~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 1. rész - "Inmate 4587" (7. Évadpremier!!)

Miután Oliver Queen arra kényszerült, hogy felfedje valódi kilétét, egy szigorúan őrzött börtön rabja lesz, miközben a csapata többi tagja mindent megtesz azért, hogy valahogy kiszabadítsa őt a fogságból. Azonban olyannyira el van zárva a külvilágtól, hogy csak Digg-gel kommunikálhat időnként. Emellett, Felicity-re most hárul a legnagyobb megpróbáltatás, akiről mindenki tudja, hogy a Zöld Íjász felesége, emiatt pedig Díaz vadászik rá és Oliver fiára is, így amellett, hogy anyaként is helyt kell állnia és kettejüket biztonságáért felelnie, igyekszik a lehető legjobban segíteni önmagukon és a csapaton is, reménykedve mindeközben abban, hogy a férje hamarosan kiszabadulhat. A csapatra most egy igazán kemény év vár, de reméljük még nem a legutolsó... The CW: 2018. október 15. szerda (október 16. csütörtök MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Vajon, hogy bírkózik majd meg a kis csapat Oliver látszólagos halálhírével?

2014.12.17. 12:22, Piper ^^

Sziasztok. :) Meg is írtam a mai kemény ZH-mat, remélhetőleg ez volt az utolsó vizsganap ebben az évben. Ha minden jól megy már csak januárban van vissza egy lenge vizsga. :) 

Most találtam egy kis hírt nektek. Leginkább úgy veszem ki, sajnos Ollie nélkül kell egy ideig boldogulni majd a kis csapatnak. Ha jól fordítottam, akkor állítólag egyelőre Felicity-nek, Diggle-nek, Roy-nak és a többieknek egy ideig a vezetőjük nélkül kell majd sajnos boldogulniuk. Én úgy hiszem mindenki nagyon össze lesz törve és szerintem már-már a feloszláson fognak gondolkodni. Úgy hiszem Felicity lesz a leginkább maga alatt, aki főleg sokkal többet érez Ollie iránt puszta barátságnál. Ráadásul Ollie mielőtt elment, pont tőle köszönt el utoljára és az utolsó mondata is Felicity felé szólt: "Szeretlek!" és elment. Szegény lánynak nagyon nehéz lesz feldolgozni ezt a hírt. Szerintem emelett Laurel is nagyon össze lesz törve, hiszen régen ő volt Ollie szerelme, Roy egy igazi mentort látott benne, ahogy Ollie-t tartotta Diggle a valaha volt legjobb barátnak a Földön!! Egy biztos, nagyon szomorú részeknek nézhetünk majd elébe. Legalábbis ezek a gondolatok már az én elképzeléseim is, nem igazán fogom kedvelni ezeket a részeket, attól félek, hiába lesznek izgalmasak, de egyik szereplőnek sem akarom, hogy szenvedjen, hiszen mindenkit nagyon kedvelek. De a legjobban Ollie és Felicity szenvedését fogom én is keményen megsiratni, az biztos!!

Ti mit gondoltok, hogy vagytok ezzel, szerintetek miről fog szólni a sori rövid jövője és miről a hosszú? Utóbbinál azt remélem, sok vidámság, boldogság, esküvő és Olicity! <3 ^^

22:23 Egy kis frissként bővítettem nektek Ollie és az Olicity érdekességeit!

Piper <3

Elsődleges források: #1 #2 #3

Oliver Queen vs. Oliver Queen

2014.12.16. 16:13, Piper <3

Sziasztok. :) Remélem mindenkinek csudaklassz napja van, az enyém kitűnő, egy újabb jelessel a zsebemben. Már csak a holnap és januárig letudom a vizsgaidőszakot. :)

Úgy döntöttem, kicsit összehasonlítom a két Oliver-t, miben is hasonlít egymásra a "Smallville" Zöld Íjásza és az "Arrow" Zöld Íjásza egymásra. Ha esetleg tudtok hasonlatokat vagy eltéréseket, ti is nyugodtan megírhatjátok a hozzászólásokban. :) Én ezért a sok hasonlat miatt is remélek egy Olicity endgame-t. :P

Sajnos a sorit egy kis időre hanyagolnunk kell, így most az eddigiekből merítve frisselgetek, nézzük is akkor a hasonlatokat és az esetleges eltéréseket (sajnos néhány Smallville részt már nagyon rég láttam, így csak a 9-10. évad maradt meg a legjobban):

- Mindkét Oliver-nek volt egy korábbi szerelme, akit örök társának hitt. :)
- Smallville Ollie-ja is került már fogságba és az Arrow Ollie-ját is már elfogták.
- MINDKÉT OLIVER ÖRÖK SZERELME EGY SZÁMÍTÓGÉPES ZSENI CSAJSZI!! ^^ 
- Először mind a két Oliver kettős életet élt és titkolták a kilétüket.
- Mindkét Ollie-nak segítettek a Fekete Kanárik.
- Mindkét Oliver dúsgazdag.
- Mindkét Oliver nőcsábász volt az elején.
- Mindkét Oliver-nek van egy gyereke. (igaz nem úgy ahogy kéne)
- Mindkét Oliver-nek van egy legjobb barátja.
- Smallville-s Ollie-nak és az Arrow-os Ollie-nak is van számítógépes segítsége. :)
- Mindkét Ollie-nak, legalább egy barátja természetfölötti képességekkel bír.

Egyelőre ennyi, majd még hozok, ha találok, majd egy menübe is beteszem Ollie-hoz, de amúgy az érdekességeknél olvashattok még egy-egy mást. ;) Egyébként az is érdekes, hogy mindkét színésznek a való életben van egy-egy cuki kislányuk. <3 Elvileg a soriban fiaik vannak. :)

Piper <3

(C) ARROWOLICITY.GP

Karácsonyi fejli!

2014.12.15. 15:01, Piper ^^

Szép napot mindenkinek! :) Az enyém remek, úgy érzem ma csináltam egy szupi vizsgát művészettöriből. :) Mivel lassan közeleg a karácsony, úgy gondoltam megleplek benneteket egy kis karácsonyis fejléccel, melyen az egyik kedvenc és szerintem egyik legromantikusabb Olicity-s pillanat szerepel. <3 Én imádom ezt a jelenetet! ^^ <3 Gondolom ti is. :) Remélem tetszeni fog, bár elég egyszerűre sikeredett, tudom. Sajnos egy jó darabig a sorit most hanyagolnunk kell, de addig is ott vannak az eddigi részek, amiket visszanézhetünk, én ezt is fogom tenni. ^^ Csak így bírom ki január végéig, vagy februárig, mert Olicity-t, legközelebb szerintem majd csak akkor láthatunk. Bár angolt még életemben nem tanultam, - persze hamarosan szeretném azért elkezdeni - remélem jól "lestem le" a szöveget és helyesen írtam a feliratot.

Ti várjátok már a Karácsonyt? Én most főleg, mert legalább egy ideig megpihenhetek a fárasztó vizsgaidőszakban. :) Holnap és valószínűleg holnapután is sajnos még elég kemény vizsgák várnak rám, aztán már csak januárban egy és végeztem, akkor nagyobb frissözönt hozok majd és hátha addigra már spoilerekkel is elárasztanak minket.

Na, ha ma sikerül mindent megtanulnom, este még hozok nektek frisst!

Adíos! <3

Piper 

Hamarosan beteljesülhet az Olicity?

2014.12.14. 09:19, Piper ^^

Az egyik Olicity-s rajongói oldalon észrevettem, hogy a szerki azzal kapcsolatban találgat, hogy vajon ez a szerelmi vallomás Oliver részéről egy Olicity-s kapcsolatnak a kezdete. Egy párhuzam. Ugyanis Oliver a félévadzáróban mondta ki konkrétan Felicity-nek, hogy szereti őt, előtte a 2x23 évadzárójában mondta ki, megtévesztés képpen. A szerki arra következtet, hogy esetleg Felicity, majd a 3x23-ban fogja először Ollie-nak azt mondani, hogy szereti őt. Mivel Felicity még konkrétan sosem mondta ki a bűvös szót, csupán a gesztusaiból lehetett következtetni a szerelemre. ^^ (Felicity most döbbent rá arra, hogy Oliver-nek tényleg sokat jelent érzelmileg, nagyon elcsodálkozott.) Ez egy fajta párhuzam lehet, amivel szeretnek játszani a készítők. Talán az évadzáró lenne az Olicity kezdete, ami szerintem abszolút egy óriási robbanás lenne, jó értelemben. Bombasztikus lenne! <3 Végre a lassú égést is megkapnánk. :)

Szerintem nagyon nagy igazság lehet benne, amire ő gondol és könnyen elképzelhető, hogy így lesz. Már látom is az uccsó részt, ahogy Ollie nem bír tovább az érzelmeivel és felkeresi Felicity-t... ^^ <3

Olicity-s rajongók, ti mit gondoltok, az évadzáróban megkaphatjuk végre az igazi Olicity-t?

Én tutira elájulnák a boldogságtól!!  ^^

Forrás: #1

 

Olicity-s összegzés és frissek <3

2014.12.13. 15:30, Piper ^^

Awww... *-* Ma délelőtt végre eljutottam odáig, hogy megnézzem ezt a részt. Egyszerűen imádtam! <3 Ugyanakkor szinte kishíján el is bőgtem magam. Annyira látszik, hogy mennyire szeretik egymást, Felicity és Oliver, ehhez nem fér kétség. A végét nagyon sajnáltam, reméljük Ollie megmenekül, elvégre főhős! Valahogy azt is sejtettem, hogy Sara gyilkosa elég nagy port fog kavarni és tuti olyan lesz, aki Oliver szívéhez közel áll. :/ Az, ahogy Felicity-től elbúcsúzott Ollie, ha 10-szer nem nézem végig, egyszer sem. Annyira tetszett a párbeszédjük a végén! <3 Ebben a részben is mennyire látható volt, hogy Felicity megkorra hatással van Ollie-ra. Hiszen tényleg, amit ő tanácsol vagy kér tőle, mindig megteszi. :) Most is elmondta Felicity-nek, hogy bármi is legyen amit kér, ő megteszi. <3 Ahogy a végén hosszú ideig megpuszilta és ahogy egymásra néztek, egyszerűen imádtam. <3 Ollie-nak az élete forog kockán és még az utolsó gondolata is Felicity volt. Istenem, remélem ennek még lesz folytatása, ha sikerül megmenekülnie, csak nehogy addig Ray pályázzon Felicity-re. Szerintem, ha Ollie visszatér, rájön, hogy majdnem elveszíthette volna az életét és rájön arra, hogy boldognak kell lennie és összejönnek végre, hiszen elvileg hosszú égést mondtak a producerek és az már kb. a sorozat közepe lesz, úgy hogy talán végre megvan az esély Olicity rajongók, szorítsunk együtt! <3

Emellett le is gépeltem a rész legszebb párbeszédjét, a közös menüben megtalálhatjátok! ;)

Olicity-s fanok, nektek, hogy tetszett a jelenetük? És a rész?

Arrivederci! <3

Piper

 

ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaroS Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Gyere és csatlakozz a -Karstjäger- magyar airsoft csapatába!    *****    Szoba gyerekkel kiadó film meg tekinthetõ gportálon klikk ide!    *****    Simonyi ingatlan Debrecen Eladó luxus lakások, házak, telkek, üzletek, lakóparki ingatlanok. Simonyi ingatlan Debrecen    *****    Ajándékozz Horoszkópot! Lepd meg szeretteidet egy Személyre szóló asztrológiai elemzéssel és 1 éves elõrejelzéssel.    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie, ehhez adok én,sok segítséget. Fordulj hozzám bizalommal!    *****    Az asztrológia sok segítséget ad az élet minden területén, de képzett, tapasztalt asztrológus kell hozzá, keress meg!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,konzultáció.Tájékoztatás az oldalon! látogass,meg!!!    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Bérkalkulátor    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    Infrashape Horizontal fitness stúdió Debrecen    *****    too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!