Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Modulozgatás

2015.04.19. 16:39, Piper

No, ahogy ígértem, meghoztam a modulfrisseket is! Egy kicsit kiegészítettem a múltkori modult, Malcolm-mal, aki szintén meglátta mi folyik kedvenc párosunk között! Fogalmam sincs ő, hogy maradhatott ki, na mindegy a lényeg, hogy sikerült bepótolnom a hiányosságot! Most viszont egy hasonló modult készítettem nektek, de itt  egy kicsit más szemszögből láthatjuk a párosunk kapcsolatát. Ugyanis itt nem azt írtam le, hogy kik vették észre, hanem hogy kik előtt voltak ők maguk képtelenek leplezni a szerelmüket. Huh, remélem értitek a különbséget, mire akarok kilyukadni! Tehát itt olyasmire gondoljatok, mint pl. Ray észrevette, hogy Felicity és Oliver hogyan néznek egymásra, vagy Diggle felfigyelt arra, Felicity milyen szomorú ha Sara-val látja Oliver-t, stb...

Az alábbi linken elérhetitek az új modult! Azonban ez még óriási bővítéseket fog kapni szerintem még ma este, plusz egész jövő héten írni fogom még, hiszen temérdek hosszúságúra fog sikeredni és még a negyedénél sem tartok, pedig már most milyen nagy terjedelmű lett! Eddig az 1. évadból és a 2. évad feléből hoztam összefoglalót, de mint tudjuk a 3. évadból van a legtöbb történés ezzel a modullal kapcsolatban, a másik két évadban összesen nem volt annyi, mint ebben az évadban egyedül, így tényleg nem győzitek majd elolvasni a teljes modult, ha végre sikerül végeznem majd vele! Úgy összességében naponta kb. 2 és fél órámat veszi igénybe ez a modul! Remélem elnyeri tetszéseteket! Szerintem nagyon romantikusra sikeredett! Puszi!

És egy óriási kérés! Aki szereti az Originals c. sorozatot, két nagyon jó barátnőnk szerkeszti az egyetlen magyar Danielle Campbell rajongói oldalt, gyönyörűszépséges színésznőről van szó! Így megkérünk mindenkit, aki kedveli Davina karakterét, nyomjon egy voksot a csodaszép és meglehetősen fiatal színésznőre- még nálam is fiatalabb -! Hála az Égnek Emilynk egész biztosan továbbjutó a tegnapi toronymagas győzelmét tekintve, szóval nagy eséllyel az ő csoportjából elsőnek került a TOP 5 továbbjutó közé! Danielle-re itt tudtok szavazni! Nagyon szoros az állás a csoportjában és sajnos nem ő vezet, viszont jó lenne, ha feltornázhatnánk a biztos 5 továbbjutó közé! Angie-éknek köszönhetően végre megértettem a szavazás lényegét! Tehát keresik a legszebb 100 színésznő közül azt az egyet, akinek odaítélhetik ezt a címet! Minden csoportból 5-en jutnak tovább! Emilynk már biztos továbbjutó, Angieék oldalán részletesen ott a szavazás leírása, akit jobban érdekel! Mi nagyon szeretnénk, ha Yvonne Strahsovski és Hayden Panettiere mellett talán idén Emily kaphassa meg a díjat! <3 De természetesen Danynak és Emilía Clarknak is szurkoljunk, bár azt nem tudom utóbbi színésznőnek sikerült-e bejutnia, de ha van ízlése az embereknek, muszáj volt!

Az első Snowbarrys videóm - Általában aki Olicitys Snowbarrys is

2015.04.19. 15:58, Piper

Halihó! Tudom, hogy ez most nem az Arrow-val kapcsolatos, mégis némileg köze van hozzá, hiszen Felicity két legjobb barátjáról beszélünk. És emlékezzünk csak rá, hogy Felicity és Oliver is valahogy így kezdték és most rájöttek, hogy mindig is csak egymásnak voltak teremtve, remélem tetszeni fog nektek! Ha még a Snowbarry is teljesül, eufórikus állapotba kerülök, örök időkre! Olicity & Steroline & Snowbarry forever! <3 Tudom, hogy az ő kapcsolatuk még jelenleg eléggé lehetetlen Ronnie miatt, meg hát Iris is bekavar, szóval egyelőre csak a remény maradt és az alakváltó kavarása...

Marc Guggenheim - Amanda és Slade még nincs levéve a tábláról!

2015.04.19. 15:24, Piper

Szép napot mindenkinek! Hamarosan hozok modulfrisseket is, azonban most egy érdekes Arrowos cikkre leltem a neten, remélem jól értelmeztem, mert hülyeséget nem akarok nektek fordítani, de a kommentek alapján, ami a cikk alatt van nagyjából jól értettem a dolgokat. Nagyon örülök ennek a cikknek, majd azt is megértitek miért, ha jól értelmeztem, - nagyon örültem - volt aki azt kommentelte, hogy pl. csak Felicity miatt nézi a showt. (: De ez most a cikk szempontjából lényegtelen, csak úgy jól esett a szívemnek ezt olvasni!

No, de akkor most a cikk lényege és némi személyes kommentár: 

Marc nyilatkozott Amanda és Deathstroke lehetséges visszatéréséről. Korábban beszámoltunk nektek arról, hogy valószínűleg Manut már nem fogjuk látni szerepelni az Arrowban. Én úgy értelmeztem, hogy Marc erre azt válaszolta, hogy tudja, hogy jelenleg Manu éppen Új-zélandi filmjét forgatja, de ettől az ő karakterét még nem vették le az Arrow listájáról. Ennek én kifejezetten örültem és nyugalommal töltötte el a szívemet a tudat, hogy talán egyszer még reményt kaphatok kedvenc gonosztevőm visszatérésére! Másfelől pedig Amandáról tett említést, hogy Cinthya milyen tökéletes színésznő, ahogy eljátsza ezt az érdekes női karaktert és ő neki is még szánnak izgalmakat a 4. évadra! 

Én úgy vagyok vele, hogy sokszor szívesen fenékbe billenteném ezt a genya nőt, de mégis helye van az Arrowban, mert amolyan kis gerinctelenül jó karakter, se nem jó, se nem gonosz, amolyan semleges, bár szerintem utóbbihoz közelebb áll, tekintve, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül képes lenne bárkivel bárkit leöletni! Viszont most Amanda szála is érdekes fordulatot vett, ugyanis a flashbackből ugyebár legutóbb kiderült, hogy nem ő vadászik a Yamashiro családra és Oliverre, hanem a tábornok és fogva tartotta Amandát, Oliver szerencsére hitt neki és nem lőtte le a nőt, mielőtt az el tudta volna mondani az igazat, így kiderülhetett a turpisság! Reméljük, hogy minden helyre jön és megtudjuk végre mi lesz Maseoékkal és talán hamarosan arra is fény derül, hogy mi történhetett a kis Akio-val is! Hmmm. Érdekes fejlemények várhatók a jövőben, ahogy nézem, szal azt javasoljuk nektek, senki ne hagyja ki a finálé részeket!

Véleményeitek??

Fordítottam: #

Szavazz Emilyre! - US TV 2015 legszebb színésznője!

2015.04.18. 21:46, Piper

Van egy óriási nagy lehetőség, hogy megmutassuk mennyire imádjuk Hercegnőnket és, hogy őt tartjuk a legszebb színésznőnek! Én szavaztam rá, tegyétek meg ti is! Egyébként toronymagasan Emily vezet, meg is lepődtem, micsoda fölénnyel, de most hogy jobban belegondolok ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen egyértelműen szépségünket senki sem múlhatja felül, bár én Emilia Clarkot is imádom és nagyon szép színésznőnek tartom, szóval én második helyen őt szeretném látni Emily mögött! Kaley Cuoco-t még ismerem, őt is szeretem és csodaszép színésznő, de Emily-nk a legszebb, ez egyértelmű! Az alábbi linken te is támogasd kedvencünket, ha igazán szereted őt!

Itt pedig Stephen-ra, mint kedvenc főszereplő színészed! Ő viszont picit lemaradt, szóval toljuk meg picit!!

Asszem Stephen 2. fordulóban van jelenleg, Emily nem tudom pontosan, ő a 9. csoport tagjaival versenyez most és egyelőre hála, toronymagasan veri őket!

Modulozgatás

2015.04.18. 21:14, Piper

No, ahogy eddig is ígértem! Hétvége van, jobban ráérek a honlapjaimra, ezért máris érkezik az első meglepetésem a hétvégén, - a videót leszámítva - most egy kicsit Felicity menüjében ügyködtem és magam is meglepődtem mennyi érdekességet össze tudtam nektek vadászni a lány képzettségeiről kapcsolatban. Az alábbi linkre kattintva elolvashatjátok, mennyire óriási tudással bír ez a pici leányzó, a mi kis Hercegnőnk, aki nélkül talán a csapat sosem lett volna ennyire sikeres! Hát remélem/jük azért tetszeni fog a modul minden rajongónak, nem csak Olicityseknek!

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon