~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

6. évad 13. rész - The Devil's Greatest Trick

Dinah mindenáron revansot akar venni Vincent haláláért. A sort Föld 2 Laurel-lel kezdené, azonban a bosszúhadjárata olyannyira elvakítja, hogy kis híján Oliver és a saját életébe is kerülhet elszánt természete... The CW: 2018. február 09. csütörtök

Magyarország:

6. évad - ???

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6, RTL 2, Cooltv, stb.


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind

Testvéroldal:

Ana Brenda & David Zepeda 2018-as új sikersorozata, másik lapom! <3

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

Esküvő a láthatáron! & néhány aprócska spoiler...

2014.11.28. 17:53, Piper ^^

Ugyan nem konkrétan Olicity-s, de bizonyára nekik is közük lesz hozzá. :) Nézegettem a netet és találtam egy nagyon friss cikket. Néhány érdekes dolgról esik szó benne.

- A rajongók úgy találgatnak, hogy a közelgő esküvő az Arrow-ban nagy eséllyel Lyla és Diggle esküvője lesz. :)) Ugyebár ott 100%, hogy Oliver és Felicity is résztvesznek majd, mint a pár legjobb barátai. :) Kíváncsi leszek kapunk-e Olicity-t... :D

- A másik hír, hogy elvileg Sara védence vissza fog térni egy időre és a visszaemlékezésében még Sara is helyet fog kapni, így Caity Lotz-ot ismét viszontláthatja, aki hiányolta. Én örülök neki. :) Jó fej csajszi volt. :)

- Némi szó esik Laurel új karakteréről is. Ha jól értelmeztem Marc azt mondta, hogy "Attól mert valaki kap egy jelmezt és egy maszkot, ettől még nem biztos, hogy egyből szuperhőssé válik!".

- Sajnos Olicity-ről most nem esett szó. :(( De azért lefordítottam, hátha valakit érdekel. :)

Ki örül Sarita visszatérésének? Ki mit gondol kinek lesz az esküvője vajon? Örülnétek, ha Digg és Lyla végre összeházasodnának? ^^ Én nagyon!!

Forrás: #1

Fordította: Piper

(C) ARROWOLICITY.GP

Új Zéland-i promo!

2014.11.27. 21:27, Piper

Halihó! Ez annyira jellemző rám! xD Ha azt mondom nem találtam semmit és anélkül frisselek, két perc után persze, hogy mégis találok! :D:D

Most meg is kaptuk az új-zélandi promot, ami nagyon izgalmasnak és egyrészt viccesnek is mutatkozik. :D:D Nekem legalábbis nagyon tetszett, jót mosolyogtam. :)) Szegény Felicity-t valami "elkapta" és Barry segíteni akar neki, erre úgy megrázza, hogy le kell dobja magáról a pólóját, szegény lány. xD Huh! Ha ezt Oliver látta volna... :P

Nagyon poénos, na nézzétek csak! Úgy látom egy kis Barry-Oliver csatát is kapni fogunk...

Friss!!

2014.11.27. 21:11, Piper ^^

Halihó, jó estét mindenkinek! Mivel most nem találtam fontos friss Olicity-s infót, így inkább szerkesztettem a modulokat. Feltettem az "Olicity jelenségek" modulba egy új modulpontot, "A robbanás" névvel. Kellemes böngészést!

Üdv, Piper!

Egy kis crossover ajánló... :)))

2014.11.26. 13:24, Piper ^^

Wááóó! Bombajóó lett! Kaptunk egy kis 1 perces betekintőt a jövő heti "The Flash" részbe. Istenem, imádom Barry-t és Olivert! <3 Annyira mókásak, így együtt! :D:D Szemfüles rajongók természetesen kiszúrták azt is, - amikor Iris beszélget Barry-vel - hogy a háttérben, úgy tűnik, Felicity és Oliver kávéznak. :D:D Juj reméljük, talán a Flash-ben is kaphatunk egy pici Olicity-t! <3 ^^ Tekintsétek meg a vidit, nekem nagyon elnyerte a tetszésemet!  Nektek?

Boldog Születésnapot!

2014.11.26. 08:10, Piper ^^

Újabb szülinaposunk van! Katie Cassidy (Laurel) tegnap, - illetve hát kint ma - ünnepelte a 28. születésnapját! Ezúton is kívánunk neki nagyon sok boldogságot! Egyébként Emily (Felicity) is felköszöntötte őt a twitter-en. ^^

 

Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!