!!! De megéri ezt is elviselni, ha utána happy end lesz az Olicity párosnál!! <33

Sajnálom, hogy el kellett vennem a kedveteket, de higgyétek el én is pocsékul érzem magam, fáj az Olicity-s szívem, nagyon-nagyon, de mint tudjuk a türelem rózsát terem, - ezért bár én is türelmetlen típus vagyok - mégis most azt kérem, várjunk, mert meg fogja érni, higgyétek el nekünk!!

Ti mit gondoltok? Hogy érzitek magatokat?

Forrás: #1

Nanda Parbat-i Marc általi előzetes, az alábbi linken! (Láthatjuk ahogy Marc elmeséli, hogy Oliver és Diggle elmennek Nanda Parbat-ba és ahogy látom a többieknek ez nagyon nem fog tetszeni! Ráadásul Thea is milyen ideges a promóban!) Érdekes egy rész lesz.

Nagyon spoileres és izgalmas ázsiai promo!! "Mr. Queen üdvözlet Nanda Parbat-ban!" :)

Modulozgatás

2015.02.23. 12:42, Piper

Halihó! Mai modulfrissnek megnyitottam a "Kezek" c. modult, az "Olicity" menüben. Kellemes olvasgatást és olvadozást kívánunk hozzá! Ma még igyekszem jönni! Puszi mindenkinek!
15:05 Bővítettem kicsit azt a modult, ami a páros hasonlóságát veti össze, az "Olicity" menüben. "Dolgok amiben..." c. modul.

Modulozgatás

2015.02.22. 13:12, Piper

Szijasztok! Szép délutánt mindenkinek! Ma is hoztam nektek frisseket. Megnyitottam az "Olicity" menüben egy új modult, az "Oliver őszinte vallomása Cupidónak" c. modult, az érdekességeknél találhatjátok. Hosszasan leírva tartalmazza, a 3x07-es rész Olicity-s lényegét! Ma még szeretnék jönni, de valószínűleg csak este jut időm, ugyanis perceken belül egy pókerpartira vagyok hivatott, szurkoljatok, hogy nyerjek, mondjuk semmi tétje nincs, csak a győzelem öröme, de akkor is jó dolog, kicsit kikapcsolódni, a nehéz időszakok után! És hát nálam nagyobb póker fan kevés létezik. Ráadásul sokak szerint nagyon jó játékos vagyok és legtöbbször a dobogós helyet viszem.

Szép napot!

Adíos mindenkinek!

18:52 No sziasztok! Meg is jöttem! Sajnos ma valahogy elhagyott Fortuna asszony, most csak két utolsóelőtti hely jutott, de talán túl merész is voltam ma. Most viszont hoztam nektek egy új modult, az "Olicity" menübe. Végre megnyitottam a "Meglőtt számítógép esete" jó régi modultervet is. Kellemes Olicity-s nosztalgizását hozzá!

Modulozgatás

2015.02.21. 10:59, Piper

Ma nem találtam olyan hírt, ami most nagyon érdekes lenne és nem tudnánk róla. Ezért most ismét a lapot rendezgettem. Kibővítettem és átírtam a "Szerelmes búcsú" című modult. Ma még rengeteg módosítást tervezek a lapon és rengeteg új modult is szeretnék megnyitni. Remélhetőleg összejön, ha ma nem holnap biztosan!

13:24 Megnyitottam egy új modult az "Olicity" menüben. A címe "Hunyorítások" modul. Ebben arról olvashattok, hogy mikor hunyorít Felicity-re Oliver. Ezt a külföldi Olicity fanok vették észre, gondoltam nyitok róla egy modult. Annyira aranyos. Aki esetleg tud még alkalmat, megírhatja a hozzászólásba, nekem most kapácsból ennyi jutott eszembe, meg ezeket láttam az animációkon is.

13:59 Teljesen átalakult a "Hamis szerelmi vallomás" modul is, az "Olicity" menüben. Így már az is teljes, rengeteg extrával! Kellemes olvasgatást kívánunk ehhez is!!

14:16 Mivel mi olyan szerkesztők vagyunk, akiknek az egyik legfontosabb dolog a honlapszerkesztésnél, hogy a látogatóik mennyire elégedettek a szerkesztők munkájával és mennyire tartják aktívnak a felkészültségüket! Ezért most szeretnénk megkérni benneteket a "Navigáció" menü kérdésére kattintsatok, nektek ez csak egy gombnyomás, nekünk pedig az egyik legnagyobb öröm!! :) Hálás köszönet érte! Számunkra nagyon fontos, hogy olyan lapot készítsünk, ami mindenki igényét kielégíti és elnyerje a tetszéseteket!! Bevallom, engem már nagyon furdal ez a kíváncsiság és hát nyaggatós típus vagyok, akárcsak Felicity! :) Adíos!

Néztem a neten a Nanda Parbat-i promóképeket! Úgy néz ki Oliver és Diggle is majd Ra's börtönébe kerülnek. Azt hiszem Oliver-t nem szeretné Ra's megölni, hiszen neki Malcolm-mal való végzés a fő szándéka. Azt hiszem Malcolm-ra nehéz idők fognak várni a következő résztől...

17:59 Átalakult és kiegészült az "Olicity történelem" és a "Szigeten" modul is! 

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon