Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Thea lesz a kulcs Oliver sötét oldalához? Roy életveszélyben? Túlfűtött Olicity? - Spoilerek?!

2015.04.15. 18:14, Piper

No, hát szép - immár estét kívánok mindenkinek! Én nem régen értem haza, holnap még strapásabb napom lesz, pont az Arrowos-napomon! Áhh. De tutiira nem indulok el amíg hajnalban bele nem tekintek az Olicitybe! Mert meghalok estig, tutii ha nem látom! Apropó! Szerkesztői krtika most lehet hétvégén várható majd csak, attól függ mennyire leszek éber még estére!

Most pedig néhány érdekes infót találtam nektek egy-két külföldi lapról. Ezeket fordítottam most le, bízom benne, hogy jól. Hát elég érdekes dolgok történnek majd itt, de reálisnak tűnnek!

Úgy néz ki Ra' megtalálta Oliver egyik gyengepontját, - a másik Felicity - és valószínűleg azzal fogja zsarolni Oliver-t, hogy megöli Thea-t, ha nem engedelmeskedik és fogadja el a "sorsát". Ez amúgy elég reálisnak tűnik, legalábbis az egyik néző szerint. Szerintem is. Ugyebár Amell karaktere nem lesz egyedül, hiszen ott lesz neki Felicity, akit Emily Bett Rickards testesít meg. Sokan úgy gondolják Felicity újra beveti zseniális elméjét és valamilyen úton-módon túljár majd Ra' eszén. Ami valljuk be, nem egyszerű móka! Én mindenesetre nagyon kíváncsi lennék rá!! Aztán ugyebár elemzi a cikk, hogy szinte kirobbanóan túlfűtött Olicity-t kapunk, de ugyebár Amell közölte, hogy Felicity és Oliver kapcsolata a hátralevő részekben az évadban, azért eléggé flusztrált, meg hullámzó lesz. (Ha jól értettem.) És akkor mindenki már azon izgul, hogy vajon Roy tényleg kap-e egy olyan súlyos sérülést a börtönben, ami akár életének végét is jelentheti majd! Ez mind viszont, még április 22.-éig rejtély marad! Ti mit gondoltok ezekről a dolgokról??

És egy kis rajongói találgatás... Itt egy másik - fórumos - oldal, ahol az egyik rajongó megemlíti, hogy szerinte igen is a 3x19-3x20-ban kapunk jó kis Olicity-t, - ha jól értelmeztem - akkor ő nem Olicity-s, mégis úgy gondolja, ha már ennyit szenvedtek szegények és ilyen jól felépítették ezt a vonalat, legyenek már együtt! Egyetértünk, de mi szurkolunk is nekik! Továbbá van aki azon gondolkodik, hogy most akkor ha kivágnak egy jelenetet, ami volt a promóban, az vajon azt jelenti-e, hogy nem kapunk Olicity-szexet, vagy a "Démon Örököse" dolog marad ki?! (Reméljük az utóbbi, ha már választani kell!) Továbbá van aki azt elemzi, hogy most a Raylicity-nek vége és Felicity szakít Ray-jel, vagy fordítva, vagy csak túl ideges Felicity, hogy Oliver elmegy és csapot papot otthagyva vele tart?! (nos nekem mindegy, azt sem bánom, ha megcsalja Ray-t, csak történjen már meg a dolog az Olicitys páros között!!)

A végére pedig csak annyit, belenéztem a Flashbe, de kis híján elhánytam magam, - volt így más is?? - ez a Raylicity elérte, hogy ne csak fáradt legyek, de lelkileg és fizikailag is rosszul legyek! Pfjújj. Egyedül annyi tetszett ebből a részből, ahogy Felicity hackerharcot vívott a csajjal, Barrynek nem tetszett, hogy Felicity Atommal jár és, amilyen gyönyörűséges dolgokat mondott Felicity Barrynek Oliverről! <3 Marc azért a sok rossz mellett, még mindig tett azért Olicity-t is a crossoverbe! Sosem hagyja ki, ez talán jelent valamit! Hajnalban Arrow, ne feledjétek Olicitys reményekkel fűszerezve, tudjátok páfrányka és a többi, stb.!

Forrásaink: # #

Ray rá fog jönni arra hogy Felicity és Oliver között még mindig lobog a szerelem tüze

2015.04.14. 21:21, Piper

A minap készült egy interjú Brandon-nal, aminek én most csak a ránk vonatkozó rövidke lényeget emeltem ki! Itt a háromszögünkről esik szó!

"Nos én úgy gondolom, hogy Ray a következő epizódokban már észreveszi azt a bizonyos vonzalmat Felicity és Oliver iránt és ez egy kicsit kérdésessé teszi majd Felicity és Ray jövőjét. Azt hiszem Ray majd most világosabban megérti, hogy milyen kapcsolat is van Felicity és Oliver között és rájön arra, hogy ez a kapcsolat még mindig létezik közöttük!"

Én így értelmeztem! A forrás: #

Sara Lance tényleg visszatér! - Hír megerősítve! De mint egy új veszély?

2015.04.14. 19:07, Piper

Halihó. Remélem ezt most jól fordítottam, mert nekem nagyon reálisnak tűnik és érdekesnek is. Úgy néz ki Caity Lotz visszatérése immár megerősített tény, Sara Lance-ként! Az alábbi cikk éppen arra mutat rá, hogy valószínűleg Fehér Kanáriként fog visszatérni, de mivel ez a karakter eredetileg egy negatív hős, így nagy eséllyel előfordulhat, hogy kedvenc jó Sarankból bizony tényleg igazi gonosztevő válhat majd, nagy befolyással lehet erre a Lazarus Pit. Én arra tudok gondolni, hogy oké Sara-t visszahozzák, de ezzel komoly és nagyon kemény árat fognak fizetni és a lány nem lesz már a régi mindenki kedvenc Saraja! Asszem arról is szó van, hogy Nyssa így bosszút is állhatna az apján, de kérdem én, ha most Laurel-lel romantikus viszonyba keverednek és Sara visszatér, most Nyssa melyik csajjal marad?! Kettővel együtt nem járhat!

Forrás: #

Mennyire ismered jól az Arrow sorit? - Német Arrowos kvíz

2015.04.14. 18:38, Piper

Juuj! Ez annyira szupii!! Nézzétek csak mit találtam a neten. A Vox tévé most kezdte el az Arrow 3. évadát vetíteni (ugyebár ez már Németországban a második csatorna, aki adja a sorozatot, jó nekik!). Ebből az alkalomból kifolyólag készített a Vox tévé is egy igényes kis honlapot a sorozatnak és található rajta egy kis arrowos kvíz is, úgy kb. 10 kérdésből áll. Én végigcsináltam és 90 pontot értem el és a "Szuper! Te egy igazi/vérbeli Arrow-szakértő vagy!" jelzőt kaptam meg! Valószínűleg lehet egy kérdést félreértettem, vagy ez a maximálisan elérhető pont erre már nem emlékeszem, de a végeredmény úgy gondolom magáért beszél! Aki valamilyen szinten tud németül, már könnyedén megoldhatja a kvízt! Sok sikert! Kíváncsian várjuk az eredményeiteket!

Megoldom ezt a kvízt!

Ha németül nem értetted a kérdéseket, katt a bővebbenre! Így már könnyedén megoldhatod!

3x19 Törött Nyíl - Új előzetes és hamarosan clipet is kapunk majd

2015.04.14. 16:56, Piper

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon