Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Arrow 3x17 - A második clip

2015.03.25. 23:34, Piper

Alig jött az első, máris itt a második. Kicsit vészjósló fejet vág a csapat. És Ray már megint bele kell kotnyeleskedjen a dolgokba, ami sem Felicitynek, sem Olivernek nem igazán tetszik...

Arrow 3x17 - Az első clip

2015.03.25. 22:37, Piper

Éééés woááláá, igeen megkaptuk az első clipet végre az éjszakai epizódhoz! Az a bizonyos bevonulás... de én csalódott vagyok, - sőt egyenesen utáltam már ezt a clipet is, egyszerűen kirázott a hideg amikor Felicity Ray-hez ért és Ray Felicity-hez - ugyanis nem úgy történt, ahogy szerettem volna. Nézzétek meg, katt a képre, én bezártam amit kiírt és utána tudtam nézni, csak beágyazni sajnos nem sikerült a vidit! Diggle-t bírtam. :D Lehet nem is kapunk annyi Olicityt? :(( Mindenesetre Felicity-nk gyönyörű, Ray-t inkább látnám a Marson és Olivernek kínos a késés és az egész helyzet...

Hát azért bízom benne, tartogat valami jót is számunkra ez a rész....hiszen mindig a remény hal meg utoljára nem? NEM?!?

Na, kinek hogy tetszett, akinek sikerült megnéznie??

20000 látogató - Szívből köszönjük!

2015.03.25. 21:28, Piper

Szentséges ÚRÉG! Közel fél évvel ezelőtt pattant ki a fejemből az az ötlet, hogy szeretném én vezetni Magyarország hivatalos és jelenlegi EGYETLEN Olicity-s rajongói oldalát, miután a legelső sajnos bezárt. Bár nem ez volt az oka! Mert alapból is akartam egy ilyen lapot nyitni! Hiszen ez a két személy az Életemet jelentik, a Mindeneim, soha életemben nem fogott meg így még egy páros sem, mint ők, a kedvenc karaktereim, imádottjaim a 22 évem alatt! <33 Már akkor éreztem, hogy ez egy olyan honlap lesz, amit sosem fogok elhanyagolni, kemény munkát fogok beleölni és az életemet fogja jelenteni! Számomra a mindenem ez a honlap, még sosem volt ennyire fontos számomra egyik lapom sem, pedig közel 8 éve élem G-portálos életemet és azóta már millióegy lapot vezettem! Azonban ez valahogy más, ez számomra a Világot jelenti! <3 Akkoriban még nem is gondoltam, hogy ennyien vagyunk csupán már csak ebben a kis országban, Olicity fanok! Így nagyon-nagyon megörültem, hogy ennyi kedves barátra, testvérre és csodás emberre lelhettem a lapnak köszönhetően! <33 Örökké hálás leszek emiatt a lapunknak és amíg csak Olicity az Olicity mi mindig itt leszünk nektek! Nélkületek nem lenne ilyen sikeres ez a lap, köszönöm nektek és köszönöm szerkesztőtársamnak, Ezinnek aki a legelső magyar Olicitys lap előző szerkesztője volt és most vállalta, hogy időnként besegít nekem is! Imádlak benneteket, millió köszönet a 20.000 látogatóért és a remek G-portálos helyezésünkért és a hónap oldala kitüntetésért is, amíg bírjuk szusszal addig végig itt leszünk nektek és amikor csak ráérek, próbálok mindennap meglepni továbbra is benneteket valami érdekességgel és szépséggel és Ezinem is! Köszönjük! Szeretünk benneteket, nagyon! Excellente! <3 ^^

Piper

Emily hisz abban hogy Olicity lehet az Endgame?

2015.03.25. 20:29, Piper

Hát láttam már egyből rákapott a net egy aranyos, rövidke interjúra, amit nem rég készített Emilyvel, az Etonline! Ebben egy kicsit az Olicity-Raylicity kapcsolatokat elemzi. És azt hiszem bátran kijelenthetjük, nem csak Stephen, de Emily is Olicity shipper! Sőt Emily egyenesen azzal a jó hírrel kecsegtetett nekünk, hogy ő hisz abban, hogy talán az Olicity Endgame-t szánta az Arrownak a sors! És valjuk be őszintén, azért Emily és Stephen valamit csak sejtenek, mégha nem is árulják el konkrétan, de ők testesítik meg azokat a bizonyos "mindenkikedvenckaraktereit"...

Drága szépséges Emilynk az alábbiakat nyilatkozta:

"Az emberek láthatóan nem akarnak Raylicyt, mert ők az Olicity kapcsolatért vannak oda! Én kedvelem a Raylicity-t, azonban mégis úgy gondolom, hogy végül a sors Olicity Endgame-t szán a sorozat befejezésének. A Raylicity kapcsolat tökéletes úgy most ahogy van, de valószínűleg ez nem a végső lesz!" 

Rickards kisasszony azt is hozzátette, hogy nagyon bízik abban, hogy egyszer majd eljöhet végre az a bizonyos Olicity Endgame, addig is Felicity-nek van egy kis ideje eldönteni mihez is kezdjen Ray-jel és mihez kezdjen Oliverrel.

Na, ez azért jó hír, nem kedves Olicity fanok?? Emilynk is egyértelműen a mi hajónkban evez! No, ki osztozik még az örömünkben? Ráadásul elvileg ebből lejön az is, hogy Felicity biztosan nem fog távozni az élők sorából! És ki ül már tűkön, hogy legyen már csütörtök hajnal??

Fordítottam: #1 #2

HIVE Öngyilkos Osztag Lawton és Olicity titkok

2015.03.25. 09:24, Piper

Halihó. Ma egy kicsit amolyan imádkozós napom van. Ugyanis csak remélni merem, hogy épségben le tudom fordítani ezt a cikket anélkül, hogy elmenne az áramom. Éppen a tetőnket újítjuk és egy elég komoly készülékkel mossák le a cserepeket, ezért időnként kicsapja a biztosítékot itthon a műszer. Aztán most eléggé káosz van, meg tiszta víz az egész udvarunk is, nem kellemes. No, de ha sikerül akkor az alábbi pontokban néhány érdekességet osztok meg veletek David mondandójával kapcsolatban, - a TVLine készített vele egy hosszabb interjút - amit Diggle jövőjéről és Lawtonról osztott meg, - gondoltam ez is érdekes lehet, csak dióhéjban foglaltam össze  - aztán egy pici Olicity-s szösszenetet is kapunk!

David mesélt arról, hogy Lawton karakterét nem hiába imádják ennyire a rajongók, tényleg nagyon jó fej és bizonyára hamarosan majd több mindent is megtudhatunk a titokzatos mesterlövészről, többek között azt miért lett az aki, stb. pont ahogy Cupidunkról is. Ha jól értettem David megemlíti azt is, hogy Ra' így vagy úgy, de elfogja érni azt, amit Oliver-rel kapcsolatban akar és ehhez elég súlyos módon részt kap majd Diggle és Lyla szerepe is?! (Én ezt így értelmeztem, de aki jobb angolos, majd elolvashatja a forrásnál!) A HIVE egy nagyon nagy kérdés, még! Ugyebár leginkább majd csak a következő epizódban lesz nagy jelentősége ennek a szervezetnek! Akkor mindenre fény derül majd! De egyelőre, egy valami biztos, eléggé meg fogja majd nehezíteni az Arrow-csapat dolgát!

Az alábbi fordításért pedig köszönet Vikimnek! <3 Egy kis Olicity-s morzsa! (Kiegészítve)

Kérdés: Oliver és Felicity közt volt egy kis flört múlt héten...annyira örülök, hogy végre ismét látom őket kommunikálni. El tudsz árulni valamit a jövőbeni közös jeleneteikről?

Ausiello: Megkértük Stephen Amellt, hogy leplezze le nekünk a kedvenc pillanatát a szerdai esküvős órából, ő pedig ezt ajánlotta fel: "Van egy szuper jelenetem Emilyvel [Bett Rickards] a rész vége felé, ahol igazán hadilábon állunk egymással," vetíti előre. "Azt gondolom, ez volt az egyik érdekfeszítőbb Íjászbarlang jelenetünk." Lehet ennek valami köze a felfedezéshez, hogy Felicity új udvarlója szuper-öltözős? "Oliver rendben van Rayjel és Felicityvel, míg Oliver rá nem jön, hogy ő az Atom," mondja Amell. "Mert az egész oka, hogy nem lehet együtt Felicityvel, az ez a másik dolog, amit tennie kell. Szóval ha ő csak Ray Palmer, 'Jó, szuper. Élvezd.' De ha ő Palmer, mint az Atom, akkor Olivernek lesz ezzel baja." Rickards kedvenc pillanatát kérdezzük - ne lőjjétek le a hírvivőt Olicity shipperek -, azt mondja, mikor Felicity "besétál Rayjel" a szertartás kezdetén.

Egy kicsit átmagyarosítottam a szöveget, bízom benne jól fordítottam nagyjából mindent. Továbbá ma éjszaka jön végre az a rész, amire már olyannyira várunk Olicity fanok!! Reméljük nem kell csalódjunk!! Ne hagyjátok ki!

Fordításom: #1 #2

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre