Olicity

A legjobb magyar rajongói oldala
Oliver és Felicity párosának.

  YoutubeFacebook | Tumblr | Indavideo | Belépés | Frissek

Oliver Queen öt pokoli évet töltött távol a családjától, mely idő alatt megtanulta, mit jelent folyamatosan életveszélyben élni. Mindenki halottnak hitte, de ő mégis képes volt túlélni. Egyetlen cél éltette csupán, a bosszúja, melyet apja listája alapján próbált véghezvinni. Rideg, kegyetlen és könyörületlen személlyé vált, miután az élete állandóan csupán egy hajszálon múlott. Sokszor neki kellett a vadásznak lennie, hogy ne rá vadásszanak mások. Hazatérése után nappal, továbbra is Oliver Queenként tengette mindennapjait, éjszaka azonban valami mássá kellett válnia, valaki mássá. Egy csuklyás igazságosztó szerepébe bújt, aki nem ismert kegyelmet. Egyedül volt, képessé vált szemrebbenés nélkül ölni. Hamarosan azonban történt valami, ami gyökeresen megváltoztatta az életét. Többé már nem magányosan kellett küzdenie. Két olyan nagyszerű barátra sikerült szert tennie, akiket nem érdekel ki is ő valójában, végig kitartanak mellette, akik képesek voltak elindítani Olivert azon az úton, hogy egy jobb emberré, egy igazi hőssé válhasson. Ez a két személy, pedig John Diggle és Felicity Smoak. A két legfontosabb ember Oliver számára, akik a mai napig is hűen őrzik titkát és kitartanak mellette. Ők elérték azt, amit senkinek sem sikerült volna. A kegyetlen Gyilkosból igazi Hős vált, a rideg férfiból pedig egy érző lélek. De nem csak Zöld Íjászként történt döntő változás Oliver életében, hanem Oliver Queenként is. Oliver végig úgy hitte, számára csak egyetlen nő létezik a világon, azonban hamar rá kellett arra döbbenie a visszatérésének köszönhetően, valami más is megváltozott. Az érzelmei. Anélkül, hogy észrevette volna, őrülten beleszeretett Felicitybe. Egy ideig tartott attól, hogy ezt beismerje, de rá kellett döbbennie, hogy nem tagadhat tovább. Az érzelmeinek képtelen parancsolni. A lány Oliver legnagyobb örömére, viszonozta az érzéseit, ám rengeteg akadályon kellett keresztülmenniük, míg végül végleg egymáséi lehettek. A kapcsolatuk egy csodálatos és mély szerelmmé virágzott, olyannyira, hogy először majdnem össze is házasodtak, azonban a sors kemény játékot űzött velük és jó időre el kellett távolodniuk egymástól, mint szerelmesek, annak ellenére, hogy még mindig megőrültek egymásért. Mára már azonban sikerült bebizonyosodjon az, hogy Felicity Smoak és Oliver Queen szerelme oly hatalmas, hogy képes bármit elpusztítani, ami akadályozni próbálja azt. Most már hivatalosan is Mrs. és Mr. Queenék lettek, családot alapítottak Oliver fiát is magukhoz véve, együtt élik át az új veszélyeket, a legnagyobb örömöket. És ki tudja, talán a sors hamarosan már egy közös kisbabával is megjutalmazza majd a házaspárt egy gyönyörű kislány személyében...

Partnerek

Az Arrowverséből kinőtt kistestvér, "A Holnap Legendái" rajongói lapom. 2019 nyarától.

2015 óta Vikivel szerkesztem ezt az oldalt! Itt az összes kedvenc párosodat megtalálhatod. 

Vikim lapja a Steroline csoda párosról.

A chatben lehet cserét kérni! 14/2 szabad hely. /Feltételek/ Egy főszerkesztő van, Piper. hamarosan képpel: Kathryne

 
Chat

 

Olicity rajongók
Indulás: 2014-10-05
 
Oldal Infó
2014. 10.05. Nyitás
Piper, Rice, Viki, Nessie Szerkesztő
Arrow - Oliver,Felicity Téma
G-Portál Tárhely
Dee Design
Efruse Kódok
Linda Sablon

 

 
Frissek

Big Big Arrow humor! - Ez valami zseniális lett köszi Apple a felhívást rá!

2015.05.08. 21:26, Piper

Egy kis nosztalgia - Amikor Hercegnőnk rappel a közönségnek hm Felicity ilyen is tud lenni!

2015.05.08. 19:23, Piper

Felicity és Oliver egy időre hátrahagyják Starling Cityt?

2015.05.08. 18:33, Piper

Mióta az a bizonyos naplementés fotó és a rejtélyes hír napvilágot látott, miszerint egy kiürült útszakaszon a Vancuver-i autópálya közelében Stephen Amell egy gyönyörű porshét vezetett egy szőke hajú szemüveges lány mellett, aki az anyósülésen foglalt helyet, elindultak a találgatások, hogy vajon úgy lesz-e vége a 3. évadnak, hogy Felicity és Oliver egy időre minden gondjukat hátrahagyják, hogy egy kicsit romantikázzanak egyet.

Nos itt van máris egy teória ezzel kapcsolatban, ami nagyon reálisnak tűnhet és én nagyon örülnék neki, ha így lenne, de előtte még én is szeretnék hozzáfűzni egy gondolatot. Sokan azt kérdezitek, hogy lehet hogy Oliver porschét vezetne, mikor semmi pénze sincsen?! Erre a válasz most már nagyon egyszerű! Felicity megkapta a Palmer Technologies tulajdonjogának átruházását, Ray-től. Ergó jelenleg ez a leányzó annyi pénz birtokosa mint a pelyva! Talán még az angol királynőt is megközelíthető vagyonnal bírhat, ami a cég álatal eddig befolyt! Ha meg megosztja közösen a céget Oliverrel, simán a srác is újra lehet multimilliomos, sőt lehet a porsche Ray-jé volt és most Felicty a céggel együtt azt is "megörökölte" tőle és mondjuk a lány odaadja Olivernek, vagy szimplán csak Oliver fogja vezetni Felicity újdonsült autóját! Én erre tudok tippelni, annyira összeáll a szerkezet! És akkor most a teória...

Mivel a Liga miatt annyi gond történt a csapatban, de főleg Oliver és Diggle barátságában hagyott mély nyomot ez a "lövés" és Olicity párosunknak eleget kellett már szenvedniük egymás nélkül, talán éppen ezek adnak okot arra Felicitynek és Olivernek, hogy egy kis időre eltűnjenek a város színe elől. Hiszen elvégre ott van Laurel, Diggle, Thea és a többiek, akik simán védhetik addig a várost. (Ez az egy mondat saját gondolat.) Nem igazán tudja a teória készítője, hová fognak tartani, de nagyon esélyes, hogy esetleg így lesz vége és ezzel meg is lenne a 3 év lezárása valahogy!

És ha már itt tartunk ki emlékszik még Cserháti Zsuzsa és Charlie egetrengetően óriási dalára, én ezt fogom hallgatni a finálékor úgy érzem... #

Ti mit gondoltok, vajon létrejön a naplementés jelenet?! Én annyira bizakodom benne és héjjjj Marc nem tagadta azt, hogy lenne ilyen jelenet! Sőt, elég mélyen burkolózik ahhoz, hogy tudjuk ez meg kell történjen!!

Forrás: &

Friss spoilerek Marc tollából! - És köszi a 36000 látogatót!

2015.05.08. 09:22, Piper

Halihó. Szép jó reggelt mindenkinek! Ma már nekem is picit jobb a kedvem, a lábam pedig remélhetőleg javulgat. Remélem... Most végre Marc ismét aktívan tevékenykedett a tumbrl-jén és kaptunk tőle néhány szaftos infót. Nézzük is milyen válaszokat adott, drága rajongói kíváncsi kérdéseire! Vigyázat, őrült hosszúra sikeredett!

Valaki megkérdezte Trollheimunkat vajon mi az Isten volt Felicity hátizsákjában? Ruhák? Fegyverek? Stb. Marc azt válaszolta a tabletjét vitte magával a lány. Ugyebár tudjuk, hogy Felicity terve az volt, hogy feltörje a repülőgépet, ami a vírust szállította volna el, sajnos kilőtték a kezéből a gépet, így nem tudta befejezni az akciót, de Rayjel kitűnő csapatmunkáról tettek tanubizonyságot és így sikerült végülis a miniküldetés. Aztán egyik rajongó írta Marcnak, hogy eszméletlenül tetszik neki, ahogy a karaktereket öltöztetik a sorozatban, leginkább Felicity öltözékétől van elragadtatva, mert annyira szexi. (mondjuk ehhez a színésznő szépsége is hozzájárul szerintem!! és tényleg, én is imádom Felicity szexiségét ruhák terén, meg tényleg úgy női szemmel is nagyon gyönyörű!!) Marc erre azt válaszolta, van egy zseniális tervezőjük, Maya Mani személyében! Valaki írta Marc-nak, hogy egyszerűen szerelmes volt ebbe a részbe, ami a legjobban megfogta őt, az a Felicity-Malcolm jelenetek voltak és csak reméli lesz ilyen a folytatásban, abban viszont biztos, hogy remek finálét kapunk majd és megdicsérte Marcot! Marc erre azt válaszolta, hogy először is köszöni a dicséretet, másik az, hogy egészen biztos lesznek még Felicitys-Malcolmos jelenetek, feltéve, ha túlélik a finálét! (Én imádtam!! És biztos vagyok benne, hogy mindketten életben maradnak és remélem, kapunk még Felicity-s Malcolmos jeleneteket, hátha a lány haragja is még enyhül a férfi iránt, hihetetelen édesek voltak ebben a csapatjátékban ketten!! Egyszerűen imádtam a jeleneteiket és jót kacagtam magamban, hogy szegény Emilynek milyen hihetően kell alakítania a "neheztelek Malcolmra" karakterét, mert közben John-t imádja!!) Marcnak "vastag a bőre" az utálkozós üzenetekre! Végre valaki Felicity védelmére is kelt, nem érti a rajongó mit várnak mások még ezek után szegény lánytól, hiszen elvesztette a barátját és kis híján élete szerelmét is és ez még mindig ugyanaz a Felicity, akit ő megismert és szeret! (Teljesen egyetértek, te vagy az én emberem bigtimerushx!!) Azt mondta még, hogy ne hagyja, hogy a gyűlölködők eltérítsék őt attól amit csinál, mert remek munka!! Ha jól értem Marc megköszönte a kedves szavakat és azt írta, emiatt nem kell aggódni! És aztamindenségit!! Szívemnek óriási öröm, hogy egyre többen kelnek ismét Felicity védelmére!! Újabb rajongó írt Marcnak, hogy annak ellenére, hogy van jó pár utálkozó, még mindig óriási a tábora a Felicity-imádóknak és az Olicity-imádóknak is (Szerencsére!!) és számára még mindig óriási kedvenc az IT-s csajszi és azt mondja az utálkozókra, arról nem tehet Felicity sem Marc, hogy egyesek nem veszik észre, hogy Felicity sokkal több mint egy érzéketlen műanyag zacskó! (vagy valami ilyesmi) Marc ezzel tökéletesen egyetértett! (Szerencsére!) Valaki számon kérte Marcot, hogy most mégis hallgat a rajongókra a páfrányos vidivel és Oliver jelmezével kapcsolatban? Marc azt mondta, továbbra sem a rajongók választása a történet, de szeretnek vicces videókat készíteni. Imádta a 3. szezont egy rajongó! Megkérdezte Marcot, ha lehetne valamit másképpen csinált volna? Talán Oliver már korábban rajta üthetett volna a Ligán!  Marc, ki a kedvenc karatkered? Felicity szavaival élve: "Nem tudok olyan választ adni, amivel tudom, hogy nem kerülnék bajba!" Ha van Felicity és Olicity gyűlölő, sokan nem örülnek ennek, írta is egy rajongó! Marc erre annyit válaszolt, ne aggódj nagyon vastag a bőrőm! Sokan őrjöngenek, hogy egy leszbikust csajt akartak Oliverhez adni, - társadalomra nézve rossz példa - de ugyanakkor a reakciókat zseniálisnak találták, ahogy a többiek lereagálták. Ismét jó sok dicséret... Egyik rajongó az Egekig dicsérte Marcot, hogy végre Original Team Arrow pillanatokat is kaphattunk! Reméli, hogy a szezon 4-ben csak még több lesz! Marc tudja, hogy ez rettenetesen nagy népszerűségnek örvend!!

Olvass tovább!!

Boldog Születésnapot drága Kapitányunknak!!

2015.05.08. 08:09, Piper

Drága egyetlen imádott Íjászunk megformálója, Stephen Amell ma ünnepli 34. születésnapját!! Ezúton is nagyon sok és millió boldogságot, sok kislányával töltött boldog percet és még rengeteg Olicitys pillanatot kívánunk neki!! Sok boldogságot Stephen, igazán megérdemled és még legalább 65 évet!!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.