Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Hírek Arrow tájékról - Mazsolázzunk!

2018.11.02. 22:09, Piper
Emily és Aisha?

Halihó! Érdemleges spoilert nem találtam nektek sajnos, kivéve epizódismertetőt, de azt szerintem már tutira olvastátok, így csak időnként szoktam kirakni ide. Amúgy minden héten láthatjátok az aktuális epizódismertető kicsit magam módján átalakítását a "Next episode" modulban. Most azonban szeretnék néhány hírt megosztani veletek. Leginkább két főszereplőnket életre keltő színész érintett, Emily és Stephen. Ebből az egyik hírnél olvadoztam, a másiknál elkerekedtek a szemeim. Hogy miért? Olvassátok el! Úgy tűnik valaki kacsázott egy kicsit?

Először is kezdjük egy aranyos facebook videóval, melyben Stephen Emilyről beszél, gondolom egy "Kérdezz-felelek" során és kivágtak a rajongók egy néhány másodperces jelenetet, melyben Felicityről kérdezik őt és ezt válaszolja: "Mit gondolsz Felicity rózsaszín hajáról?" "Nos, Emily folyton gyönyörűen fest." Kedves gesztus volt tőle a szépséges kolléganőjével kapcsolatban, mint mindig. XX

A másik dolog igazán meglepett, de szerintem kacsa, mert erre utaló jeleket, vagy híreket nem találtam. Van aki azt állítja, hogy Emily és Aisha Tyler randiznak? Na ezen aztán nagyon meglepődtem. Nyilván Emily magánélete a saját dolga és mi mindenkor imádjuk őt, de mivel ő magától ilyen kijelentést véletlenül sem hallottam sehol a médiában, ami hivatalos és megbízható forrás, eléggé kételkedem abban, hogy Emily a saját neméhez vonzódna, ahogy azt régen is rosszindulatúan feltételezték róla egyes rosszakarók. Mindenesetre ennek azért bővebben utánajárok majd. Twitteren megadok egy linket, ahol mindkét hírnek utánanézhettek. Én a kommentekből azt szűröm le, hogy inkább egy "fake news" az egész. Most persze mennek a találgatások egyes rajongók között, hogy ez most tényleg igaz vagy sem, egyesek meg még olyan megjegyzéseket is fűztek ehhez youtube-n, hogy már rég érezték Emily talán inkább a lányokat szereti. Egek! Kíváncsi leszek mi sül ki ebből, csak ne Emily kárára, vagy karrierjére menjen az egész, ha esetleg emiatt Aishaval rosszban lesznek, vagy a média hamis híreket keltett a színésznőről! XX

Olicity - Újabb zseniális alkotás!

2018.11.01. 10:05, Piper

Meghitt november 1-jét mindenkinek. Ezúttal hoztam nektek egy megható és új Olicity rajongói alkotást, szerintem megéri megnézni, aztán a kövi nap igyekszek megint valami spoileres hír után is kutatni nektek. Gondoljatok elhunyt szeretteitekre mindkét napon, mert megérdemlik. Mi is így teszünk. Már el is látogattunk a temetőbe. Hamarosan pedig már belépünk a decemberbe is, amikor együtt várhatjuk a karácsonyt is végre. :)

2018.10.31. 20:45, Piper
Boldog Halloween estét mindenkinek! Holnap pedig gondoljunk csendben és békésen elhunyt szeretteinkre is!

Kellemes Halloween estét mindazoknak akik megünneplik. Én ilyenkor böngészni szoktam a hazai és külföldi netes lapokat, milyen új dolgokat tudhatunk még meg a Halloween eredetéről és nézek videókat, stb. akárcsak egyik barátnőm is. Itthon nem akkora hagyomány, mint Amerikában, de azért van akik itthon is megünneplik. Holnap pedig Mindenszentek, az egyik legmeghittebb ünnepünk, ne felejtsünk majd el megemlékezni elhunyt szeretteinkről, mert megérdemlik, hogy gondoljunk rájuk szeretettel.

Most pedig hoztam nektek az eheti részkritikát is. Lássuk is mivel lepett meg erre a hétre minket Beth. Általában a szülinapom körüli részeknél mindig reménykedem páratlan epizódban, meglátjuk hát ez mennyire volt az.

Hűűű, már az eleje is elég brutál volt, ahogy elkezdődött. Nyilván látszik, hogy ez nem "Teletubbies" jellegű sorozat. A vér is tök olyan volt, mintha eredeti lenne Oliver rémálmában, ahogy ráközelített a kamera is a jelenetre, uh. Megborzongtam egy pillanatra, nagyon irónikus mára. Legalábbis bízom benne, hogy ez csak egy álom volt, bár a címre tekintve, hát nem tudom...

Tetszik viszont, hogy Felicity mennyire lelkes és akaratos azzal kapcsolatban, hogy az FBI-os nő álljon mellé a "csatában". És amúgy teljesen igaza van azokkal kapcsolatban, amit a nő fejéhez vágott. Remélem működni fog a szövetségük, mert tuti a nő belemegy, már csupán azért is, amit a promoképek alapján tudunk. Tetszik, hogy Felicity mindent megtesz azért, hogy visszakaphassa a férjét és így talán a "fiát" is. Aranyos volt, hogy így hívta Williamet még felindultságában is. 

Jaj, ez a jelenet a Diggle családdal, megzabáltam. Főleg John "szembesítését" a kisfiával és a sütivel. :'D Egyébként csak nekem tűnik furcsának, vagy egy picit túl nagy ez a kisfiú pl. tavalyhoz képest. Tudom, hogy a gyerekek gyorsan nőnek, de nekem ez a pici idősebbnek tűnik sokkal. Vagy csak már túl gyorsan mennek az évek az én szememben is és észre sem veszem...

Imádom, hogy egy kicsit többet is megtudhatunk a Diggle családról, főleg a Dyla vonalról. Szóval az első nászút Hawaii-ban volt, de szép. Aranyos, ahogy az is, hogy szegény Felicity és Oliver már mióta vágynak Balira vagy Aruba-ra. (Javaslatom számukra, hogy vegyenek Oikos görög joghurtot, ott most úgy is Balira szól a nyeremény. :'D)

De jó, kezdem megkedvelni az FBI ügynöknőt, igaza van Felicity-nek, talán nincs teljesen kőből a szíve és meghatotta az, amit a lány mondott neki, de ahogy elnézem szegény nőnek is kötve vannak a kezei. Viszont Felicitytől már megint mekkora húzás volt bepoloskázni az FBI irodát. Ahogy René is megemlítette neki, ez bizony lehet tényleg nem lesz jó húzás számukra. :D Amúgy imádom, hogy ebben az évadban milyen helyes kis csapattársi meg haveri viszony van Felicity és René között, tetszik a közös ügyködésük. :D Ráadásul mi a csuda? Felicity ideiglenesen beköltözött Renéhez? :D De kemény már, juuuj remélem akkor Zoéval is lesz néhány felejthetetlenül cuki pillanatuk. Párszor láttuk már milyen szépen bánik a gyerekekkel Oliver hihetetlenül értékes nejecskéje. :)

Asszem bizonyos mértékben Felicity és René szándékai és céljai közösek, éppen ezért értenek most ennyire jól szót egymással. Ráadásul annyira jó látni azt, öröm az ürömben, ahogy a régi csapat tagjai most nem fújnak egymásra, hanem újra ugyanolyan jóbarátok, mint előtte voltak. Oliver önfeláldozó döntése valóban megtette a hatását.

Atyám! Most azért láthattuk kívülről is, hogy mennyire elszigetelten élnek a külvilágtól a rabok. "Élnek" még ez is durva kifejezés a körülményeket tekintve. Kíváncsi leszek mi sül ki ebből az alkuból. Lehet, hogy csapdába csalták Olivert? Ki lehet az a "Démon"? És itt nem a Vámpírnaplókra gondolok. Stanley még mindig jópofa: "A legbiztonságosabb most a cellád." "Aha ennyi Gyilkos mellett inkább veled tartanék."

Tetszik ez a Curtis-Mrs. és Mr. Diggle bevetés. Micsoda zseniális ötlet volt ez a festménydolog. Úgy tűnik bevált. Féltem, hogy az utolsó pillanatban lebuknak vele, de szerencsére minden oké volt. Izgultam azért értük és ez jó dolog egy sorozat szempontjából.

De imádom!! Az FBI ügynöknő+Felicity+Dinah+René és az FBI, ez tiszta szupi lesz! A zsigereimben érzem. Legalábbis a jó móka garantálva!

Eltelt közel negyed óra és hiányolom a flashforwardot. :) Ez is jó jel, a flashbacknél néha azt kívántam, ugorjunk már, bár többnyire azért az is tetszett. Talán a jövő izgibb a múltnál.

De éreztem, hogy csapda lesz!! Még jó, hogy Oliver ennyire képzett harcászatilag. Ráadásul aranyos volt tőle, hogy Stanley-t is biztonságban akarta tudni.

ÉÉÉéés csak megkezdődik a bevetés, de vártam már! Ez a rész úgy tűnik gazdag bevetésekben az akció jelenetek pedig hibátlanok! De már tényleg sokszor hiányzik az íj meg a nyíl. Így már úgy tűnik, mintha valamilyen gengszter,- vagy börtönsorozat lenne. Valamennyire megnyugtat, hogy most már az évad elején uralkodnak ilyen sötét szituációk, ugyanis mindig a jobb dolgok voltak előbb és haladtunk a sötét felé, most sötéttel kezdődik és remélem haladunk a világosság felé.

Jaj Istenem, de édes volt, hogy hoztak szuvenireket Svájcból. Főleg kedves a jelenet számomra, mivel személyes tapasztalatom és szuvenirem is van a csodaszép országból, amikor egyszer volt szerencsém egy csodás napot eltölteni ott egyből beleszerettem és alig akartam elszabadulni onnan. Még az sem bánnám, ha egyszer kint kéne élnem, imádtam minden percét az ott tartózkodásomnak. :) Komolyan, aki teheti, egyszer életében legalább menjen el, csodaszép hely! Bocs, kétszer voltam, csak másodszorra átutazóban. :D

Ajjaj kis barátaink egy kis bajba kerültek. Díaz eskü mindenre képes gondolni? Ám miért van olyan érzésem, hogy Díazt majd maguk a szövetségesei fogják megölni? Most valahogy elkapott ez az érzés. Kell bele valami csavar, szal ez már lehet az. Hú de utálom ezt a nőt már, az idegeimre megy, akivel szegény Dinahnak megint szembe kell néznie. Mázli, hogy ő is elég képzett egy jókora adag bunyóhoz. Fura amúgy mindenkit maszk nélkül látni és sajnáltam Watson ügynököt, szegény szépen bekapta azokat a tüskéket, vagy nyilakat. Hah, legalább ilyen nyilak azért vannak az "Arrow" sorozatban. Most még két dologra gondolok. Illetve az egyiktől félek, a másikat remélem. Egy, félek, Watson ügynök nehogy meghaljon, pont most mikor kezdem őt megkedvelni, kettő remélem, hogy az új Zöld Íjásznak most támad kedve az íjász olimpiára készülni és a hosszúíj vadászokon gyakorolni.

Azért René és Watson ügynök sem semmi. Jól bírják a kiképzést! Remélem Felicityre meg nem támad rá valamelyik, mondjuk Díaz. A fene! Annyira piszok mázlista ez a Mocsok! Nyilván gondolhattuk volna, ennek a küldetésnek is annyi. Komolyan, Díaznál azért szerintem voltak már brutálisabb ellenfelei is a csapatnak, mindenkivel elbírtak, ő miért ennyire reménytelen, hiszen "csak" emberből van, nem is metahumán. Sajnálom, hogy mindig ilyen szerencsétlen helyzetbe kerülnek kedvenceink, pedig tényleg mindent elkövetnek, hogy elkapják őt, ezt díjazhatjuk.

Hé remélem Oliver össze tud "haverkodni" néhány kigyúrtabb rabbal annyira, hogy összefogjanak Brick ellen és a börtön körülményei ellen és valami lázadásból győztesen kerülhessenk ki, ahogy elvileg az anno meg is volt írva. Azta ez viszont meglepett, Oliver együtt raboskodik Lyla egykori megmentőjével? :O aki ráadásul meg akarta őt ölni a cellában... mondjuk érthető a férfi szemszögéből, hogy inkább más, mint ő haljon meg, bár ezt általában vagy önzőségnek, vagy gyávaságnak hívják. Ismét egy "Mi a csuda?" pillanat.

Hehe, de jó volt látni egy kis német hátteret Lylaék mögött. Szépség szemeimnek. Imádom a nyelvet. Na szóval Digg azért kérdőre vonta a feleségét és már én is kíváncsi lennék mit titkolhat előle Lyla, de azt hiszem semmi olyat, ami miatt Diggnek csalódnia kellene benne és csupán csak félreérti a feleségét. Jaj, eskü imádom ezt a nőt! Ennyire talpraesett és kemény asszony, mint Lyla, aki tényleg a megtestesült jóság is mellette, hát szerintem ritkán terem egy bokorban. Mondtam én, hogy Diggnek ezzel nem akart ártani, sőt mi több, nem akarja, hogy a férjének baja essen a titkos és veszélyes ügyei miatt.. Már ez is egy kis ajándék, ha nem lehet épp Olicity, van egy kis Dyla epizód. :) Imádom, hogy nagyjából most ők ketten vitték el a legtöbb időt a részből.

Most komolyan, már milyen biztonsági őrizet van abban a börtönben, hogy ilyen simán mászkálnak mindenütt a rabok. Ennyi erővel már ki is törhetnének onnan. Egek, mi lesz ez a küzdelem is, már előre félek! Stanley meg megint jópofa volt a beszólásával. xd Na tessék, még az őrök is korruptak. Tényleg csak az egyelten tisztességes személy a szerencsétlenül járt, elbocsátott, de ugyanakkor Olivernek hála még életben levő pacák volt. Azért Olivernek meg voltak már bőven brutálisabb ellenfelei is szerintem ettől a "Sampontól". Nyilván nehezített a pálya most, hogy lesérült. Azért mókás, hogy Sampsonnak szurkol a csapat 99,99%-a és egy bátor jelentkező Stanley szerepében meg lelkesen Olivernek. De a fene! Oliver megint mekkorát alkotott és igen már rohadtul elegem van Brick játszadozásából! A végén kiderül nincs is semmiféle Démon, vagy pont ő maga az!

Há reméltem azért, hogy ez csak egy álom volt, de tényleg Oliver kinyirta majdnem az összes őrt? Na most már arra a szintre kerül tuti, amit Brick emleget, az a bolond meg még mindig önelégülten mosolygott...

Majdnem megkönnyeztem a végén Felicity és Watson ügynök társalgását, igazán megható és remek volt. Még talán barátnők is lehetnek egyszer. :'D Felicity úgy is szereti a kávét, talán az ügynöknő is, mindig tudnának társalogni mellette, a legjobb eszköz egy jó beszélgetéshez...

Jaj, de örülök, hogy a végén kibékült azért a Dyla páros, remélem endgamejük is lesz majd anno, nagyon megérdemelnék, ahogy az Olicity is.

Hopppácska, hát őt meg hogy kapták el Felicity és René...??? :O

Na jó, mi ez a SuperDíazmen? Mit adott be magának? Remélem van rá tudományos magyarázat, mert különben megint valami természetfeletti dolognál kötnénk ki, ami ide nem illik be. De elvileg megmaradnak a földhöz ragadt dolgoknál, ha lehet hinni Bethnek és miért ne lehetne?

Valami durva dolog lehet ott lent tényleg, de Brick mondata alapján Oliver már azon a szinten is a hullaházba kellett volna kerüljön... Kíváncsi leszek a kövi részre és a 2. szintre...

Remélem tetszett! Értékelésem megint megérne egy 10-est, de a sok szerencsétlen helyzet miatt én erre most csak 8 pontot adok, túlságosan kilátástalan hatást keltett az egész. Jó éjt nektek és ne borzongjatok sokat az este! ;)

(C) ARROWOLICITY.GP

Emily kedvenc Olicity jelenetei - Top 5

2018.10.30. 21:02, Piper
Plusz spoileres új trailer a 7. évad 4. részéhez!

Sziasztok, jó estét kívánok mindenkinek. De jó, most már a nyakunkon a Halloween. :) Bár mi nem szoktuk megünnepelni, de szeretek olvasgatni róla ilyenkor, meg szeretem a halloween díszeket is. Az új részt még nem volt alkalmam látni, de asszem még magyar felirat sem készült hozzá, szóval ez holnapra csúszik. Most viszont elhoztam nektek Emily Top 5 kedvenc Olicity jelenetét, illetve a következő rész spoileres trailerjét! Szép estét nektek és minden jót, szép álmokat!

Emily: 1. Az első csók; 2. Az első randi; 3. Az első közös robbanás, amikor egymásra esnek; 4. Amikor Oliver először fedi fel magát Felicity előtt, vérezve a lány kocsijában; 5. Sajnos ezt nem értettem. De a videó róla itt van! A komik alapján azt sejtem, valami jó várható, amiről még nem tudunk. :) Köszönjük TVGuide!

Börtönjelenet az esti részből - Arrow 7. évad 3. rész

2018.10.29. 21:14, Piper

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre