Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Teóriáim a fináléra - Kivel mi fog történni a jövő héten?

2015.05.07. 11:58, Piper

Ugyan még nem láttam végig az utolsó előtti részét a 3. évadnak, mégis a legfontosabb történéseket igyekeztem megnézni és egy részét értettem is. Ezek alapján összeállítottam az én kis teóriámat a fináléra! Ne vegyétek készpénznek, de elképzelhető lehet a jövőre nézve!

Felicity és Oliver jövője

Úgy hiszem, Oliver visszafog térni a promóból ítélve. Viszont látszólag Felicitynek óriási a szívfájdalma, tekintve, - mégha Oliver meg is játszotta a rosszfiút - képes lett volna a börtönben meghalni őket, az állítólagos Alpha-Omega "vírustól". Ez egy kicsit mély nyomot üthetett a lányba. Mégis úgy gondolom a szerelme nem szűnt meg Oliver felé, ezért ugyan nehezen, de Oliver sikerül újra visszanyerje majd a lány bizalmát, mondjuk azzal a gyönyörű porshes-naplementés romantikus utazással. Aztán úgy hiszem ugyebár Palmer átadja Felicitynek a céget, Felicity felajánlja Oliver-nek, hogy újra visszatérhet az elnöki székbe, ha szeretne és mondjuk kettő vezérigazgató lenne az új cégnél. Itt most több elnevezés is szóba jöhet akár. Smoak Technologies; Queen Technologies; Smoak-Queen Technologies; Queen-Smoak Technologies; vagy akár a régi név visszatérhet, mint Queen vagy Smoak Solidaded. Itt eltudnák képzelni egy olyan teóriát, hogy az irodában romantikázik a páros és ekkor betör a "rendőrség" valami értelmetlen indokkal "letartóztatják" Felicityt és ez ellen Oliver nem tehet semmit, mivel hivatalos iratoknak tűnnek, amit bemutatnak a lány ellen. Oliver kétségbeesik és teljesen összetörik, hogy Felicityt "elhurcolják". Ekkor megláthajtuk, hogy valójában a lány nem a rendőrségre kerül, hanem ráhúznak egy amolyan "zsákocskát" a fejére. És amikor leveszik róla és Felicity ijedten kinyitja a szemeit, felnéz az "elkövetőre", aztán csak ennyit mond: "Apa?" A zárójelnenete lehetne a 3. évadnak, ahogy a HIVE hatalmas vezére előlép és ennyit mond: "Jó újra látni téged, kislányom!" És egy hatalmas gonosz vigyorral elsötétülne a képernyő és belobbanna az Arrow lógó! 

Mit várok a 4. évadban ettől a száltól?

Romantika. Romantika és még több romantika! De ezenkívül úgy gondolnám Olivernek bőven meglenne azzal a gondja, hogyan szabadítsa ki szerelmét az apósa fogságából és hogyan ártson annak a férfinak, aki a szerelme apja?! Ráadásul biztosra veszem, hogy vagy Felicity erős amolyan "apucis" befolyásolás alá kerül és emiatt összekaphat Oliverrel. Vagy az apja miatt valami nagy hibát követ el és emiatt letargikus állapotba kerül egy időre és talán még Olivert sem akarja látni egy ideig. Vagy, valami irdatlan nagy főszerephez fog jutni Felicity és minden tudására szüksége lesz, hogy diadalt arathasson az apja felett, akit esetlegesen akár gyűlölhet is majd! Felicity lenne az évad központja, hiszen nélküle a többiek nem túl sokra fognak menni, mert ide már nem elég a harctudás, ide annál sokkal több fog kelleni! Aztán hát remélem Olicityből ekkor sem lesz hiány és talán még egy esküvőt, vagy egy még kellemesebb dolgot is láthatunk majd velük kapcsolatban, ha már sokan arra tippelnek, a család lesz a fő téma... (Bővebb kifejtésem, a múltkori Felicitys teóriámnál!!) Azt viszont érzem, ha lesz is Olicity az elején itt sem fog túl könnyen működni a boldogságuk, hiszen az Arrowban sosem tart a boldogság 2 percnél tovább, de úgy hiszem a szerelmük elég elég erős ahhoz, hogy a rájuk váró további még nagyobb akadályokat is legyőzhessék, amik a boldogságuk közé férkőzhet majd, etekintetben akár Damian Dark képében...

Ez a személyes elemzés irdatlan hosszúra sikeredett, szal ha kíváncsi vagy a többi karakterről mit gondolok és mit várok tőlük, katt a továbbra!!

7 dolog amit nem tudhattál eddig az Arrow sorozatról!

2015.05.07. 10:50, Piper

Halihó. Csodás napot mindenkinek. Legalább nektek legyen jó, ha nekem nem is. Komolyan mondom, szerintem valaki átkot szórt rám, nem elég a gyulladásom, még a személyes dolgaim sem úgy jönnek össze, ahogy azt terveztem. Remélem nem tettem rossz fát a tűzre... de mindegy hiszen FŐ AZ OPTIMIZMUS. és én az vagyok!!

Na mindegy. Most találtam nektek egy nagyon érdekes videót, melyben egy műsorvezető leányzó kielemzi azt a 7 dolgot, amit eddig valószínűleg senki sem sejthetett kedvenc sorozatunkkal kapcsolatban! Bár nem tudok annyira jól angolul, mégis a képek és a reakciók alapján, nagyjából megértettem mi az a 7 érdekesség és tényleg ezeket még én sem igazán tudtam eddig! Nagyon jóóóók!!

1. A Queen rezidencia adott otthont a Smallville sorozat és az X-men sorozat néhány jelenetének is!
2. A Verdant lógó, valójában annyit jelent magyarul: "ÉLÉNKZÖLD!" vagyis "Bright Green". Illetve fordíthatjuk még "ZÖLDELLŐ" vagy "ZÖLDFÜLÜNEK" is, amit nekem még kidobott a fordító.
3. Ha jól értelmeztem már készült PC-s játék is a sorozathoz, amit egy képregény ihletett és a játéknak Stephen Amell kölcsönözte az angol szinkronhangját! (Én főleg Al-Sah-Himként imádom ezt a szexis hangot! Legalábbis az új promoban, meg a 20. részben, huh!!) Meg még a Lego-s változatot is megemlítik.
4. Említést tettek Harley Queen-ről is, aki a kivágott jelenetben szerepelt. Azt hiszem a játékban ő is feltűnik és ott mutatják a képen, hogy ki lenne a színésznő.
5. Ezt annyira sajnos nem értettem, de ha jól vettem ki a kép alapján Diggle nevét Andy Diggle író ihlette?
6. Itt az Arrow többi hőséről tesz említést. És talán a Zöld Lámpás lehet az a fickó akit az egyik jelenetben mutatnak?
7. Elkerülte volna a figyelmemet?

Na mellékeltem a videót, nézzétek meg, hátha ti még ki tudtok belőle hámozni valamit. Sajnos nekem csak ennyi sikerült! Várom még az észrevételeket, amit sikerült megértenetek belőle!

Arrow 3. évad finálé rész - A nevem Oliver Queen bővített lehengerlő előzetes

2015.05.07. 10:11, Piper

11 dolog amit eddig lehet nem tudhattál a ma éjszakai részből!

2015.05.06. 21:31, Piper

Sziasztok! Szörnyen sajnálom, hogy ma ilyen későn érkeznek a frissek, de elhihetitek az idegeim kötélen táncolnak, ugyanis kiderült, hogy a lábam gyógyulási esélye talán 3 hét múlva mondható majd kezdetlegesnek, ugyanis a szakmai gyakorlati időszak annyira leterhelte a lábamat, hogy elég súlyosan begyulladt a bal Achilles-ínam, pont ahol kiskoromban már egyszer műtötték és meg kellett tágítaniuk. Most egy csomó nyújtógyakorlatot végezhetek, gyógyszereket szedhetek, pihenhetek, stb.. pedig még nagyban tartana 5 napig a gyakorlatom. de ez most tilos, ahogy sajnos a sport is.... ráadásul, ha nem javulok, vissza kell menjek... na mindegy most ezzel nem akarlak titeket terhelni, egyéni szociális problémám, csak picit kivagyok...

Most viszont hoztam nektek egy cikkfordítást ami a ma éjszakai részhez ad egy kis betekintőt, a finálén pedig nagyon izgulok, nekem tök mndegy mi jön, csak az Olicityt meghagyják! 

1. Vajon Oliver Queen tényleg halott? Olivert csupán márcsak két feladat választja el a teljes Ra'zá válásától. Az egyik, hogy el kell vennie Nyssát, a másik, hogy le kell rombolja szeretett szülővárosát. (szal megtudtuk a két feladatot) A nagy kérdés az, hogy Ra'nak sikerült-e átmosnia Oliver agyát, vagy tényleg csak jól színlel kedvenc Íjászunk?!

2. A Team-Arrow csapat úgy dönt Nanda Parbatba indul. Egyesek maguktól, mások meggyőzéssel. Azonban úgy néz ki nem minden úgy sül el, ahogy azt ők tervezik, hiszen láthatjuk, hogy börtönben kötnek ki. Vajon mi történhet és Malcolm milyen tervvel rukkol elő a többieknek?

3. Pokoli lesz ez az esküvő. Sem a menyasszony, sem a vőlegény nem akarja egymást. Vajon mi fog ebből kisülni? Nyssának és Olivernek tényleg meg kell majd esküdniük? Elképzelhető, hogy Ra' azt kéri tőlük, töltsék együtt a nászéjszakájukat is?

4. És az Arrow-csapat reakciója az esküvőre?? Különösen Felicityt érinti ez komolyabban. Ez az, amit mindenki meg akar majd akadályozni. És őszintén, vajon mi vár most az Olicity kapcsolatra a 3x22-ben?? Három szóval! Torokszorító, vágyakozás és szívszorító! (Uhhh!!)

5. És mi lesz Oliver és Diggle fivéri barátságával? Hát igen, ez bizony nagy kérdés, tekintve, hogy Oliver nagyon mélyen szíven vágta Diggle-t a legutóbbi tettével. Azonban lesz egy nagy pillanat ahol eldől, mennyit jelent a barátság és a partnerség de talán nem úgy ahogy Oliver azt elgondolta! 

6. ATOM elrepül?! Elég szomorú.

7. Roy Harper új életet kezdett? Thea elutazik, hogy tisztázzák a kapcsolatukat. Meglátjuk mi sül ki ebből, de hát mint azt megszokhattuk, az Arrowban nem tartanak sokáig a boldog békeidők!

8. Felicity és Ray ugyan szakítottak, mégis lesz köztük egy döntő beszélgetés, mely a Palmer Technologiest is beleértve, valaki életében gyökeres változás fog bekövetkezni, Ray döntése után! (Ha minden igaz átadja Felicitynek a vállalatot!! Yess.. Aki gondolom Oliverrel fogja közösen vezetni, ergó ez a teória bejön a külföldi fannak! Ez rendes Palmertől és így már érhető, hogy tér vissza Oliver is!)

9. Mi lesz vajon Maseo lelkével? Ez egy roppant nagy kérdés! Valószínűleg ebben a részben végre eldönti, melyik oldalon is áll és hogy fogja ezt Oliver és Katana fogadni?!

10. Természetesen dukál egy halál is az epizódban! Hiszen nem lenne Arrow az Arrow, ha nem halna meg ismét valaki! Vérontás 100%!

11. A befejezés sokkoló lesz, amolyan "Mi a pokol?" érzetet kelt majd! Igen. (Na most ezt vagy erre a részre, vagy a befejezőre érti, mert elvileg a fináléban annyira nem kell félnünk.)

Fordítottam: #

A titkos nász 1. rész - Piper új rövid fanficje

2015.05.06. 17:25, Piper

Az alábbi új rövidke fanficemet a 3x20, a 3x21 és a 3x22. rész ihlették meg. Az én történetem szerint, Nyssa és Oliver esküvője azért nem jöhet létre, mert Nanda Parbatban az utolsó Felicityvel töltött éjszakáján, Oliver elvette a lányt egy titkos kápolnában...

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre