~ Egy technikaguru csajszi és egy igazi hős elbűvölő és kalandos románca ~

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli év után végre hazatérhetett szerettei közé. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis túlélővé vált. Egyetlen cél éltette, a bosszú. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált. Nappal, továbbra is Oliver Queen-ként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, aki képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem egyedül kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra tett szert, akiket nem érdekelt ki is ő valójában, végig kitartottak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérés valami mást is megváltoztatott benne. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicity-be. A lány viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy majdnem összeházasodtak. Jelenleg a sors igen kemény játékot űz velük, de a nagy kérdésre, hogy valaha lehet-e még boldog szerelmes pár Felicity Smoak és Oliver Queen,  egy ekkora szerelmet tekintve, mint ami az övék, mind tökéletesen tudjuk a választ..

 

Next episode

Amerika:

7. évad 8. rész - "Unmasked" 

Oliver számára semmi sem lehetne nagyobb ajándék, mint újra élvezni a szabadságot Szerelme oldalán. Eközben a csapat egy hivatalos eseményre is meghívást kap. Közben Felicity komoly lépésekre szánja el magát a családja érdekében. A Diggle házaspár pedig forró nyomon van a festménnyel kapcsolatban, amelyet Curtis talált... The CW: 2018. december 3. hétfő (december 4. kedd MO.)

Magyarország:

6. évad - 2018. ősz??

Jelenleg több televíziós csatorna is ismétli a sorozat eddig adásba kerülő magyar szinkronos epizódjait, köztük a Viasat 6 (első két évad ismétlése), RTL 2, Cooltv és Sorozat+ (össze-vissza)


Kiemelt cserék:

    
    
     
    

Hamarosan képpel: Kriszti Viki Viki Ladywind Amy Katie Florerr Ali Dee Dee

 
Chat

 

CSS Codes

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Frissek

3x17 Suicidal Tendencies - Bővített promo

2015.03.19. 06:56, Piper

Itt pedig kicsit rosszabb minőségben a kanadai promo: #1

Emily & Stephen interjú - Olivernek kötelessége az új Ranak lennie?

2015.03.18. 16:33, Piper

Találtam a neten egy E-online! által készített interjút Stephen-nal és Emily-vel, ami még a PaleyFesten készültek és néhány érdekességet osztanak meg velünk arról, hogy elképzelhető Oliver számára nincs választás, kötelessége a következő Ra' helyét átvennie! A videóban leginkább Emily-t és Stephen-t láthatjuk beszélni, de megszólal egy rövid időre Marc, David, Colton és Willa is! Akkor most nézzük mit is mondtak, szép sorjában!

"Talán elmondható, hogy Oliver számára nem egy ajánlatot jelent "Ra's al Ghul" címe, hanem inkább egyfajta parancs, kötelesség! Ugyanis a legenda szerint, aki túléli a halálos döfést, annak kötelessége átvenni az előző Ra' posztját! Ra'-nak szüksége van egy örökösre, aki jelenleg én lennék! Nem fog addig leállni, amíg bele nem megyek, akarva vagy akaratlanul!" - nyilatkozta Stephen.

"Ra' megtalálja majd a módját annak, hogyan csábítgassa az ajánlat felé Oliver-t. És megláthatjuk ez milyen hatással lesz Íjászunkra!" - mondta Marc, ha jól értelmeztem.

"Inkább elnök lenne, mint Ra's al Ghul. Igen, lesz még itt sokkal több veszély, megszállás és nagyon kemény döntések is! Talán lesz valaki még ebben a forgatókönyvben!" - nyilatkozta Emily.

Aki jó angolos a videót megnézheti az alábbi linken és a cikket is innen fordítottam: #1

Hát remélem mindent jól értelmeztem, több fordító segítségét is igénybe kellett vennem, viszont különösen meglepődtem, hogy volt amit magamtól is megértettem!! Hmm... azért szerintem ezek érdekes kérdéseket vetnek fel! Szerintetek, akkor Olivernek nem lesz más választása és innentől kezdve az új otthona a csapatnak most már Nanda Parbat lesz? Én nagyon kíváncsi leszek, ha ez így lesz! Ti mit gondoltok?? És vajon Oliver szerelmi csalódásból megy bele az alkuba, mert rossz neki Felicityt együttlátnia Ray-jel??

3x17 Suicidal Tendencies - Új fordulat a furcsa háromszögben?

2015.03.18. 12:38, Piper

Hoztam egy érdekességet a szerelmi háromszögünkről, de tulajdonképpen túl sok újat nem ír le a cikk, nagyjából erre fogunk úgy is számítani. De mivel nagyon friss, gondoltam lefordítom, hátha valakinek mond valami újat, mert a címe igen érdekes a cikknek!

Arról van szó, hogy Felicity a 3x17. résztől újra komolyabban csatlakozni fog a csapatához, miután Ray-jel való kapcsolatában egy igen nagy mélypont lesz várható! Oliver örül, hogy újra Felicity közelében lesz és ebben a részben szerez tudomást, ki Atom és a két férfi között nagyon nagy feszültség lesz születőben, egyrészt emiatt, de még inkább talán Felicity miatt. Továbbá arról is ír, hogy a rész számára nem csak ez okoz majd feszültséget, hanem párhuzamosan folyik Lyla és Diggle esküvője is, akiket megzavar az Öngyilkos Osztag újabb bevetése!

Fordítottam innen: #1

Hűh, talán most végre Raytől eltávolodik és újra Oliverhez kerül közelebb kedvenc szöszink?! Hát én már alig bírom ki, imádni fogom ezt a részt, hihetetlenül várom már!! Na, ki várja még nagyon-nagyon-nagyon??!! Nálam jobban, kevesen elhihetitek!!! Még egy képet is szerkesztetttem nektek a szerelmi háromszögről, hogy jobban beleélhessük magunkat a helyzetbe!

Ezenkívül pedig hadd fejezzük ki hálánkat azért, hogy már több mint 18.000-ren voltatok kíváncsiak a lapunkra! Hálás köszönetünk! És ne felejtsétek el, ma éjszaka jön az új Arrow rész, amit mi legközelebb csütörtök hajnalban nézhetünk majd meg! Aki teheti ne hagyja ki, aki meg kihagyja nézze meg holnap, szerintem írtó jó lesz és hamarosan vészesen közeleg az esküvős rész is, ami sok jót ígér számunkra...

A kérdés még annyi vajon mit takarhat az amit Emily nem rég kiírt és többen is már megosztottak, hogy Felicity kész feláldozni magát Oliverért?? 

3x16 "The Offer" - Az első sneak peek

2015.03.18. 07:15, Piper
Oliver és Ra beszélgetése!

Oliver végre hajlandó lesz harcolni Felicityért? - Friss Oilcitys spoiler!

2015.03.17. 20:22, Piper

Oké. Így legyen ötösöm a lottón! Kívánságom máris teljesült, érkezik máris egy újabb Olicitys cikk fordításom! Lássuk mit tartogat a közelgő jövő, kedvenceink számára! Szörnyen elnézést kérek, ha valamit félreértelmeztem, ezért kérek mindenkit aki jó angolos, olvasson utána, hogy helyesen értelmeztem-e mindent mert esküszöm a fordító magyar nyelvénél még a kínait is jobban megértem!! Amit sikerült kibogarásznom az az alábbi:

A szerdai epizódban Oliver tudomást szerez arról, hogy Felicity és Ray között mi folyik. Valószínűleg, elképzelhető, hogy láthatjuk majd Olivert harcolni ezen a téren. Stephen Amell nyilatkozata szerint: "Oliver cseppet sem lesz boldog amikor megtudja, mi történt a szerelme és Ray között. Azt hiszem nem tetszik neki ez az egész, egy jó ideig egészen biztos nem lesznek jó barátok Ray-jel. Cseppet sem lesz nagy rajongója a férfinak! De ő csak azt akarja, hogy szerelmét boldognak láthassa és ha ő így boldog, akkor boldog és ez neki is megfelel."

Na, hát nagyon bízom benne, hogy Oliver most már végre hajlandó lesz a hátsójából kivenni a fejecskéjét, mert már komolyan EMBER kezdj már el harcolni a szerelmedért!!

Ui. Asszem néhány spoiler még van az Arrow kapcsán is, de arról ma már kétszer cikkeztem, mit várhatunk, most csak az Olicitynek kell egy poszt!! Remélem megértitek! :) És gondolom ennek már ti is jobban örültök!

Fordítottam elsődleges forrás és másodlagos forrás: #1 #2

 

Hírek,információk,érdekességek a Super Mario világából.Ismertetõk,leírások,játéktesztek. Folyamatosan megújuló tartalom.    *****    STAR STABLE ONLINE BLOG - Kattints ha te is játszol a játékkal, vagy csak érdekel :) Puszi Daisy    *****    ANEZKABLOG megnyitotta kapuit, ahol a valódi, õszinte életét, véleményét olvashatjátok el!    *****    Duguláselhárítás Debrecen    *****    Visszaszámlálás indul! A popzene 2018-as évét foglaljuk össze. Dalok, albumok, videoklipek.    *****    STAR STABLE ONLINE - R A J O N G Ó I O L D A L - Daisy Doveer - STAR STABLE ONLINE    *****    Aranysárkányok korának 617-edik esztendejében...    *****    If this is the end in fire we should burn together    *****    Keresett karakterek // Szerepjáték // Csatlakozz // Varázslat és Sárkányvér // Aneliath    *****    snowflakes in the wrong place    *****    ♛ ANELIATH ☉ varázslat és sárkányvér    *****    every monster was a (wo)man first    *****    Fedett lovardák,kör karámok, angol lovas bokszok, gép-takarmány tárolók gyártás,szerelését, építését vállaljuk!    *****    Meditációk az okkult életrõl    *****    SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP.SZEREZZ ÖRÖMET SZERETTEIDNEK KARÁCSONYRA,EGY SZEMÉLYISÉG ÉS SORS ANALÍZISSEL!VÁRLAK    *****    MINDIG SZÉP AJÁNDÉK EGY SZEMÉLYES HOROSZKÓP. Szerezz örömet SZERETTEIDNEK Karácsonyra egy tartalmas elemzéssel!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tegyél egy próbát, én segítek az értelmezésben. Várlak!    *****    Rendelj szeretteidnek, asztrológiai elemzéseket, a 20-25 oldalas születési horoszkóp elõrejelzéssel,nagyon szép ajándék!    *****    Hamarosan, karácsony:rendelj, születési, elõrejelzési, párkapcsolati, fogamzási,hold horoszkópot, biotérképet ajándékba!    *****    szekelyhirdeto